Megjelent: 2008.12.10. 18:23:52

Európai Unió a Néppárt szemével

Plenáris hét Strasbourgban

Az Európa Parlament a jövő héten plenáris ülést tart. A fontosabb témák a következők lesznek.
A soros elnök Berlusconi beszámol a Háznak és a Bizottságnak a múlt heti állam és kormányfői értekezletről. Az ezt követő vitában a frakcióvezető Hans-Gert Pöttering fejti ki a Néppárt véleményét.
Magyar szempontból fontos lesz a költségvetés első olvasata: eldől ugyanis, hogy a bizottság után a parlamenti is helyesli-e a tíz új tagállam költségvetésének megnövelését. Surján László javaslatára a Néppárt olyan módosító indítványt terjesztett be, amely közel tízszeresére emelné például az un. kohéziós alapot. A szavazás épp október 23-án lesz.
A héten döntenek az e-tanulás program sorsáról is. Ennek a korunk ismereteinek szélesztéséhez fontos programnak az eredeti kerete 36 millió euró volt. A vita során ezt a Néppártnak sikerült 44 millióra emelnie.
Magyar szempontból nem a legszerencsésebb rendelkezés várható a vasúti közlekedésről. Ez liberalizálná a tagállamok személyforgalmát már 2008 januárjától. Annak fényében, hogy a MÁV fejlesztése és felkészítése elég gyatrán szerepel a magyar kormány tervei között, félő, hogy a MÁV nem fogja bírni a versenyt a nála nagyobb és fejlettebb társaságokkal. Az utasok viszont valószínűleg jobb kocsikat és jobb menetrendet kapnak majd.
Legalább két EU nyelv tanulására ösztönöz az Erasmus Mundus 2004-2008 program, amelynek tárgyalására szintén ezen a héten kerül sor.

vissza Vissza a kezdőlapra