2003. augusztus 17. vasárnap 13:41
Mit üzen az SZDSZ? Adócsökkentés – vagy valami más?
Az SZDSZ a tavalyi kormányváltás óta mindeddig az MSZP hűséges koalíciós partnere volt, kritikus helyzetekben (különösen Medgyessy ügynök-ügye kapcsán) kitartott mellette, saját – egyébként is alacsony – népszerűségének további csökkenése árán is. Liberális elveinek érvényesítését (a párt belső ellenzékének sürgetése ellenére) nem kérte számon a kormányon, sőt egyik vezető személyisége, Pető Iván néhány hónapja az Népszabadság hasábjain azt magyarázta el mindenkinek – beleértve a párt szimpatizánsait is – hogy az SZDSZ szavazótábora alapvetően pragmatikus beállítottságú. Az elmúlt héten azonban váratlannak tűnő változás következett be: az SZDSZ vezetése, élén az elnökkel, megmakacsolta magát, és megüzente a kormányfőnek, hogy kitart adócsökkentési elképzelései mellett. Kezdetben azt lehetett gondolni, hogy az ügy csupán az SZDSZ folyamatos szereplési igényének kielégítését szolgálja, s egy idő után a dolog ugyanúgy megegyezéssel zárul majd, mint eddig minden vitás ügy. A Népszabadság augusztus 15.-i (pénteki) számában azonban az SZDSZ országos ügyvivője és országgyűlési képviselője, dr. Eörsi Mátyás (aki egyébként jogász végzettségű) kemény hangú cikkben hozta ország-világ tudomására, hogy pártja ezúttal nem hajlandó engedni, mindenképpen ragaszkodik a 2002-ben már megszavazott adócsökkentéshez. S hogy nem csupán néhány százaléknyi adó a tét, hanem ennél lényegesen többről van szó, Eörsi a következőképpen támasztja alá: „A fő kérdés az SZDSZ számára az, hogy miként tudna kisebb koalíciós partnerként egy új kormányzati gazdaságpolitikát elérni, ha tetszik, kikényszeríteni.” Erre Eörsi doktor szerint egyedül az adócsökkentés lehet alkalmas, mert ezzel lehet megérttetni az MSZP-sekkel, hogy az ígérgetések és osztogatások helyett jobban oda kell figyelni, mire költik az adófizetők pénzét, s hogy a koalíciós kormányzásért az MSZP-nek is viselnie kell a felelősséget.
Eőrsi cikke, s a benne megjelenő határozott, sőt követelő hangsúly az SZDSZ részéről alighanem lényeges változást jelez a kormány hátterét képező nagytőkés-bankár-befektetői érdekcsoportban. Ez a csoport elsősorban az MSZP-t tartotta kézben szinte már megalakulásától fogva, az SZDSZ-re csak mintegy mellékesen tette rá a kezét, miután népszerűsége a parlamenti küszöb határáig csökkent, s a pártot szponzoráló, jórészt külföldi befektetői csoport jelentéktelennek bizonyult. Medgyessy, aki ennek a nagytőkés-bankár-befektető csoportnak az előretolt embereként lett az MSZP miniszterelnök-jelöltje, kormányfőként olyan hatalomra tett szert, hogy legutóbb a pártelnök helyett már ő maga képviselte az MSZP-t a baloldali pártok Angliában megrendezett nemzetközi tanácskozásán, holott nem is tagja a pártnak. Az SZDSZ lekezelése (tavalyi küldöttgyűlésén például az MSZP-t senki sem képviselte), önálló akarat nélküli koalíciós partnerré süllyesztése szintén ennek a nagy hatalmú gazdasági érdekcsoportnak a két párt (és a kormány) feletti, Medgyessy által gyakorolt, korlátlan hatalmát jelezte. Az MSZP-hez közel álló értelmiség azonban kezdettől fogva nem kedvelte Medgyessyt, s a kormány népszerűség-megtartó gazdasági intézkedéseivel elégedetlen „balliberális” közgazdászok is egyre több kritikát fogalmaztak meg vele szemben. Nyilván jól látták, hogy a kormány képtelen a gazdaság egyre fokozódó gondjain úrrá lenni, sőt ellentmondásos, kapkodó intézkedéseivel inkább súlyosbítja azokat, s a kormányfő – személyes népszerűsége, s a kormány osztogató politikája ellenére – egyre kevésbé képes a következő választások megnyeréséhez elegendő támogatottságot biztosítani az MSZP számára. Ezt az érdekcsoportot a Pannonplast-ügy, s a vele kapcsolatos bróker-botrány kapcsán minden bizonnyal érzékeny anyagi és presztízs-veszteség érte, ami türelmetlenségét tovább fokozza. Az MSZP-nek és parlamenti frakciójának „megfelelő” irányba történő befolyásolása (a szükségesnek tartott népszerűtlen intézkedések elfogadására történő rábírása) ilyen körülmények között elképzelhetetlen. Feltehetően ezért értékelődött fel az eddig jelentéktelenségre ítélt koalíciós partner, az SZDSZ, amelyen belül a liberális elvekhez ragaszkodó szárny eleve partnerként kínálkozott, s amely a szűkös parlamenti többség következtében akár – a jelek szerint kezelhetetlennek bizonyult – Medgyessyvel szemben is felhasználható. Az adócsökkentési elképzeléseihez ragaszkodó SZDSZ-en keresztül tehát minden bizonnyal ez az érdekcsoport „üzent” Medgyessynek és kormányának.
Kérdés persze, hogy ha sikerül a nagytőkés-pénzügyi lobbi érdekeinek megfelelő, nyilvánvalóan az eddigieknél komolyabb megszorító intézkedéseket is magában foglaló gazdaságpolitikai fordulatot kikényszeríteni a kormánytól az SZDSZ segítségével, hogyan alakul a gazdaság helyzete, s főként a két koalíciós párt népszerűsége. 1994-1998 között az MSZP szemszögéből sikerült a nagy manőver: az 1995. márciusi intézkedések keresztülvitele, s népszerűségének ebből eredő jelentős csökkenése után Horn gyorsan megszabadult Bokros Lajostól, majd a hajlékonyabb Medgyessyvel megvalósított, népszerű gazdasági intézkedések következtében, valamint a „célszerű” választási kampány eredményeként 1998-ban az MSZP ugyanúgy a listás szavazatok 32-33 százalékát érte el, mint négy évvel korábban. A Fidesz megerősödése következtében ez azonban nemcsak az abszolút parlamenti többség eléréséhez nem volt elegendő, mint 1994-ben, hanem a koalíciós partner SZDSZ merevsége (a „tartsuk a jó irányt” jelszóval folytatott, Bokros szelleme mellett kitartó kampánya) miatti népszerűségvesztése következtében a kormány bukásához vezetett. A megszorítások általában nem tesznek jót sem a gazdaság állapotának, sem a kormánypártok népszerűségének. A kormánykoalíción, főként az MSZP-n belüli ellentétek feltételezhető erősödése, a balliberális holdudvar ambivalens magatartása, valamint Medgyessy kormányfői képességeinek hiányosságai ugyancsak nem sok jót ígérnek számukra az elkövetkező két évre. A 2006-os kormányváltáshoz azonban ezen túl a jelenlegi ellenzék – és főként publicisztikai háttere – egységére és jelentős erősödésére is szükség lenne.
Bonifert Donát
