2003. október 10. péntek 23:09
Írástudatlanság fenyeget!?
Fekete J. József, Pro Literatura díjas író nyilatkozik
Igen rangos elismerésben részesült nemrégiben Fekete J. József zombori író, a Zombori Rádió magyar műsorának felelős szerkesztője. A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Irodalmi Tagozata az idén hat díjat ítélt oda. Esszéírói munkásságáért Fekete J. Józsefet részesítette Pro Literatura Díjban. A magas elismerésben részesített zombori író eddig nyolc irodalomelméleti és -kritikai mű szerzője, Sinkó-, Szenteleky-, Üzenet- és Herceg János-díjas író. A díj rangjáról érdemes elmondani, hogy a műfordításért Gimes Romána kapta a díjat száz lefordított lengyel kötetért. Ugyancsak esszé kategóriában Szirák Péter egyetemi tanár, aki teljesen új irodalmi iskolát alakított ki, és fiatal követőivel konferenciáról konferenciára járva népszerűsíti ezt az új irodalmi iskolát. A debreceni Alföld című folyóirat kritikarovatának szerkesztője, harmadikként meg kell említeni Olasz Sándort, aki a szegedi Tiszatáj szerkesztője, ő harmincéves tevékenységének elismeréséül kapta meg a díjat.
- Magam is úgy érzem ezek után, hogy valószínűleg nem egy kötet, egy írás vagy egy szöveg után jár ez az elismerés, hanem áttekintették eddigi tevékenységemet, és magam is meglepődtem, amikor a díjátadáskor Pécsi Györgyi irodalomtörténész és kritikus, az Új Könyvpiac szerkesztője méltatott, többet tudott rólam, mint én magamról. Az idei díjazottak közül egyedül én voltam határon túli, és egyedüli, aki nem tagja a Magyar Alkotóművészek Egyesületének, vagyis teljesen kívülállóként részesítettek elismerésben. A méltatásban esszéíróként idéztek. Pécsi Györgyi kiemelte, hogy noha a nevem mellett mindig az áll, hogy kritikus, az írásaim bármilyen műfajban jelennek is meg, általában az esszé hangján beszélnek, tehát nem bonyolódnak bele abba a mai áramlatba, amely a kritikát megpróbálja tudománnyá avatni, és csak beavatottak számára érthető nyelven beszél, ezek az írások közérthetőek és közvetítő szerepűek az irodalom alkotói és olvasói között. Külön kitért a Szentkuthy Miklóssal való foglalkozásom immár negyed századára és ezekben a könyvekben is, illetve az elkészült monográfiának részleteit ismervén úgyszintén az esszéírói vénámat hangsúlyozta. A díj átadására a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének székházában került sor, ünnepélyes keretek között.
Számos díjban, elismerésben részesültél már, de minden bizonnyal a Pro Literatura Díj a legrangosabb, és ebből arra következtethetünk, hogy nemcsak a Délvidék, hanem az anyaország is fölfigyelt rád.
- Nemzetközi elismerésről van szó. Valami módon bekerültem a magyarországi irodalomértés vérkeringésébe. Erről Nagy Farkas Dudás Erika kishegyesi pályatársam úgy nyilatkozott, hogy magyarországi irodalmi körökbe bekerülni csakis úgy lehet, ha valaki bevisz a hátán, ha nem, akkor úgysem érdekel senkit, hogy mit ír az ember. Én nem érzem, hogy valaki bevitt volna a hátán. Soha nem volt szándékom, hogy Magyarországon vagy Angliában vagy Brazíliában jelentessek meg írást, bárhol, ahol magyarul is beszélnek. Egyszerűen a sors úgy hozta, hogy szerkesztők megkerestek, felkérésre jelentkezvén írtam, és így most Tatabányán, Győrött, Budapesten jelennek meg írásaim, Kecskeméten úgyszintén, tehát majdnem állandósággal jelen vagyok a magyarországi irodalmi folyóiratokban.
Kétségtelen, hogy nem sok délvidéki író dicsekedhet azzal, hogy folyamatosan jelen van az anyaország folyóirataiban. Fekete J. József jelenleg a Tatabányán megjelenő Új Forrás folyóirat állandó munkatársa, a kecskeméti Forrásnál vendégszerkesztőként készített lapszámot, meg több folyóirat is folyamatosan számít a munkájára. Jelenleg min dolgozol? - kérdeztük Fekete J. Józsefet.
- Semmin. Eljött az az időszak, amikor az égvilágon semmit sem csinálok, mert néha azért meg is kell pihenni. A tavalyi és az idei év összekötve eléggé sűrű volt, elkészítettem ugyanis a Szentkuthy-monográfiát, ami 350 könyvoldalnyi, elkészítettem továbbá az Imádságos kolostor folytatását, ami szintén 300 könyvoldalnyi írás. Emellett folyamatosan jelen voltam a Kilátóban, az Újvidéki Rádióban, a magyarországi folyóiratokban és most apróbb munkákkal foglalkozom.
Nemrégiben látott napvilágot legújabb köteted, a Lemúriában nem múlik az idő című könyv. 1500 példányban jelent meg, ami mifelénk nem kis dolog. Ez teljesen más, mint az eddigiek...
- Álnév alatt adtam közre, de nemcsak ez jelent újdonságot, kritika és elméletírás helyett. Valamiféle szépprózai megközelítést ad. Legutóbb Szőke Anna pedagógiai segédkönyvét nyomták ekkora példányszámban, továbbá a Képes Ifjúság és a zEtna internetes olvasóterem sorozatában megjelent könyveket. Szabó Palócz Attilának és Beszédes Istvánnak, a két szerkesztőnek jutott eszébe a zseniális ötlet, hogy a Képes Ifjúság megjelenésével időszakosan egy-egy kis könyvet is kiadnak azokból az írásokból, amelyek a zEtna internetes honlapon voltak olvashatóak. Ezeket a könyveket 1500 példányszámban nyomtatják, és háromnegyed részük azonnal eljut az olvasóhoz: aki megveszi a Képes Ifjúságot, az egy könyvet is kap vele ajándékba. Ezért fontos számomra ez a könyv, hiszen minden bizonnyal a legtöbb olvasóhoz ez jutott el. Az internetes honlapra küldtem időről időre szövegeket, a zEtna mellett még számos internetes honlapra is írok, például Ukrajnába, Németországba és Magyarországra is.
A Lemúriai történetek azért jelentek meg álnév alatt, mert úgy éreztem és úgy érzem továbbra is, hogy mindegyik írást egy másik szerző írta. Egynapos írásokat tartalmaz, lényegében mindegyik egyetlen napon, egy ültő helyben született. Annak ellenére, hogy kissé misztikusnak, parabolisztikusnak tűnnek, a mindennapjainkról, illetve a saját mindennapjaimról szólnak. A négykarmú sárkány pagodája tulajdonképpen a mi negyedik emeleti lakásunk megjelenítése. Amikor az első történetben leírom, mit lát az öreg bölcs az ablakon keresztül, amiről kiderül, hogy nincs is ablak, az a látvány annak a látványnak a leírása, amit én abból a negyedik emeleti lakásból láttam. Amikor a föníciaiak megtámadják a várat, az a NATO-bombázások reflexiója, és több történet szinte az egymással szembeállított gondolatok, kételyek és bölcselkedések sorozata. Ezt a műfajt magamban úgy nevezem, hogy szajré vagy lop-art, tehát mások szövegeiből származnak a bölcseletek, persze magamon átszűrve és egymás mellé állítva, tehát végeredményben ezek a történetek is egyfajta esszéírásra utalnak, csak megpróbáltam őket egyfajta szépirodalmi köntösbe csomagolni.
Legújabb könyvedben gyakran találkozni a humorral, korábbi műveidre ez nemigen volt jellemző.
- Eddig valóban nemigen lehetett találkozni műveimben a humorral, ellenben egyike voltam azoknak, akik követték és figyelemmel kísérték a vajdasági humorírók tevékenységét addig, amíg ilyen létezett, tehát valamikor a nyolcvanas években. Az volt a szándékom a lemúriai történetekben is, hogy megmutassam, hogy a szépirodalmi írás egyre inkább közeledik a játékhoz. Nem kell mindent annyira komolyan venni, mint amennyire elképzeljük, hogy minden írásnak valami rettenetes mondanivalója, nagy hordaléka, kegyetlen súlya van. Az írás olyan játék, mint bármilyen más emberi tevékenység, és talán a humor az a vonal és az a szál, amivel közelebb lehet kerülni az olvasóhoz és elsütni a humor mellett egy-két komoly gondolatot is.
A közeljövőről Fekete J. Józseftől megtudtuk: nincs hosszabb távon olyan elképzelése, amit most akkora rendszerességgel és módszerességgel szeretne végigvinni, mint például ami a Szentkuthy-tanulmányozás volt. Néhány terjedelmesebb összefoglaló írás is született az elmúlt esztendőben, amelyek a vajdasági magyar irodalommal foglalkoztak, a vajdasági magyar irodalom magyarországi befogadásával. Milyennek ítéled meg a vajdasági magyar irodalom befogadását az anyaországban?
- Gyakorlatilag semmilyen a befogadása. Nagyon nehéz bejutni ebbe a vérkeringésbe. És ezzel van egy nagyon nagy bajom, Magyarországon is áttekinthetetlenné vált ugyanis az irodalom. A könyvhetekre hivatalosan négy-ötszáz kiadvány jelenik meg, valójában ez a szám eléri az 1500-at is. Tehát 1500 új könyv jelenik meg egy évben. Nincs olyan ember, aki ezt át tudja tekinteni. Még ha mindennap elolvas egy könyvet, akkor is csak 365-öt képes elolvasni. A másik gondom a könyvtámogatással van. Magyarország különböző forrásokon keresztül támogatja a vajdasági könyvkiadást. A különböző források kezelése részben itt történik, a Vajdaságban, részben Magyarországon. Ezekből a kiadványokból, amelyeket magyarországi támogatásból jelentettek meg, valószínű, hogy köteles példány átjut Magyarországra, de még itt nálunk sem hozzáférhetőek igazán, és Magyarországon ezekre gyakorlatilag nem reagál senki sem.
Tehát távol van annak a valós lehetősége, hogy a regionális magyar irodalmak termése az egynemű és egyetemes irodalom mezején mérettessék meg, és a regionális irodalmak alkotói is véleményezhessék a magyarországi, valamint egymás irodalmi termését. Az irodalom naprakész követésére már csak az internet és a rádió ad lehetőséget.
A Hangoskönyv című rádióműsorral például az volt a szándékom, hogy minden magyarul sugárzó rádióállomásnak fölkínálom, és ingyenesen sugárzásra bocsátom, ellenben semmiféle érdeklődés nem mutatkozott meg iránta, és úgy gondoltam, hogy túl nagy erőbefektetés egyedül készíteni egy ilyen műsort, amit hazánkban nem közölnek, hanem Magyarországon és Szlovéniában van iránta érdeklődés. Pályáztam ezzel a műsorral több helyre, de támogatást nem kaptam rá, és ennek következtében öt év után megszűnt a Zombori Rádió magyar műsorában a Hangoskönyv.
Milyen helyzetben van jelenleg a vajdasági magyar irodalom, tekintettel az utóbbi évtizedben tapasztalt lehetetlen körülményekre?
- A vajdasági magyar irodalom jelenleg minden bizonnyal a legnagyobb válságban van, ugyanis nincsenek már igazán nagy szerzők és igazán nagy művek szinte semmilyen téren. Gyakorlatilag úgy tűnik, mintha ez az irodalom megszűnne, de remélem, ez csak látszat, egy téveszme, az irodalom fogalma ugyanis egy átértékelődésen és átminősülésen esik át. Az irodalom hamarosan többé már nem a nagy műveket és a bölcs műveket jelenti, hanem a napi írások tömegét fogja majd egy gyűjtőfogalomként egybe. A jelenlegi napi irodalmat szinte más médium nem is tudja már közvetíteni, mint az internetes olvasótermek, portálok és web-magazinok, és ezek egyre többet foglalkoznak az irodalommal, ami egyfajta naplójellegű megnyilatkozást nyer. Tehát az irodalom többé nem a goethei nagy művek összessége lesz, hanem egy betűóceán, amiben egyre nehezebb tájékozódni, és ez a betűóceán majd azt mutatja, hogy az irodalom tulajdonképpen játék, egyfajta kielégülés keresése a betűkkel való munka során és e munka nyomán. Ez persze nem azt jelenti, hogy eltűnnek majd a könyvek és eltűnnek azok a könyvek, amelyeket majd szívesen leemelünk a polcról, de eltűnőben látszanak az olyan könyvek, amelyek ötven évvel vagy harminc évvel ezelőtti esztétikai mércék alapján folyamatos befogadásra számíthattak, tehát nemzedékek vették kezükbe, akár mint kötelező olvasmányt, akár mint újra kiadott kötetet. Az internet által biztosított könnyű publikációs lehetőség természetesen felhígulást és értékveszítést is okoz.
Egyre kevesebben olvasnak, nagyon szomorú dolog, hogy most már Magyarországon is a 250-300, 500 példányos kötetek vannak piacon. Ezzel szemben az olyan kiadványokat, amelyeket egy-egy médiasztár ír, több tízezres példányban jelentetik meg. Nagy keletjük van azoknak a kiadványoknak is, amelyeket még nemrégiben ponyvának neveztünk, amelyek most a tévésorozatok szövegkönyveit adják közkézre, ellenben egy Kossuth-díjas költő sem tudja 250 vagy 500 példánynál nagyobb számban megjelentetni egy-egy kötetét, ami iránt valójában nem is mutatkozik meg semmilyen érdeklődés. Ez a válság tehát általános, nemcsak a vajdasági magyar irodalomra vonatkozik, és a vajdasági magyar irodalom annak ellenére, hogy sok könyvkiadónk van, könyvekben egyre nehezebben tud megnyilvánulni. Előnyt élveznek a helytörténeti kiadványok és a monografikus résztanulmányok, a különböző kiadók által megjelentetett könyvek jelentős része pedig vagy a szerzői dilettantizmus vagy a szerzői provincionalizmus vagy az általános érdektelenség miatt belefullad a maga kis érdektelen világába, és nem látszik olyan folyamat jele, hogy egy fiatal nemzedék itt valamit lendítene. Nem vagyok optimista ebben a tekintetben, és nem is lehetek, a folyóiratok ugyanis nem tükrözik azt a mozgolódást és tevékenységet, amit mondjuk egy web-magazin tükrözni tud. A vajdasági magyar író már nem választja megélhetési munkájának az irodalmat és nem tudja egész életét az irodalomnak szentelni. Szerintem nem rossz dolog, ha egy bádogos vagy egy péksegéd írással foglalkozik. Nem szabad úgy ítélni, hogy eleve provinciális, dilettáns. Más lesz majd az irodalom elbírálása, értékelése, és ez a folyamat arrafelé tart, hogy az olvasás majd csak a kiváltságosok privilégiuma lesz. A világ egyfajta analfabetizmus felé halad, egy általános írástudatlanság fenyeget. Ilyen körülmények közepette természetes, hogy maga az irodalom fogalma is átminősül, s hatása, befogadása is módosul, s ezáltal az esztétikai mércék érvényüket veszítik, pontosabban azok is módosulásra kényszerülnek - nyilatkozta Fekete J. József zombori író, a Zombori Rádió magyar szerkesztőségének felelős szerkesztője, aki nemrégiben vette át Budapesten a nemzetközi viszonylatban is rangos Pro Literatura Díjat.
Hajnal Árpád
