2003. május 20. kedd 18:13
Mégsincs remény Drága Laci-bátyám?
Soha nem felejtem el a pillanatot, amikor 1988-ban New Yorkban megismerkedtünk. Átutazóban, Washingtonból éhesen és csapzottan jövet, bejelentkeztem nála, teljesen ismeretlenül. Készséggel, ám kissé tekintetemet, s gondolataimat fürkészve fogadott ügyvédi irodájában, a lakásán. Francia konyakkal kínált, majd kellemesen elbeszélgettünk, kissé hosszabban, mint reméltem. Igazan örvendtem új ismerősömnek. Akkor nem gondoltam, a bölcs jogász-emigráns politikussal való találkozásom életem fontos pillanatává vált. Az interjút elkészítettem, amit aztán később bizony alaposan meghúzva, megcsonkítva közölt a Magyar Napló. Telefonon és levélben tartottuk a kapcsolatot.
Egyszer megcsörrent a telefonom, a Ferihegyi repülőtérről jelentkezett:
-Itt vagyok!
Száguldottam érte, s attól kezdve tíz napon át jártuk az országot. Ízlelte a hazát, amelyet 1948-ban politikai okokból kellett elhagynia.
Tél volt, elkanyarodtam vele Pécsről jövet a Balaton felé. Egy kis faluban, Bőszénfán megálltunk. Ott egy idős asszony kapirgálta filléreit, elég lesz-e a kenyérre, felvágottra. Bevásárolt neki rendesen a vegyesboltban, s hosszan elbeszélgetett vele. Élményszámba ment, ahogyan szót értettek, amilyen őszinte hangon kérdezte életéről, amely mint kiderült, keserves, nehéz, tragédiákkal terhelt volt. Meg is jelentette az emigráns lapokban a beszélgetést.
Elértünk a Balaton partjára, s Tihanyba vittem. A tó jegén rianások nyomai. Akkor látta életében először befagyva a Balatont. Áradozott a magyar tájról, drámai szépségéről, varázsáról: harminckilenc esztendeje nem volt idehaza. Országjárásunk után rövidesen elrepült Amerikába.
- Mikor látlak viszont?- kérdeztem a búcsú pillanataiban.
- Akkor, ha nem csak turistának jöhetek haza - felelte.
Varga Bélával Ő hozott össze.
Neki is köszönhető, hogy hosszú hatpárti alkudozások után a Magyar Országgyűlés ideiglenes elnöke, Dr. Szűrös Mátyás meghívta a szabadon választott magyar parlament megnyitására. A hírt én kaptam meg, az excluzív információt a levél másolatával együtt a Reggeli Pesti Hírlap címoldalon közölte. Másnap a legtöbb világlap, s a jelentős hírügynökségek átvették a hírt, mint a magyar demokrácia bontakozó jelét tálalták: a Magyar Nemzetgyűlés elnöke, Varga Béla nyitja meg a parlamenti ülésszakot. Kolumnás interjúkat írtam Béla bácsiról, a hangszalagokat ma is őrizem. Aztán Antall József társaságában fogadás a repülőtér betonján, ahol a Tisztelt Elnök Urat kiserő egykori, emigrációban élő magyar politikusok - Belső Gyula, Dr. Eszterhás György, Varga László dr, Dr Fercsey János az ENSZ-ben dolgozó kiváló magyar újságíró, s John Lukács, a híres író - lépdeltek le a repülő lépcsőin, fiatalosan.
Laci bácsival végig együtt voltunk. Varga Béla találkozásain is részt vehettem, miközben másnapra négy teljes újságoldalon számoltam be a nagy eseményről.
Varga László felhívott: Imre, Varga Béla meg akarja áldani a családodat, s meglátogat a lakásodon. Az országgyűlés alakuló ülésének megnyitója után másnap valóban meg is érkeztek kormányőrökkel, puhán fékező, lágyan ringó Mercedes autóval.
A vacsora derűs hangulatban telt el, az elnök úr a mákos palacsintából még repetázott is.
Másnap elrepültek.
Levelek, telefonok erősítették barátságunkat, amely azóta is tartott. Szoros, mély, szinte apa-fiúi barátsággá fejlődött. Interjúkat készítettem vele, a történelmi időkről, Mindszenty József hercegprímással, Barankovics Istvánnal, Nagy Ferenc miniszterelnökkel, Rákosi Mátyással, Vas Zoltánnal, Nagy Imrével való találkozásairól, s kalandos életéről. A hangszalagok, tudtam, már akkor az utókor számára is örökítik az emlékeket, okos érvelését, a viharos és drámai magyar történelem szakaszait.
Amikor végleg haza települt, negyvenkét évvel menekülése után, sokat, nagyon sokat voltunk együtt. Írásaimat, rádióműsoraimat, dokumentumfilmjeimet szeretettel fogadta, értékelte.
Laci bátyám keményen harcolt a sajtószabadságért, a sajtószabadosság ellen. Naponta konzultáltunk.
Mikor súlyos állapotba kerültem, élet és halál mezsgyéjén tétovázva, bölcs szava adott reményt.
Politikai tisztalátása, elemi erővel előtörő igazságkeresése példaértékű volt, vajon hány ifjú képviselőtársa követte állhatatosságát, kitartását, vitalitását - nem tudom.
Amikor legutóbb Varga Béla, az 1945-47-es Nemzetgyűlés elnöke születésének 100. évfordulója alkalmából, mint kortárs politikus, a történelmi tanú, szót kért Szili Katalin Elnök asszonytól, a Házszabályra való hivatkozással elutasította a kétperces megemlékezésre irányuló udvarias kérést. Ridegen, idegenül.
Felkaptam a tollamat s azonnal írtam a parlament elnökének tiltakozásom jegyében egy kemény hangú, de udvarias levelet. A választ, amely erre érkezett, nem minősíthetem, ugyanis minősíthetetlen.
Később, 2003. április 2-án furcsa levelet kapott az elnökasszonytól: "Sajnálom, hogy újságíró barátján keresztül "tesztelte" az üggyel kapcsolatos álláspontomat. Kérem, a jövőben kérdéseivel forduljon közvetlenül hozzám. Üdvözlettel: Dr. Szili Katalin"
Nem szívélyes üdvözlettel, netán tisztelettel, hanem csak üdvözlettel. Érthetően...
Talán két hete jártam nála a Képviselőházban. Sziki Károly kiváló rendezővel, színművésszel és Dr. Varga László íróval beszélgettünk Az utolsó ítélet előtt című darabjáról, amit New Yorkban, Cserey Erzsi - Varga László által alapított - New York-i Magyar Színháza mutatott be nagy sikerrel: Mindszenty József hercegprímás, és a kivégzett Nagy Imre találkozásáról a mennyek kapujában. Erről forgattam a filmet. Remekül beszélt, szenvedélyesen érzékeltette a dráma mondanivalóját, a kor szellemét, amely ma is sok hasonlóságot tükröz.
S a 27. percben döbbenten vettem észre, hogy - hibámból - a kamera nem veszi a hangot. Megálltunk. Kissé neheztelve kért egy pohár vizet. Szekrényéből elővettem egy üveget. Belekortyolt, törkölypálinka volt benne. Megborzongott, majd ugyanolyan szenvedéllyel beszélt tovább, amikor megismételtük az interjút. Egészen kiválóra sikeredett. Utolsó televíziós nyilatkozata ez volt.
Köszönés nélkül repültem el Amerikába. Innen hívtam május 15-én telefonon. Azt hittem tévesen kapcsolt a központ. Furcsa, rekedt hang hallatszott a távolból. Az ő hangja volt.
- Tudod Imre, tegnap Kaposváron jártam, s többet beszéltem, mint amennyit szabad lett volna, úgy hogy most én hallgatlak téged.
Ez a sajátos monológ volt a mi utolsó, legutolsó beszélgetésünk.
Ma kaptam a hírt, hogy az agyhalál állapotában, komában fekszik az intenzív osztályon.
Nincs remény.
Drága Laci-bátyám, valóban nincs remény?!
Beültem az autóba, s elhajtottam egy előre megbeszélt vacsorára, New Jersey távolabbi részére. Egész vendégség alatt vele voltam. Gondolatban- lélekben együtt jártuk be a másfél évtizedes barátság állomáshelyeit. Hazafelé jövet az autóban még reménykedtem.
Hátha csoda történt!
Hátha nem a mennyország kapuja felé tart derék, drága, és nagyon tisztességes -becsületes öreg barátom...!
Éjfél tájban érkeztem meg a házba, ahol megszálltam. Postaládámban színes képe fogad, az MTI jelentésével. - Elhunyt Varga László parlamenti képviselő - olvasom megrendülten a hírt.
Hát mégsincs remény Drága Laci-bátyám?
Nincs semmi esély?
És ott állok a kissé fagyos májusi éjszakában.
Nincs remény!
M. Szabó Imre
Englewood, NJ
----------------
