2003. április 04. péntek 19:27
Húsvéti körlevél - Gyulafehérvár
Dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek húsvéti körlevele
Krisztusban Kedves Testvéreim!
Korunk emberének az a benyomása, hogy már nem is tud versenyezni a rohanó idővel, a változó világgal. És mégis, a harmadik keresztény évezred hajnalán sem változott a helyzet: a hit szempontjából ugyanott vagyunk, mint 1973 évvel ezelőtt az első Húsvét hajnalán.
Akkor is hihetetlen volt a hír: a názáreti Jézus, akit keresztre feszítettek és sírba tettek, harmadnapra feltámadt, megjelent tanítványainak, majd ötszáz testvérnek és megnyitotta az üdvösség útját mindazoknak, akik hisznek benne és az örömhír szerint élnek. A feltámadás hite azóta is a viták kereszttűzében áll. A legnagyobb csoda, a feltámadás, akárcsak a többi csoda is, mint pl. Lázár feltámasztása, a hívő embert megerősíti hitében, a kétkedőt Istenhez vezeti, de a megrögzött hitetlent nem győzi meg. A hit elsősorban kegyelem, amelyet Isten ad mindenkinek a keresztség szentségében. De ezt a hitet ápolni, erősíteni, fejleszteni kell a gyakorlati keresztény élettel.
Az első húsvét vasárnap délutánján szomorúan ballagott két vándor Jeruzsálemből otthonuk, Emmausz felé. (Vö. az emmauszi tanítványok szakasza, húsvétvasárnap esti evangélium, Lk 24,13-35.) Ők is részt vettek Jeruzsálemben a zsidó húsvéti ünnepeken, ők is tanúi voltak nagypénteken Krisztus keresztre feszítésének, ők is a názáreti Prófétában reménykedtek, hogy valóban ő a megígért Messiás, a Megváltó. Nagypénteken minden reményük szertefoszlott. Az úton ismeretlen vándor csatlakozik hozzájuk, aki magyarázza és fejtegeti az Írásokat, hogy mindennek így kellett történnie, így írták meg a Szentlélektől ihletett szent írók. Mivel estére érnek csak haza, marasztalják ismeretlen útitársukat: „Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben már a nap.” A kenyértörésben felismerik, hogy Jézus volt az, de ő el is tűnik szemük elől. „Ugye lángolt a szívünk, amikor útközben beszélt hozzánk, és kifejtette az Írásokat?” – mondták egymásnak. Azonnal visszatértek Jeruzsálembe, és boldogan hirdették az egybegyűlteknek: Valóban feltámadt az Úr! Felismertük a kenyértörésben. Az egybegyűltek is boldogan válaszolták: Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!”
1. A helyzet azóta sem változott. Az emberiség azon része, amely nem tud hinni a feltámadásban, ma is szomorúan bandukol élete országútján. Mennyi mindent remélt az emberiség a tudomány fejlődésétől, a demokratikus mozgalmaktól, sőt a hívő ember Egyházától is. Azt hitte, hogy a két megrázó XX. századi világháború után kijózanul az emberiség, megértik az összefogás és a globalizáció jelentőségét, biztosítják gyermekeiknek a békés, boldog, szebb jövőt. S ehelyett állandó fegyvercsörgés, bombarobbanás, fegyverkezési hajsza és fenyegetőzés teszi tönkre életét. S a vallásos ember is kétkedni kezd abban, hogy az ő Istene valóban a Szerető Mennyei Atya, a Gondviselő Isten?
A megoldás most is az, mint akkor, 1973 évvel ezelőtt Emmauszban. Tudnunk kell azt, hogy Jézus Krisztus ma is elkísér minket életútunkon, még akkor is, ha életünk országútján nem ismerjük fel őt névtelen embertársainkban. Nem vagyunk egyedül: Krisztus mindig velünk van. Egyházában, a szentmiseáldozatban és egyházi életünkben magyarázza az Írásokat. A mi életünkben is mindennek úgy kell történnie, ahogy Isten megengedő akaratából történik. Hinnünk kell, hogy a sok tragédia, meg nem értés, gazdasági és erkölcsi nyomor és elvándorlás ellenére is Isten szeret minket, mert az Istent szeretőknek minden a javukra válik, mondja Szent Pál (Róm 8,28). A feltámadásba vetett hit átsegít az élet legnehezebb szakaszán, mert megbizonyosodunk, hogy minden nagypéntekre húsvéthajnal következik.
2. Az emmauszi tanítványok a kenyértörés közösségében ismerték fel az Úr Jézust. A kenyértörés közösségének ma egyszerűbben szentmiseáldozat a neve. A liturgia közösségalkotó, mert az Úr Jézus szent Teste és Vére vagyis a szentáldozás beleépít minket ugyanazon Titokzatos Test, az Egyház közösségébe. Manapság, amikor erdélyi híveink is keresik az utat, hogy ellenálljanak a súlyos történelmi örökségnek, a széthúzásnak, használjuk fel a szentmiseáldozat összefogó erejét. Krisztus Szent Teste, az Oltáriszentség egyesíti az egyházközséget, egyesíti az egyházmegyét, egyesíti Krisztus Egyházát a földkerekségen földrajzi szétszóratásában is. Egység csak akkor lesz, ha előbb lelkünkben teremtjük meg ezt az egységet: kibékülünk Istennel és embertársainkkal. Húsvétot igazán csak kiengesztelődött lélek ünnepelhet. Ezért kívánja Egyházunk, hogy híveink legalább minden esztendőben végezzék el szentgyónásukat és húsvét táján az Oltáriszentséget magukhoz vegyék. Csak a testvérgyilkos Kain mondhatta: „Talán őrzője vagyok testvéremnek?” (Ter 4,9). A keresztény tudja, hogy felelős minden embertestvéréért. A szeretet egyesít, a gyűlölet megoszlást hoz és gyilkol. „A békével semmi sem veszett el”, mondta XII. Piusz pápa.
3. Az emmauszi tanítványok magányosan, kettesben, leverten bandukoltak haza felé. De Jézus felismerése után nem rejthették el élményüket. Az örömhírt meg kellett osztani másokkal is, mindenkivel. Visszatértek hát Jeruzsálembe.
Ha a keresztény őszintén üli meg húsvét ünnepét, ha a feltámadásba vetett hitben rátalált földi élete céljára, örömére, a nehézségekben vigaszára és támaszára, akkor a szeretet diktálja, hogy ezt a kincset mással is megossza. A keresztény hit eleve hithirdetővé, tanúságtevővé teszi a megkeresztelt embert. Ezért szerepel liturgiánkban egyik elbocsátó felszólításként: „Menjetek békességben, és szolgáljátok Istent szeretetben.” Aki minden héten az Úr napján, vasárnap átéli a húsvéti szent titkokat, az akaratlanul is, szavak nélkül is, mindennapi keresztény életével tanúságot tesz Krisztus feltámadása mellett. Ha politikusaink sohasem feledkeznének meg arról, hogy elsősorban keresztények, akkor a politikában is a keresztény szeretet és igazságosság vezetné őket. A kereszténységben nincs vakáció, a keresztény nem csak vasárnap a templomban keresztény, hanem mindenütt: otthonában, munkahelyén, a politikai küzdőtér arénájában. Csak ettől a keresztény megújulástól remélhetjük szakadozó egységünk mentését, helyreállítását. Ez a megújulás volt a célja a jubileumi 2000. esztendőben megtartott Főegyházmegyei Zsinatunknak is Krisztus nevében, aki azért jött, „hogy életük legyen és bőségben legyen” (a Zsinat jelmondata, Jn 10,10).
Kegyelemteljes húsvéti ünnepeket kívánok kedves híveimnek és minden jóakaratú embernek.
Gyulafehérvár, 2003. április 20-án, Urunk Feltámadásának ünnepén.
Dr. Jakubinyi György s.k.
érsek
