2003. május 20. kedd 21:37
Segédcsapatok és jelentőségük
Aligha lehet jobban megsérteni egy politikai erőt, mint segédcsapatnak minősíteni egy szövetségest. Ez a minősítés pedig rendre megérkezik azoktól, akik nem örülnek egy erősödő polgári szövetségnek. A hajdani Magyar Demokrata Fórum - Kereszténydemokrata Néppárt viszonyt is gyakorta jellemezte így a távolról sem barátságos sajtó. Nem könnyű kezelni a vádat, hiszen érzelmeiben érinti meg a méretben kisebb, ezért talán lelkében sérülékenyebb partnert. 1990 és 94 között számos jele volt az ilyen feszültségnek, s az akkori vezető párt nem is értette, hogy mi a feszültség oka.
Ma már érti. A folyamatos szétaprózódás, a ki és leváló csoportok (a MIÉP által megkezdett sor mára meglehetős hosszú lett, s ezek egyike sincs már jelen a parlamentben) a régi olykor bizony lenézett partner, a Kereszténydemokrata Néppárt szintje alá vitték a hajdan oly erős MDF-et. Az összefogás erejében hívő Fidesz kétszer is vállalta, hogy megsegíti, besegíti a parlamentbe a rendszerváltás legnagyobb pártját. Ez mindkétszer sikerült. Harmadik próbálkozásra viszont a hírek szerint nem kerül sor: az MDF úgy határozott, visszatér a második fordulós együttműködésnek 1990-ben bevált formájához.
Reményei nem alaptalanok: arra számít, hogy megelőzi a kormányzásban meggyengülő szabaddemokratákat és így a visszalépések révén biztos helye lesz a koalícióban.
A Fidesz 2002-ben elvesztette a kormányzás lehetőségét, s ezt sokan azzal magyarázzák, hogy nem volt olyan szövetségese, amely a javára billenthette volna a mérleget. Vannak elemzők, akik odáig mennek, hogy már az 1998-as sikert sem a Fidesznek és nem Orbán Viktornak tudják be, hanem a kisgazda segédcsapatoknak (Magyar Hírlap 2003. május 17. 7. o.).
Ebben a kis írásban a „segédcsapatokkal” kapcsolatos mítoszokat szeretném eloszlatni. 1998-ban Torgyán és vezérkara szívesen hivatkozott arra, hogy a nyolcvankét körzetben történő visszalépéssel ők döntötték el a választást. Nem lévén független és az igazmondó média, ezt az állítást nem cáfolta senki. Pedig nem egy olyan körzet volt, ahol a meghirdetett visszalépés elmaradt, de a Fidesz jelöltje mégis győzött. Csak a kis Nógrád megyében két ilyen eset volt. Mindkét helyen mégis a polgári jelölt lett a nyertes, s a lehetetlent kísértő kisgazda jóval kevesebb szavazatot kapott, mint az első fordulóban. A választó ugyanis okosabb, mint a pártpolitikus.
A választók pedig a jobbik oldalról Orbán Viktort támogatják. Úgy kampányolni, hogy mi ugyan szövetségesek vagyunk, de mégis inkább ránk szavazzanak, kicsit nehézkes. A Fidesz Magyar Polgári Szövetséget jobbról is támadják majd (MIÉP, Jobbik, FKGP) meg balról is. Az MDF hangját ebben a zűrzavarban balosra értelmezi majd a média, ami újabb feszültségre vezet a párton belül.
Az MDF akkor lehet sikeres 2006-ban, ha tud lényegében mást mondani, mint a többi párt. Ez azonban a Fidesz – MDF viszonyban alig képzelhető el: mindketten az Európai Néppárthoz tartoznak. Hibás az a feltételezés, hogy stílus eltérések elegendők egy önálló szavazótáborhoz. Egy-két százalékhoz igen, de a sikert öt felett mérik.
A baloldal mesterkedése a következő időkben két irányú lesz: továbbra is segédcsapatoknak fogja minősíteni a Fidesz esetleges szövetségeseit, illetve nem-létező csoportocskákat bíztat majd az indulásra, hogy minél több jobboldali szavazatot vonjon ki a két oldal versenyéből. 2006 megmutatja majd, hány szavazó kerül a hatásuk alá. A közvéleménykutatásokban ugyanis aligha bízhatunk.
