2003. június 21. szombat 10:30
Válságban van-e a jobboldal?
A 2002-es választási eredmények – a parlamenti választásokon hajszálnyi, az önkormányzati választásokon jelentős vereség – elviselése, s az MSZP tartós népszerűsége tagadhatatlanul próbára teszi a jobboldal politikusainak és szimpatizánsainak türelmét és lelki erejét. Válságban azonban nem a jobboldal, hanem – meglepő módon – a jobboldal-ellenes publicisztika van, aminek egyik kirívó példája Debreczeni József írása a Népszabadság június 7-i „Hétvége” mellékletében. A helyzet, a kormányzás terhétől való mentesség a jobboldalnak (válság helyett) alkalmat ad a hosszú távú építkezésre, amire igencsak szükség van a rendszerváltozás óta változóban lévő pártstruktúra (elsősorban jobboldali felének) stabilizálódása érdekében.
A Fidesz átalakítása a tőlünk nyugatra kialakult (elsősorban osztrák-német uniópárti) minta alapján a legjobb válasz a kialakult helyzetre: a többi jobboldali párt leépülésére, az ebből származó, néhány százaléknyi lemorzsolódott szavazóra. Ez a lépés lehetőséget biztosít arra, hogy a párt a kormányzás idején eredményesen megszólított, aktív, vállalkozásra képes és alkalmas rétegeken túlra is kiterjessze támogatottságát. Látni kell ugyanis, hogy a rendszerváltozás sajátos gazdasági körülményei széles rétegektől vették el az önálló kezdeményezés esélyét, számukra nem jelentettek vonzerőt a Széchenyi-terv, vagy a gazdaságfejlesztés más formái, ezeknek a rétegeknek a megszólítása folyamatos odafigyelést, párbeszédet igényel, amit csak egy nyitottabb pártstruktúrával lehet megoldani.
Debreczeni József említett cikkében szintén felfedezi a második világháború utáni nyugat-európai „néppártosodási” folyamatot, amelynek során szerinte a pártok „sokszínűvé és pragmatikusakká váltak, ideológiai arcélük elhalványult”. Különösen a kereszténydemokrata pártoknál érzékel változásokat, amelyek szerinte „szervezetileg elszakadtak az egyháztól, elvesztették világnézeti jellegüket, laikus arcot öltöttek”. Ezzel szembeállítva idézi a Fidesz alapító levelében foglalt következő részletet: „Valljuk, hogy létezik erkölcsi rend, amely az emberi akarat felett áll” továbbá „van külső mércéje az emberi cselekedetnek, és eljön a pillanat, amikor [az embernek] el kell számolnia az életével.” Debreczeni szerint „Ez egy világnézetileg elkötelezett, tradicionális keresztény párt szövege, még akkor is, ha Istent és az utolsó ítéletet nem nevezik néven.” Nos, nézzük meg, mit tartalmaz a „világnézetét elvesztett, laikus arculatot öltött” CDU alapdokumentuma: „A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) a középosztály néppártja... Politikájának alapja az ember keresztény szellemben való felfogása és Isten előtti felelőssége. Alapértékei: a szabadság, a szolidaritás és az igazságosság ebből vezethetők le.” Mint látjuk (s a CDU honlapján, szerény német nyelvtudással bárki megláthatja), a német uniópárt – szemben a Fidesz-szel – kifejezetten néven nevezi Istent (bár az utolsó ítéletre ők sem hivatkoznak).
A Fideszben történteket Debreczeni – egyebek mellett – a következő módon „jellemzi”: „Mi folyik itt? Kollektív együttgondolkodás, mély eszmecsere, közös lelki gyakorlat? Túró.” Nos, ez egy kocsmai asztalnál megszokott, elfogadható hangvétel lenne, politológiai elemzésként, a legnagyobb példányszámú hazai napilapban azonban nem igazán átütő erejű megnyilatkozás. Írása – amely nagyobbrészt a fenti idézethez hasonló színvonalon áll – inkább valamiféle pánikhangulatot áraszt, s egy valamikor jobb napokat látott, volt politikus féltékenységét, sértődöttségét érzékelteti. Jellemző, ahogyan a Fidesz elnökének alapszabályba iktatott hatalmát értékelve, azt „példátlannak” tartja Debreczeni: szerinte „egytől egyig Orbán nevezi ki a választókerületekre épülő új alapszervezetek vezetőit” – de elfelejti idézni hozzá a Fidesz alapszabályából, hogy „a választókerületi tanács tagjainak javaslata alapján”. Ez olyan, mintha valaki a köztársasági elnök „példátlan” hatalmáról értekezne amiatt, hogy számos kinevezés az ő jogkörébe tartozik. Debreczeninek Orbán Viktor szerepét érintő „elemzését” számtalan hasonló pontatlanság – vagy talán tudatos ferdítés – tarkítja, amit a hozzá hasonlóan „felkészült” politológustól vett idézettel kíván megerősíteni, majd kimondja a végső szentenciát: „A helyzet kilátástalannak tűnik. Orbán iszonyú súllyal nehezedik a magyar jobboldalra, alternatívája nincs, elfogadottsága – minden kudarc és intő jel ellenére – óriási.” Nos, a baloldal – és a baloldal szekerét toló publicisták – számára lehetséges, hogy a helyzet „kilátástalan”: véget érni látszik a jobboldal „szalámizásának”, egyes jobboldali pártokban a belső zavarkeltésnek a lehetősége. A jobboldal győzelme a legközelebbi választásokon azonban – ha ez vigaszt nyújt számukra – még egyáltalán nem lefutott dolog. Az elkövetkező években még igen sok és szívós munkára, a Debreczeniéhez hasonló aknamunkák elleni folytonos védekezésre lesz szükség ahhoz, hogy a jobboldal szervezeti és politikai bázisa megszilárduljon, s a győzelem esélyével vehesse fel a küzdelmet a baloldali túlerővel szemben.
Bonifert Donát
