Kettős kötődés

A szülőföld és az anyanemzet vonzásában

A kettős állampolgárság intézménye nem szerepelt az Álmok Álmodói kiállításon, de alighanem ott lett volna a helye. Alighanem ezt is magyarok találták fel, mégpedig nem jókedvükben. A török hódoltság népe, többek között a Vajdaságban is, nemcsak a török által megkövetelt adót fizette meg, hanem azt is, amivel korábbi, a török elől elmenekült magyar földesurának tartozott. Az adót ugyan nem tudták volna behajtani, de nem is kellett. Az emberek önként adták. Úgy vélték, a pénz jó célt: a török kiűzését szolgálja. E célból eleink minden áldozatra készek voltak.

Más időket élünk. Már nem az adófizetés jelzi az állampolgárságot, s a kettős adóztatás alól többnyire kétoldalú nemzetközi szerződések mentesítenek. 

Az idők változásai ellenére a kettős állampolgárság mai is aktuális kérdés.

Az Európai Unióból (egy ideig) kirekesztett államok magyarjai a magyar állampolgárság megszerzésétől várják a szabad mozgás lehetőségét. Ésszerű és jogos igény. Van azonban ellene szóló érv is. Ha a magyar útlevél birtoklása alkalmat ad arra, hogy útilaput kössenek rájuk, azaz ha hivatalos okmányokkal segítjük az egyes funárkodók számára oly kedves etnikai tisztogatást, akkor jobb ezt elkerülni. Ha az érintett állam törvényhozása tiltja a kettős állampolgárságot, illetve ha bizonyos lehetőségektől (pl. országgyűlési képviselőség) megfosztja azon állampolgárait, akik egy más államhoz is kötődnek, akkor szintén megfontolandó ez a lépés.

A mai kormány más problémát lát. "Az Európai Unió nem járul hozzá". "Nem bírjuk el az ezzel kapcsolatos terheket". Ezek hamis érvek. Az állampolgárság kérdésében a tagállamok maguk döntenek, nem uniós ügy. Romániának sincsenek nehézségei a tárgyalások során azzal, hogy mintegy fél millió moldáv állampolgár már felvette a román állampolgárságot is. Terhek? Mik lennének? Az útlevél illeték bevétel. Kiadás érdemben fel sem merül. (Szociális ellátásaink például a letelepedéshez és nem pusztán az állampolgársághoz kapcsolódnak.)   

A kormány ezzel kapcsolatos nyilatkozatait egy mondattal lehet jellemezni: nem-akarásnak nyögés a vége.

Mi a helyzet a Bársony államtitkár által felvetett etnikai alapú megkülönböztetéssel? Ez valóban komoly ügy: ismét felveti a "ki a magyar?" jogilag nehezen kezelhető kérdését. Noha a státustörvény erre is adott feleletet, a szabad önazonosság vállalásának elvét, más megoldást javaslok. Nyilván nem akarunk és nem is adhatunk például minden szerbiai polgárnak könnyítést. Azt azonban kimondhatjuk, hogy azok, akiknek felmenői valaha magyar állampolgárok voltak, és azt az idők folyamán bármi okból elvesztették, kérhetik a magyar állampolgárság visszaadását. A világháborúkat követő békeszerződések után ugyanis az érintetteknek dönteniük kellett: megtartják magyar állampolgárságukat vagy felveszik az újat. Az előbbi eset lényegében szülőföldjük elhagyását jelentette. 

Ismerjük el, számunkra nem jogi kérdésről van szó. A trianoni diktátum idejét múlta. Az általa kreált új államok megszűntek: nincs már Jugoszlávia, nincs Csehszlovákia sem. Ami maradt belőle, az a mi csonkaságunk, szétszakítottságunk. Korunkban, az Európán belüli határok eltűnésének idején, már nem a határmódosítás jelenti a méltatlan diktátum jóvátételét. Sokkal inkább segít ebben a  magyar törvényhozásnak az a fejlődése, amelyet a státustörvény jelzett, amíg a internacionalista szoci-áldemokraták át nem alakították. Ha az 1920 előtti magyar állam minden polgára, illetve leszármazottjaik - éljenek bár a Kárpát-medencében vagy azon kívül - folyamodhatnának a magyar állampolgárságért, akkor valóban túllépnénk a trianoni diktátumon. Nincs etnikai megkülönböztetés: egy születéssel szerzett jog érvényesítése nyílna meg. Határon túli véreink végre éreznék: ide (is) tartoznak. Nem kisebb, hanem nagyobb dolog lenne "kisebbséginek" lenni. Származna-e bármi baj abból, hogy néhány szerb, horvát vagy ukrán, esetleg román ember élne a felkínált lehetőséggel? Aligha. Hogy nyugaton sokan nem értenék meg? Lehet. Legalább lenne alkalom elmagyarázni, miként alakult ki ez a helyzet.

A megvalósulás előtt egyetlen akadály áll: a kormánytöbbség. Az ő gondolkodásuk annyira eltér a miénktől, hogy 2006 is csak akkor hozhat fordulatot, ha a polgári oldal kétharmados, ahogy a Felvidéken mondják: alkotmányos többséget kap.  Nehéz, de nem lehetetlen. Ez persze a most schengenizált vajdasági magyarnak, akinek ősei már a török időkben is viselték a kettős terhet, nem vigasz. És nem az Kárpátalján sem. Számukra most, s nem 2006-ban vagy még később kell a megoldás.

Mi, a polgári oldal készen állunk. A labda Medgyessynél van.

Surján László