Ádventi üzenet

Ha besötétedés után az európai ember kimegy a lakásából, és felnéz az égre, nem látja a csillagokat. A házak világos ablakai, az utcai világítás, a mindent elözönlő reklámok megakadályozzák ebben.

A csillagászok szeretnek szót emelni a zajszennyeződéshez hasonló fényszennyeződés ellen. Európa fényszennyes világában több a lux, mint régi falvak sötétjében, de bizonyos dolgokat, például a csillagokat is, a sötétben jobban látunk. A harsogó neonfényben csak Télapó látszik, a szegényeken segítő, jóságos Szent Miklós láthatatlan marad.

Jusson eszünkbe Exupery csodálatos mondata: Jól csak a szívével lát az ember. Ez a mai nagyfényerős, vibráló neonreklámos, színes-képernyős világ nem ad arra lehetőséget, hogy az adventi gyertya fénye bevilágítson életünkbe. Pedig az adventi homályt lassan oszlató gyertyafényben látható meg a lényeg. Ez a fény élesen világít rá életünk kihívásaira. Arra, hogy az egésznek van értelme. Arra, hogy körülöttünk nemcsak tárgyak (tévé, videó, autó, számítógép) vannak, hanem emberek is. Érző, szeretni képes és szeretetre méltó emberek. Akiket észre sem veszünk, akik nem szerepelnek a gazdasági újságok tőzsdehíreiben, nem kamatlábak, nem árfolyamok. Jó szóra, értő tekintetre vágyó emberek, társtalanok, mert helyettük a minket körülvevő tárgyakkal foglalkozunk. A nagy fényben csőlátókká lettünk, a valóságnak csak egy szűk metszete jut el a szemünkhöz.

Így fordulhat elő, hogy az Európai Unióban vita tárgya lehet, hogy kultúránk gyökerei között helyes-e néven nevezni a kereszténységet. Ez a botrány a reflektoroknál jobban világít rá arra, hogy baj van. Kiesett már sokak gondolkodásából a megváltás, s naiv mesének tartják a túlvilágról szóló tanítást. Ám, ha a modern embernek valaki mégis eszükbe juttatja a régi és örök értékeket, éppen ezek sajgó hiánya elutasításra, ellenlépésre kényszeríti őket.

Amikor szót emelünk azért, hogy a keresztény hagyomány ne maradjon ki az Unió készülő alkotmányából, nem magunknak akarunk kivételes helyzetet. Nem nekünk van erre szükségünk, keresztényeknek, hanem valamennyi embernek. Akik kihagynák a keresztény szót is az alkotmányból, kihagyják azt a mindennapi életből. A XX. század már kétszer, - egy barna és egy vörös változatban is - bemutatta, hogy mindez mivel jár. Ádvent a dolgok mélyére nézést sürgeti, életed megváltoztatását kívánja, s cserébe az örömöt, boldogságot kínálja már itt a földön, s majd oda át is, ahol örök a világosság. Teremtsünk hát egy jobb, boldogabb világot, olyant, amelyben az ember és az emberi közösség kivirágzik, a sajgó sebek begyógyulnak, amelyben nem a pénz, nem a fogyasztás, nem birtoklás vágya a lényeg.

Jelezzük e gyertya meggyújtásával, hogy a kereszténység nemcsak Európa múltja, hanem jelene és jövője is. Legyen ez az ádvent eredményes felkészülés arra, hogy a Karácsony ne a nagy bevásárlások ünnepe legyen, hanem valóban az Úr érkezése. Mondjuk Adyval:

Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.

Nem harsonával,
Hanem jött néma, igaz öleléssel,
Nem jött szép, tüzes nappalon,
De háborus éjjel.

És megvakultak
Hiú szemeim. Meghalt ifjuságom,
De Őt, a fényest, nagyszerűt,
Mindörökre látom.