Megjelent: 2003.07.15. 08:43:39

Szocialisták...

A már nem "kis" magyar kleptokácia

A késő-kádárkori hatalmi elitet ültette be az MSZP ismét a végrehajtó hatalomba. Azok az MSZP szavazók, akik ennek a pártnak oly gyakran hangoztatott szociális érzékenysége, illetve az igazságosság iránti úgymond elkötelezettsége miatt pártolták őket, most keserűen kell szembenézzenek önmagukkal: nem ilyen lovat akartak.

Ez a rendszervégi hatalom legjobban egy idegen szóval jellemezhető: klepokrácia. Olyan politikai vezetést értünk ezen a szón, amely hatalmát saját boldogulására, azaz lopásra használja.

Ennek a nyárnak sorozatban kipattanó botrányai mind erre a magatartásra vezethetők vissza. A magyar igazságszolgáltatás nagy erkölcsi próbája lesz, képes-e valóban független hatalmi ágként ítélkezni. Vannak erre utaló jelek, például a MHL-on is tallózott hír a csillebérci ügyek ügyészségi szakaszba jutásáról. Ám a kétkedőknek is van mire hivatkozniuk, sajnos.

A kormányoldal - ha már nem tud mást tenni - arra törekszik, hogy a Fidesz politikusait is bekenje valamilyen sárral. E kereszt-vádaskodások a baloldali média eszközeivel felnagyítva azt eredményezik a hírek nyomán hogy a hüledező polgárok nem látják a két oldal közötti különbséget: egyik kutya, másik eb - vélik. Pedig csak egy aljas és kétségbeesett menekülési kísérletről van szó.

Most egy olyan jellegzetességre hívom fel a figyelmet, amelyre keveset gondolunk. A már szinte menetrendszerűen érkező botrányok kiindulópontja gyakran nem is az ellenzék, hanem a sajtó. Örülnénk, ha a független szót is hozzá tehetnénk, de sajnos erre még ezek a kormányoldalt támadó cikkek sem adnak elegendő alapot. Sokkal inkább arra gondolhatunk, hogy egy-egy kiszivárogtatás a baloldal egyes csoportjainak belső küzdelmének eszköze. Ilyennek látszik a László Csaba pénzügyminiszter jelzáloghiteleinek sajátos története is, amelyet a Figyelő hozott nyilvánosságra.

Mindenesetre a Medgyessy vezette kleptokáciának meg kellene fogadnia Kovács László tanácsát, tanuljon meg kicsinek lenni. Ami jelen esetben azzal járna, hogy például nem 210, hanem csak 21 milliót vesz fel... Lehet, hogy László Csaba ezt tette?

 

Surján László

vissza Vissza a kezdőlapra