2003. december 01. hétfő 00:07
A hit a kommunizmus után
az Avvenire beszélgetése Erdő Péterrel
|
Ez a címe annak az interjúnak, amelyet az
olasz püspöki kar Avvenire c. napilapjának kulturális rovata, az Agora
közöl, a november 27-ei számban, Erdő Péter bíborossal, az
Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érsekével. Az interjút a lap milánói
szerkesztőség készítette abból az alkalomból, hogy Erdő Péter bíboros
szerdán előadást tartott Szent Ambrus városának katolikus egyetemén. Az
Avvenire c. lapban megjelent interjút a VR ismertette magyar adásában. Az interjú bevezető része megemlíti, hogy az 51 éves Erdő Péter a világ legfiatalabb bíborosa. Ez a tény „félénk örömet” és egyfajta kíváncsiságot kelt benne mindazzal kapcsolatban, ami most kitárult előtte – írja a lap. A továbbiakban a katolikus egyetemről, a posztkommunista országokban megjelenő katolikus kultúra eszméjéről, a magyarországi szekularizáció hatásáról, az Európai Unióhoz való csatlakozásról kérdezte az újságíró Magyarország prímását. – Az Ön neve és tevékenysége összefonódik a kommunizmus összeomlása után létesült katolikus egyetemmel. Miért volt fontos ez az egyetem? Nem tudatos döntésről van szó, hiszen 1989-ben Magyarország nem volt abban a helyzetben, hogy döntsön és stratégiákat dolgozzon ki. Ehhez hiányoztak a struktúrák és az emberek. Egyedül azt tehettük, hogy nem szalasztottuk el az új körülmények által felkínált lehetőségeket. Csak egy példa az említett helyzetre: kommunista rezsim alatt elvett iskoláinkat visszakaptuk, ám nem voltak tanáraink. – Mi volt a jelentősége annak, hogy a poszt-kommunista Magyarországon megjelent a katolikus kultúra eszméje? Az első a nosztalgia érzése volt egy nagy mûveltségi hagyomány iránt, amelyet a kommunizmus szürkesége homályba borított. Még ma is nagyon nehéz a hivő laikusok között olyan személyt találni, aki képes egy vatikáni dokumentum értékelésére, vagy arra, hogy teljességében megértsen egy pápai körlevelet. A kommunista ideológiai oktatásban nem kapott helyet a latin nyelv vagy a római jog és pl. a középkor ismerete is felszínes maradt. Kezdetben a katolikus iskolák tanárait az egyháziak közül és az idősebb nemzedékből toboroztuk, majd figyelmünk a külföldön képzett fiatalok felé fordult. A cél azonban, hogy az egyháznak párbeszédben kell lennie a modern tudományokkal saját kulturális hagyományaiból kiindulva, világosan előttünk állt. – Magyarország Kelet-Európa egyik legszekularizáltabb országa. Ebben a helyzetben mit tehet az egyház? Meg kell erősítenünk a mindenkihez eljutó lelkipásztori tevékenységet, amely az egyház missziós küldetésének lényege.… Sajnos kevés a pap. Magyarországon összesen kétezer pap van és az egyház csak – lengyel, francia és olasz, tehát külföldi – papok segítségével képes lelkipásztori feladatát ellátni. Szeretnénk jobban bevonni az apostoli munkába a világi híveket, főként a hitoktató tanárokat. Szerencsére számos lelkiségi mozgalom van jelen, amelyek aktívan mûködnek a plébániákon. – A magyar egyházról az a kép bontakozott ki, hogy eléggé kompromittálta magát a hatalommal a kommunizmus idején. A múlt még ma is nyomasztó? Az egyház természetesen akkor nem cselekedhetett szabadon, bár voltak olyanok, akik megpróbáltak ellenállni. Én azonban arra szeretném helyezni a hangsúlyt, hogy az a tragédia kincset is rejtegetett magában. Gondolok például arra, hogy milyen nagy spirituális örökséget jelentenek azok, akik megtartották a hitet és átadták azt gyermekeiknek és unokáiknak. Ma a magyar katolicizmust ez a harmadik katolikus nemzedék tartja életben. – Magyarország rövidesen csatlakozik az Európai Unióhoz. Hogyan tekint az egyház erre a történelmi lépésre? Valljuk meg az igazat: a hívő emberekben van egyfajta félelem, mert az Európai Uniót azonosítják a keresztény értékek tagadásával, az eutanáziával, a házasság intézményi válságával. Kereszténység nélkül Európából hiányozni fog majd a szív. Ugyanakkor legyünk realisták: sorsunk az Európai Unió, nincs választási lehetőségünk. Az Európai Unió kockázat és lehetőség ugyanakkor. – És Önnek mi erről a személyes véleménye? Én szilárdan hiszek Európa keresztény humanizmusában, a két tüdővel
lélegző Európában, ahogyan azt II. János Pál megfogalmazta. Ezért tehát,
egy olyan kis nemzet számára, mint a magyar alapvető fontosságú, hogy
szerves egységben legyen a többi országgal és az igazi kiengesztelődés
távlatán belül. |
VR/MK
