1992-ban Ómolnár Miklós megjelentetett egy könyvet: Torgyán a kapuk előtt.
Érdekes könyv. Annak a rettenetnek a dokumentációja, amellyel Torgyán megszerezte az uralmat a kisgazdák felett, s annak a veszélynek a felfestése, hogy a folyamat tovább fut: ahogy Mussolininek, Hitlernek sikerült, Torgyánnak is sikerülhet az egész országot ellenőrzése alá vonni.
Tíz év eltelt, s Torgyán nincs a porondon. Pártja is szétesett. Torgyánnal az élen sem jutott be a parlamentbe, most viszont Torgyán mentesen nincs hivatott vezére, nincs esélye sem a visszatérésre.
Időközben kormánytényezővé vált Heider, második fordulós lett Le Pen a francia elnökválasztáson, de egyikük sem jelentett igazán veszélyt.
Csurka is kiesett a parlamentből.
Ómolnárnak tehát nem lett igaza. Más ma a világ, mint a XX. század húszas, harmincas éveiben. Pupulista pártok vannak, olykor eredményesek, de nem válnak meghatározó tényezővé. Antall alig egy évig tudta kezelni Torgyánt, Orbánnak ez három évig sikerült.
A populizmus két veszélyt ma is hordoz magában. Az egyik kézenfekvő: ne tekintsük ártalmatlannak, mert még felénk kerekedik. A másik kevésbé belátható, de összefügg az elsővel. A populista politikus csak ott lehet (relatív) sikeres, ahol valamely lényeges szempontot figyelmen kívül hagy a politika. A populizmus sikere a mérsékelt pártok kritikája: lehet, hogy túl mérsékeltek, s mint a langyos vizet elutasítják a világos beszédre vágyók. A populizmus másik veszélye, hogy olyan megnyilvánulásokat, olyan politikát is populistának nyilvánítnak, amely mindössze újszerű, szokatlan.
Vigyázzunk tehát, s ne dőlünk be egyetlen populistának sem, de ne is minősítsük az eredeti gondolatokat populista szólamoknak..
Három a magyar (?) igazság...
...és egy a ráadás
(A képekre kattintva további adatok az ábrázoltakról.)
Szelle György
