Visszatérés
Az őszi hétvége több nyugalmat hozhat magával a szokottnál, ha te is úgy akarod, Kedves Olvasó, akkor jut időd egy-egy hosszabb írás megismerésére is. Náray-Szabó Gábor akadémikus alábbi tanulmánya nem elsősorban terjedelme, hanem magvas gondolatai miatt kívánják meg a megfelelő idő ráfordítását. Tedd meg, megéri.
Sorsunk és feladatunk:
A visszatérés
Az ötvenes évek legelején édesanyámmal Dorogon laktunk, egyik nővérem Hollandiában, a másik Budapesten, engem pedig Szabó Gábornak hívtak, nehogy felhívjuk magunkra az ellenséges hatóságok figyelmét. Édesapámat ugyanis a Magyar Közösség elleni koncepciós perben kiszabott, négyéves börtönbüntetését követően internálták, és nem sok jóra számíthattunk a hivatal részéről. Még most is élénken emlékszem minden esti helyzetgyakorlatomra: képzeletben bokszoltam Rákosit (mondanom sem kell, jókat húztam be neki), utána pedig imádkoztam azért, hogy minél hamarabb lehessünk tagjai az Európai Egyesült Államoknak. Hogy honnan hallottam erről az utópiáról - mert akkoriban ezt nem lehetett másként nevezni -, már nem tudom, de számomra a mérték évtizedeken keresztül Európa, azon belül pedig a családi kapcsolatok révén mélyebben megismert Hollandia maradt. A demokrácia, a felelősségtudat, a rend és a gazdagság hazája, az utánozni való példa. Az árnyékbokszolás óta eltelt ötven év alatt azonban sokat változott az öreg kontinens és az öregedő egykori kisfiú is. Európa nem mindig olyan barátságos, mint szeretnénk, lenéznek, csupán kizsákmányolható piacnak tekintenek minket, ugyanakkor kissé félnek is tőlünk, a holland eutanázia- és drogtörvénytől pedig Isten óvjon minket! Sok mindent árnyaltabban látok, odalettek az illúziók, pragmatikus és józan megfontolás vette át a helyüket, ma már az érzelmek helyett az értelem szabályozza a gondolataimat.
A romantikus vágyódás korszakának lezárulása nem jelentette azt, hogy Európa nem érdekelt továbbra is szenvedélyesen, az uniós csatlakozás eleinte illúziónak számító, majd egyre reálisabb lehetősége változatlanul magával ragadott. Mintegy tizenöt éve azonban egyre világosabban látom, hogy - bár a csatlakozásnak nincs alternatívája, ma már jogi értelemben sem - az unióban nem számíthatunk senkire magunkon kívül, és le kell mondanunk arról, hogy valamiféle Marshall-segély révén, egyetlen hatalmas lendülettel hozzuk be majd' évszázados lemaradásunkat. Szívósan és elkötelezetten kell dolgoznunk az eredményekért, és a küzdelemben csak akkor számíthatunk sikerre, ha jó előre látjuk, mit lehet, mit kell, mit akarunk tenni. Gondolati fejlődésem egyenes következménye volt, hogy ráébredtem: ki kell dolgozni egy jövőképet, melyben a kultúra, a politika, a gazdaság és a jog szakértői bocsátják közre ismereteiket és javaslataikat a jövővel kapcsolatban.
Kapóra jött tehát, hogy 2002 szeptemberében Orbán Viktor felkérte a Professzorok Batthyányi Körét a Szent István Terv elkészítésére, a magyar jövőkép kidolgozására. A Kör több jeles tagja, Boros János, Botos Katalin, Granasztói György, Kopp Mária, Jankovics Marcell, Martonyi János, Skrabski Árpád és Zlinszky János vállalkozott arra, hogy összefoglalja a gondolatait, melyeket azután részletesen megvitattunk, lehetőleg mindenki által élvezhető formába öntöttünk. Mik is tehát az erősségeink, a gyengeségeink, melyek a lehetőségeink, milyen veszélyek leselkednek ránk az unióban, hogyan lehet a legjobban helytállni a hosszú távú és kemény versenyben? Erre igyekszik válaszolni az alábbi összefoglaló.
*
A magyarok már Szent István uralkodása alatt, ezer éve csatlakoztak az európai politikai, gazdasági és kulturális közösséghez. Az Árpád-házi királyok idején megkerülhetetlen regionális szerepet játszott az ország, mely a török hódoltság alatt enyészett el, majd a Habsburg-birodalomba tagozódva a nyelvünk is veszélybe került. A fellendülést a reformkor alapozta meg, és a 48-as szabadságharc jelezte Európának, hogy a Kárpát-medencében egy nemzet magára talált. Bár a szabadságharc elbukott, mégis ennek köszönhető a kiegyezés, melyet követően, az I. világháború kitöréséig, a regionális hatalmi szerepet játszó Osztrák-Magyar Monarchián belül felvirágzott az ország, és jogosan érezhettük otthon magunkat a kontinensen. A magyar kultúra ugyan kissé eltér a nyugati civilizáció fő vonulatától, mivel elszigetelt a nyelve és a nagy központoktól viszonylag távol esik, de éppen ez által képvisel fontos árnyalatot e sokszínű, alapértékeiben mégis egységes szellemi közösségben. A 20. század vesztes háborúi és ezekből eredeztethető kudarcai politikai és gazdasági értelemben eltávolítottak minket a Nyugattól, emiatt elbizonytalanodtunk, és magunk sem tudtuk igazán, hogy hová tartozunk. Különösen a szovjet diktatúra éveiben erősödött fel a kettősség. Egyrészt nosztalgiával tekintettünk a nyugati demokráciára és fogyasztói modellre, némi kisebbrendűségi érzéssel hajtogatva, hogy mi mindig a Lajtán túlra tekintünk, másrészt a napi túlélési taktikák fontos része lett a balkáni típusú kapcsolatrendszer, mely a nómenklatúra részéről a moszkovita orientáció kiépítésében, ápolásában, és a társadalom manipulációját mesteri fokra emelő bizánci stílus elfogadásában, sőt átvételében nyilvánult meg.
A Szovjetunió összeomlása idején, a rendszerváltozás hajnalán egyetlen igazodási pont maradt, a Nyugat, érthető tehát, hogy a nemzet szinte egységesen vágyott az alapvetően gazdaság vezérelte Európai Unióba. A kapcsolati és egyre gyarapodó pénztőkéjét, képzettségét ügyesen kamatoztató régi politikai, gazdasági és szellemi elit a lehető leghamarabb kívánta a csatlakozást, ami neki minden bizonnyal további gyarapodást hozott volna. Ugyanakkor a kisvállalkozók, a földből és járulékokból élők nem ismerték fel azonnal, milyen veszélyeket rejt számukra az uniós tagság. Mindent jótékonyan eltakart az ígért anyagi támogatás és a jóleső érzés: végre visszakerülhetünk az európai klubba. Ma már túl vagyunk az ügydöntő népszavazáson, csekély részvétellel ugyan, de ezen belül nagy többséggel igent mondtak a magyarok a csatlakozásra. Sokan azonban feltették a kérdést: mire mondanak igent?
Kétféle Európa van. Az egyik a hagyományos, keresztény gyökerű erkölcsi értékek szerint, másik a gazdasági érdekek szerint szerveződik, a magyar közvélemény főleg az utóbbit érzékeli. Bár csatlakozásunk közvetlen oka a gazdaság helyzetbe hozása, igazi értelme abban áll, hogy teljes mértékben átvegyük, és nemzeti sajátosságainkkal kiegészítsük az európai értékeket. Ezt különösen fontos hangsúlyozni annak a fényében, hogy számos jel mutat arra: a nyugati civilizációt egyre jobban jellemzi az értékek válsága. Ennek legfontosabb jelei nem is annyira a politikai tehetetlenségben vagy az elégtelen gazdasági növekedésben észlelhetők, hanem az individualizmus és a szabadság túlhangsúlyozásában, a közösségi szellem és a felelősségtudat visszaszorulásában. Az eredmény a társadalmi tőke eróziója, a környezet veszélyeztetése, a jóléti rendszerek és a család válsága, a kábítószer-élvezet és a bűnözés feltartóztathatatlan terjedése. A jelentős mértékben felerősödött migráció következtében sok millió új európai polgár a nyugatitól gyökeresen eltérő civilizációkban nevelkedett, és minden jel szerint több generáción át meg kívánja tartani vallásos hitét, értékeit és szokásait. Sikeres integrálásuk hosszú időt vesz igénybe, jelenleg legfeljebb a jogrendszer, mindenek előtt a fogyasztói szokások kötik össze őket az őslakosokkal, ami gyengíti a társadalmi kohéziót.
Senki előtt nem lehet kétséges, hogy ezeréves államunk az európai történelem elidegeníthetetlen részét képezi, kultúránk szervesen kapcsolódik a Nyugathoz, joggal várhatunk tehát sokat az Uniótól, ugyanakkor sokat adhatunk is neki. A csatlakozási szerződés aláírása után is hosszú évekre elnyúló integrálódási folyamat tehát nem valamiféle segélyprogram, hanem kölcsönös előnyökön nyugvó együttműködés kell hogy legyen.
Nemzet Európában
Mindenekelőtt le kell szögezni, hogy a továbbiakban "nemzet" alatt nem elsősorban politikai, gazdasági vagy földrajzi egységet, vagyis a nemzetállamot értjük, hanem a magyar nyelv által egyesített, sajátos kultúrát és hagyományt, melyet a továbbiakban kulturális nemzetnek fogunk nevezni. A kulturális nemzet kiegészülhet az állami intézményekkel és a civiltársadalommal, ezáltal kínálva a nemzet lehető legszélesebb meghatározását. Nyilvánvaló, hogy államunk határai nem szükségképpen, sőt az elmúlt öt évszázadban csak ritkán estek egybe kulturális nemzetünk határaival. Egy kulturális nemzet azért különbözik a többitől, mert hosszú történeti folyamatok során, a társadalom keretében az egyének, a csoportok, a közösségek jellegzetes és megismételhetetlen módon kapcsolódnak az államhoz. Ezek a bonyolultan tagolódott közösségek teszik fel azokat a kérdéseket, amelyekre az államnak kell választ adnia az adott körülmények között. Közép-Európában, így hazánkban is, a nemzeti keretek igen nagy szerepet játszanak a társadalom önmeghatározásában, az én-tudat megfogalmazásában. Jövőnket hosszú távon az fogja megszabni, hogy mennyire tudunk ellenállni a kulturális nemzetünket kívülről fenyegető veszélynek, mely a viselkedési minták terjesztésétől a gazdasági befolyáson át a közvetlen politikai nyomásgyakorlásban nyilvánul meg ma is.
Ha meg akarjuk őrizni nemzeti azonosságunkat, ami a kisebb csoportok és az egyén azonosságtudatának is fontos része, minden erővel azon kell lennünk, hogy Európa a sokszínűség földje maradjon, mint ahogyan ezt a most formálódó európai alkotmány is megfogalmazza. A kontinens nem akar a "népek kohója" lenni. Nemzeti érdekeink képviseletének kézenfekvő és közvetlen módszere a most formálódó európai alkotmány szellemének jó irányú befolyásolása, amiben számíthatunk egyrészt a kisebb tagállamok, másrészt valamennyi most csatlakozó állam támogatására is. Harcolnunk kell azért, hogy a kontinensen elismerjék: a kulturális nemzethez tartozni közösségi jog, ebből pedig egyenesen következik, hogy igényt tartunk a kisebb kultúrák, közöttük a magyar pozitív megkülönböztetésére. Ezzel összhangban legfontosabb feladatunk: minden erővel terjeszteni a magyar kultúra értékeit. Emellett határozottan és tudatosan kell képviselnünk nemzeti céljainkat a folyamatosan zajló jogharmonizáció során, el kell érni, hogy biztosítsák a sokszínűséget az uniós keretek között érvényesülő magánjogban is.
Sikeres integrációnk és az uniós tagságból eredő előnyök érvényesítésének egyik legfontosabb kérdése, hogy milyen mértékben tudjuk befogadni azt a jogi és intézményi kultúrát, melyet a nyugat-európai országok évszázadok alatt, de különösen az unió fennállásának ötven éve alatt kialakítottak. Bár ez a szokásrend nem tökéletes, mégis kialakult egy európai minimum, mely a nyugati civilizációban gyökerezik, és központi eleme a normák léte és lényegi követése, mindenekelőtt az állami intézményekben. A legszélesebb értelemben vett jogállamiságról van szó, mely biztosítja a társadalom működését. Csatlakozásunk fontos ígérete a korrupció visszaszorítása, az adófegyelem javítása és a jogi normák követésének biztosítása a közösségi jog következetes alkalmazása révén.
Az európai kultúra fontos hagyománya a kölcsönös segítség, a polgári összefogás, amit az erős civil társadalom biztosíthat. Ez a hagyomány megjelenik az Európai Unió jogalkotási folyamatában is, melynek során egyre több egyeztetési kötelezettséget írnak elő a nem kormányzati szervezetekkel. Ez biztosítékot nyújthat a hibás szabályozás és gyakorlat folyamatos helyesbítésére. A piacgazdaság egyoldalúságainak ellensúlyozására megszületett és egyre erőteljesebben formálódik a "szociális gazdaság", melynek célja a polgárok szociális védelme. A rendszerváltozás után nálunk mintegy tízszer több egyesület és alapítvány jött létre, mint a szomszédos országokban, megalakultak az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárak, mégis a közép-kelet-európai államok közül a magyar részvétel a leggyengébb a szociális gazdaság európai fórumain. Fontos tehát erősíteni a civil társadalom szerveződését, különösen a biztosító pénztárak változatos formáit, a nem kormányzati szervezeteket. A támogatást ne elsősorban az államtól, hanem az aktív polgároktól várjuk, akiknek erélyesen, ugyanakkor szakszerűen, tisztességesen és pártpolitikától függetlenül kell képviselniük a sajátos társadalmi érdekeket. Az uniós csatlakozás esélyt ad arra, hogy az ott működő, erős nem kormányzati szervezetek segítségével itthon is erősödjék a civil társadalom, gyarapodjék a társadalmi tőke.
Az integráció akkor lehet sikeres, ha a társadalom valamennyi csoportja egységesen lép fel az uniós színtéren. Bár nehéz megteremteni a konszenzust, jövőnk építésének meghatározó eleme az egyetértés elérése a legfontosabb kérdésekben, mint például a népesedéspolitika, a viszony a határon túli magyarokhoz és az oktatás. A nézetek közelítése tehát nem csupán a pártok érdekeit szolgálhatja, hanem sikeres jövőnk záloga és a politika egyik legfontosabb feladata a következő évtizedben.
Különösen nagy gonddal kell kiválasztanunk azokat a hivatalnokokat, akik Brüsszelben képviselik a magyar érdekeket. Szakmailag jól felkészült, több nyelven magas szintű kommunikációra képes, feddhetetlen személyek lehetnek csak képesek a magyar érdekek sikeres képviseletére. Nagy bajba jutunk, ha elvtelen szerencsevadászok kerülnek ki tőlünk az uniós intézményekbe, mert őket nem lesz nehéz manipulálni, megvásárolni, ha kell megzsarolni idegen érdekek kiszolgálása céljából.
Az unióban komolyan veszik a szubszidiaritás elvét, vagyis a lehető legalacsonyabb szinten hozzák meg a döntéseket, ott, ahol a legtöbb információ is rendelkezésre áll. Ennek megfelelően például az oktatás, a kutatás, a kultúra és a családok támogatása a mindenkori magyar kormány feladata lesz, melyen ezt folyamatosan számon is kell kérni.
Gazdaság: helytállás a versenyben
Az uniós csatlakozás jelentősége nem elsősorban az esetleges gazdasági előnyök elérésében mutatkozik meg, ugyanakkor a gazdasági integráció legalább annyira érdeke a jelenlegi tagországoknak, mint a belépni kívánóknak. Bár piacainkat az uniós cégek már jelentős mértékben meghódították, a csatlakozás számukra is fontos, mert biztosítékokat nyújt az esetleges előnytelen beavatkozásokkal (pl. visszaállamosítás) és szabályozásokkal (adóemelés, diszkrimináció, közbeszerzési szabályok megváltoztatása) szemben.
A csatlakozás mellett az a legfontosabb érv, hogy a gyors ütemben globalizálódó gazdaságban hosszabb távon csak másokkal együtt leszünk képesek helytállni. Az a legfőbb kérdés, hogy versenyképesek leszünk-e az EU piacán, s a csatlakozás jelent-e majd további lehetőségeket a magyar termelés és szolgáltatás számára. A válasz: rövid távon nem, mert már eddig is olyan szorosan kötődtünk az európai régióhoz, hogy a kapcsolatok látványos bővítése aligha lehetséges. Külkereskedelmünk, ezen belül exportunk döntő többsége bonyolódik az EU-val, s befektetőik részesedése meghatározó a Magyarországra áramlott külföldi tőkén belül, így a banktőke csaknem 80%-a van EU-tulajdonosi kézben.
Az egyik legfőbb probléma az elszenvedett hátrányok és élvezett előnyök időbeli elkülönülése. A belépés utáni néhány évben kedvezőtlenebb elbánásban részesülünk, mint a korábbi bővítések során csatlakozó államok, és a legalább 2007-ig tartó átmeneti időszakban a közösségi vívmányoktól az EU javára történő eltérések összességükben lényegesen jelentősebbek lesznek, míg az új tagok, közöttük hazánk hátrányt szenvednek. Ezután a strukturális és kohéziós alapokból már az általános szabályok szerint részesedünk, a hátrányos megkülönböztetés csupán a közvetlen mezőgazdasági támogatások, és a munkaerő szabad áramlása tekintetében érvényesül, ez is csupán néhány új tagállamra fog korlátozódni. Tudomásul kell vennünk, hogy eleinte érezhetően romlik majd egyes rétegek gazdasági helyzete, nő a munkanélküliség, és csak ezután következik be az általános javulás.
Az uniótól remélt támogatás jelentős hányada pályázati úton lesz elérhető, ezért igen fontos, hogy megtanuljunk pályázni, megismerjük, és céljainknak megfelelően alkalmazzuk a speciális brüsszeli nyelvezetet és stílust. Az elbírálásban taggá válásunk után magyar szakemberek is részt fognak venni, nekik különösen fel kell készülniük a magyar érdekek védelmére, segíteniük kell a megfelelő tájékoztatás biztosításában. A sikeres helytállás egyik legfontosabb feltétele a megfelelő szintű nyelvtudás. Miután ebben a tekintetben még a szomszédos országokhoz viszonyítva is rosszul állunk, hosszú távra kiható, jelentős erőfeszítéseket kell tennünk az idegennyelv-tudás javítása érdekében.
A csatlakozás következtében növekedhet a termeléshez szükséges importunk, ez azonban nem kívánatos a magyar gazdaság számára. Nekünk az EU exportlehetőséget jelent, ma már jelentős a kiviteli aktívumunk, az ebből eredő lehetőségeket kell a lehető legjobban kihasználni. Nem az olcsó termékek mennyiségét kell növelni az exporton belül, hanem a lehető legtöbb hozzáadott értéket képviselő, csúcstechnológiával előállított áruk kivitelére kell helyezni a hangsúlyt. Ehhez növelni kell a műszaki fejlesztés és a termelés színvonalát, ami végső soron az oktatás fejlesztésével és a legtágabb értelemben a kulturális színvonal emelésével érhető el. Gazdasági előnyöket érhetünk el a kézműves hagyományokhoz közel álló ipar támogatásával, melynek igazán jó minőségű termékeire Európa-szerte nagy a kereslet.
Az egységes európai piac azt jelenti, hogy rendkívüli mértékben leszűkül az uniós viszonylatban versenyképtelen iparágak és vállalkozások mozgástere. A versenytársak bárhová behatolhatnak, minden termelési és szolgáltatási területre, ezt csakis a gazdasági szempontok korlátozhatják. A csak helyi viszonylatban versenyképes vállalkozások, melyeket például a szállítási távolság vagy a hagyományos ügyfélkör korlátoz, a külföldi tőke számára is vonzerőt jelenthetnek, ha eléggé jövedelmezőnek ígérkeznek. Ez azonban nem feltétlenül előnyös az ország jövője szempontjából, mert tönkreteheti a magyar tulajdonosi réteget, melynek megmaradása fontos társadalompolitikai cél. Fontos tehát, hogy a mindenkori kormányzatok közvetlenül, sokkal inkább azonban közvetve, befektetési-, adó- és egyéb kedvezményekkel támogassák a helyi érdekeltségű családi, kis- és közepes vállalkozásokat.
Kiemelt célunk, hogy a lehető leghamarabb csatlakozhassunk a stabil pénzügyi környezetet biztosító euroövezethez, mely segít majd ellenállni a gazdasági globalizáció negatív következményeinek. Igaz ugyan, hogy ezzel lemondunk a forint önállóságáról, de a hátrányok nincsenek arányban azzal a jelentős előnnyel, amit az erős európai valuta stabilitása, nemzetközi spekulációval szembeni ellenálló képessége jelent. Csatlakozásunk előnyösebb lehet, ha alacsonyan tartjuk az inflációt (erre egyébként az uniós konvergenciakritériumok is rászorítanak) és ellenállunk a forint leértékelésére irányuló, részérdekeket képviselő törekvéseknek.
Nem szabad arra törekednünk, hogy versenyképességünket a bérköltségek alacsonyan tartásával biztosítsuk. Ebben a vonatkozásban a tőlünk keletebbre lévő régiók hosszú távon is előnyben maradnak hozzánk képest, annál is inkább, mivel az EU-tagság a szigorúbb környezetvédelmi és szociális szabályozással rontja a versenyképességünket. Ezért cserébe viszont erősebb szociális védőhálót és élhetőbb környezetet remélhetünk, ami jelentősen javítja az élet minőségét, és növeli a társadalmi tőkét.
Az uniós tagság gazdasági szempontból rövid és középtávon inkább nehézségeket fog okozni, mert érdekeink érvényesítéséhez nem lesz elég erőnk, a versenyben a külföldi piaci résztvevők jelentős előnnyel indulnak. Számos bosszúságot fog okozni a bonyolult brüsszeli hivatali bürokrácia is, valamint számos rejtett diszkriminációs intézkedés, mint az eltúlzott élelmiszer- és gyógyszerbiztonsági követelmények. Az igazi előnyök hosszú távon jelentkeznek azáltal, hogy gazdaságunk szereplői fokozatosan és kemény munkával felzárkóznak a Nyugathoz, ehhez viszont minden lehetséges segítséget meg kell adni, az eurokonform támogatások rendszerének kialakításától kezdve a hazai termékek erőteljes propagálásán át a széles körű oktatásig. Ezért már középtávon ki kell építeni a jól működő, államilag támogatott tanácsadó, információs irodákat, fejleszteni kell a kisvállalkozásokat, különösen vidéken. Nagyon fontos, hogy a felsőoktatás a lehető legszélesebb körben és legmagasabb színvonalon terjessze az EU-ismereteket, ehhez jó kiindulási alapot jelentenek a már működő Európai Tanulmányi Központok.
A jelenlegi felmérések szerint a magyar gazdaság a csatlakozni vágyó országok azon csoportjához tartozik, amely versenyképesség szempontjából viszonylag jó helyzetben van, több tekintetben közel az EU-átlaghoz. Így összességében számíthatunk arra, hogy a csatlakozás során gazdaságunk megállja majd a helyét. Ez az állítás azonban nem vonatkozik a mezőgazdaságra, ahol rosszabb a helyzet. Nem valószínű, hogy a nagygazdaságok fejlesztése előnyös számunkra, mert ezek intenzív művelési technikákkal, monokultúrákban viszonylag csekély hozzáadott értéket képviselő terményeket állítanának elő, melléktermékeik a környezetet sem kímélnék, ugyanakkor aligha lennének versenyképesek a tőlünk keletebbre fekvő ukrán és orosz konkurenciával, mely hosszú távon is olcsóbban tud termelni. A nagygazdaságok erőltetett fejlesztésének eredményeképpen a vidéken élők jelentős hányada veszítené el a munkáját, vagy lenne kénytelen feladni a keresetét kiegészítő mezőgazdasági tevékenységét. Stratégiai kérdés ezért az EU-támogatások egységes szintjének elérése, és a családi gazdaságok támogatásának kiharcolása, ami segíthet a fenti probléma orvoslásában. Ugyancsak fontos az élelmiszerárak féken tartása a csatlakozás után is. Ez segíthet viszonylag alacsony szinten tartani a magyar munkaerő árát, ugyanakkor biztosítani az emberhez méltó élet egyik meghatározó elemét. A jelen feltételek mellett az egyébként jó adottságú magyar mezőgazdaság még alacsony bérszínvonal mellett sem lesz képes állni a versenyt. Meg kell tehát találni annak a módját, hogy a kisméretű magánbirtokok fennmaradhassanak, ha lehet, fejlődjenek. Bár sok munka és tudás szükséges hozzá, érdemes a magyar különlegességek (hungarikumok: pl. híres borok vagy a paprika) és a biotermékek felé fordulni.
Összefoglalva, a közeli jövő legfontosabb feladata a hátrányos hatások fékezése és az előnyök mihamarabbi kiaknázása lesz. Az előbbi téren viszonylag szűk a mozgásterünk, de lehetséges egy jól előkészített kormányzati stratégia kidolgozása. Az előnyök érvényesítése esetében növekszik a mozgásterünk, lehetőség lesz a külső feltételek pozitív irányú befolyásolására is. Tagállamként ugyanis részt veszünk a 2007-től érvénybe lépő költségvetési irányelvek kidolgozásában. Itt a hangsúlyt arra kell helyezni, hogy a strukturális és kohéziós alapok felosztási elveinek kialakítására a lehető legnagyobb befolyásunk legyen. Ugyancsak beleszólhatunk a mezőgazdasági politika alakításába, ezért igen fontos, hogy sürgősen kialakítsuk a valós magyar érdekekre épülő álláspontunkat. El kell majd érnünk, hogy azok a tagállamok, melyek a csatlakozás időpontjában munkaerőpiacukat nem liberalizálják teljes egészében, ezt a csatlakozást követő két évben tegyék meg. Hallatnunk kell a hangunkat az európai szintű közteherviselés feltételeinek biztosítása kapcsán is: támogatjuk azokat a jogszabályokat, melyek megakadályozzák az adóelkerülést, a tőke kimentését az úgynevezett "adóparadicsomokba". Annak ellenére, hogy egyesek attól tartanak, hogy a szigorúbb szabályozás következtében a tőke a világ távolabbi régióiba menekül, a tisztességes adózás kikényszerítése az egész Európai Unió, benne hazánk polgárai túlnyomó többségének elemi érdeke.
Megtartó erőnk, a kultúra
Európában a tömegízlés térhódítása és az egymástól jelentősen eltérő kultúrájú bevándorlók nem kielégítő ütemű integrálódása következményeképpen fellazultak a hagyományos értékek, a zárt kultúrák megnyílása révén gyakori az eszmei zavar a korábban viszonylag elkülönült közösségekben. Semmivel sem jobb, inkább rosszabb a helyzet a kulturális önállóságot tudatosan aláásó és szétverő szovjetrendszert mindössze bő évtizede maga mögött hagyó Magyarországon sem. A magyar kultúra Szent Istvánig jelentős kisugárzó erővel bírt, majd hullámzó és egyre csökkenő mértékben volt képes integrálni a külső hatásokat, veszélyeztetettsége növekedett, míg sokak szerint a 20. században vészhelyzetbe került, fokozottan integrálódik a meghatározó áramlatokba. Ez az állapot tarthatatlan, nem felel meg az unió hosszú távú érdekeinek sem, hiszen mint említettük a kontinens egyik egyedülálló és kiemelkedő értéke a kulturális sokszínűség.
A legszélesebb értelemben vett magyar kultúra megőrzése és fejlesztése a következő évtizedek jelentős feladata. A csatlakozás következtében nem fog jelentősen nőni a már jelenleg is hatalmas mértékű kulturális erózió, viszont esély lesz arra, hogy egyes területeken, mint a nyelvhasználat, illetve a régiók kultúrájának ápolása, segítséget is kapjunk. Ezt a lehetőséget messzemenően ki kell használnunk. Vállalnunk kell a kulturális örökség tudatos védelmét, kitartó offenzívát kell folytatni irodalmi és művészeti értékeink elfogadtatása érdekében. Minél több magyar nyelvű irodalmi szöveget kell európai nyelvekre fordítani a lehető legmagasabb színvonalon, és ezeket széles körben terjeszteni kell. Érdemes igénybe venni és fejleszteni a különböző számítógépes módszereket a nem irodalmi igényű szövegek fordítására, hogy ez által járulhassunk hozzá a ma még bizony elég jelentős nyelvi korlátok lebontásához. Az oktatás és a tömegkommunikáció segítségével erősítenünk kell a magyarok kulturális öntudatát, kormányzati segítséggel kell külföldön helyzetbe hozni kiváló művészeinket. Ez azért különösen fontos, mert bár a magyar nem nevezhető kis nyelvnek, a nyelvi akadály eleve szűkíti kultúránk kapcsolatrendszerét, ezért Nyugaton nem, vagy csak nagyon keveset tudnak rólunk. Ugyanakkor folytatódik a magyar kultúra eróziója: egyre jobban terjed az alacsony színvonalú, főleg az USA-ból származó tömegkultúra.
Sajátos nyelvünk és kultúránk az európai kulturális sokszínűség fontos eleme, amit meg kell ismernie a világnak, ezért törekedni kell bemutatására minél több európai nyelven, minél többféleképpen. Földrajzi fekvésünk és az elmúlt két évszázad történelmi fejlődése következtében hazánk, ezen belül Budapest a közép-kelet-európai térség természetes központja, és törekedni kell arra, hogy ez a központi szerep minél jobban kidomborodjon. Ezért is fontos, hogy a költségvetés a lehető legtöbbet szánjon a kultúrára, azon belül különösen a legszélesebb értelemben vett oktatásra és kutatásra. Az unión belül vissza kell szereznünk önbecsülésünket, hiszen a magyar kultúra nagy teljesítményei nem feltétlenül a külföldi mintákat figyelve születtek. Kelet-Európa, s azon belül Magyarország a népművészetek utolsó tiszta forrásvidéke. Segíteni kell tehát a kis közösségeket, hogy életre kelthessék, és életben tarthassák hagyományaikat a maguk és vendégeik örömére. Mutassuk meg a páratlan magyar szecessziót eredeti pompájában! Váljék az ország mindenféle rangos nemzetközi esemény méltó helyszínévé! Ne Bécsbe kelljen utazni annak, aki Monet életmű kiállítást akar látni és váljanak a hazai fesztiválok nemzetközi eseményekké! Legyen expo, legyen olimpia Magyarországon, legyen ismét Budapest hosszú távon zenei fővárosa, egy évre pedig kulturális fővárosa a kontinensnek! Mindenekelőtt magunknak, egymásnak akarjunk megfelelni, akkor meg fogunk felelni másoknak is. Országpropagandánk középpontjában a magyar tudományosság, a művészetek bemutatása és a sport állhat, ezek a sikeres területek szolgálhatják leghatékonyabban a magyar kultúra ügyét.
Oktatásunk fokozatosan integrálódik az egyébként nem központosított és sokszínű európai rendszerhez. Érvényben lévő jogszabályainknak megfelelően elfogadják majd a magyar iskolákban szerzett bizonyítványokat, a kétszintes képzés és a kreditrendszer bevezetésével csatlakozunk az Európai Felsőoktatási Térséghez, már ma is teljes jogú résztvevői vagyunk a kutatási és fejlesztési keretprogramoknak. Ki kell használnunk az ebben rejlő lehetőségeket, minél több külföldi diákot, doktoranduszt és vendég kutatót kell toboroznunk, hogy részt vegyenek a felsőoktatásban és a kutatásban, rövidebb-hosszabb ideig itt éljenek, ezáltal ismerjék meg és közvetítsék a magyar kulturális értékeket. A közoktatásban szükség van a nemzeti hagyományok hangsúlyos képviseletére, az európai értékek közvetítésére, a széles körben hasznosítható tudás átadására. Nem szabad megengedni, hogy ez a jövőnk szempontjából meghatározó jelentőségű tevékenység a gazdasági érdekek kizárólagos kiszolgálójává váljék, ezért fenn kell tartani az állam befolyását, és korlátozni kell a még állami tulajdonban lévő intézmények privatizációját. Számot kell vetni azzal, hogy kultúránk jelentős része nem vihető külföldi közönség elé, e tekintetben a nyelvhez kötött műfajok esélyei rosszabbak, a kulturális politika ezeket nem hagyhatja magára, mert ezzel veszélyeztetné nyelvünk életben tartását.
Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a csatlakozás után erősödhet a migráció, az életszínvonal emelkedésével hazánk is a harmadik világból érkező "gazdasági menekültek" célpontja lehet, de jelentősen növekedhet az unióban már letelepedettek átköltözése is Magyarországra. Ezt - nyilván az uniós szabályozással összhangban - csak olyan mértékben szabad megengedni, amilyen mértékben az érkezők képesek átvenni, és sajátjukat hozzáadva gyarapítani a magyar kultúra értékeit, így betagozódva a többségi társadalomba. A brit, francia és német példák szerint ez lehetetlen akkor, ha a bevándorlók számaránya meghalad egy bizonyos mértéket. Fontos és rendkívül nehéz feladat a migráció szabályozása, de ha nem sikerül megbirkózni vele, az amúgy is veszélyben lévő magyar kultúra évtizedeken belül jóvátehetetlenül károsodni fog. Miután bizonyosan csökken a magyarok lélekszáma a 21. század folyamán, lehetőséget kell teremteni arra, hogy nagyobb számban nálunk telepedjenek le olyan iskolázott bevándorlók, akik hosszabb távon hajlandók átvenni kulturális értékeinket. Eközben nehezíteni kell az agyelszívást Magyarországról Európa többi országaiba, egyidejűleg a határon túli magyarok köréből Magyarországra.
Külön figyelmet kell szentelni roma honfitársaink helyzetének a csatlakozás után. Elvileg szabadon költözhetnek majd az unión belül, ami nemkívánatos bizonytalanságot gerjeszthet a régi tagállamokban és feszültséget az újakkal kialakított viszonyukban. Egész Európa érdeke lesz tehát, hogy megoldást találjunk a cigányság problémáira, erre nem szabad sajnálni az erőforrásokat. ők a Kárpát-medence és az egész kontinens kulturális sokszínűségének markáns megjelenítői, ezért erőfeszítéseket kell tenni egyrészt önazonosságuk megőrzésének segítésére, másrészt a lehető legszélesebb körű bevonásukra az oktatásba, hogy ezáltal segítsük integrációjukat a magyar kultúrába, egyúttal a nyugati civilizációba.
Ősi lakhelyünk: a Kárpát-medence
A Kárpát-medence a biológiai sokféleség és bizonyos földtani, hidrológiai elemek együttese tekintetében Európa kiemelten fontos területe. Viszonylag jó állapotban fennmaradt a különleges növény- és állatvilág, a régiónkra jellemző természeti képződmények. Természeti környezetünk értékekben gazdag, viszonylag ép. Hazánk ama nemzetközileg is számon tartott erőforrás-tartalékaihoz tartozik, melynek megóvása hatékony adminisztratív eszközökkel és viszonylag szerény anyagi többletráfordítással lehetséges. Különösen fontos, hogy a természetvédelemnek pozitív érzelmi kisugárzása is van. Csatlakozásunk során fontos szerepet játszik, hogy milyen hatékonysággal tudjuk rendbe hozni leromlott környezetünket, ehhez nemzetközi együttműködésre és uniós forrásokra van szükség, melyet minden erővel ki kell harcolnunk. Akkor lehetünk csak eredményesek, ha egyrészt a környező országokkal együttesen lépünk fel és egymás közötti vitáinkat lehetőleg magunk oldjuk fel, másrészt a lehető legszélesebb körű konszenzust alakítjuk ki országunkon belül a természeti kincseink megóvásának igényével kapcsolatban. Szomszédainkkal egyetértésben megoldást kell találni határfolyóink, különösen a Duna és a Dráva hosszú távú szabályozására, a bősi erőművel kapcsolatos problémák rendezésére. Nem mondhatunk le vizeink védelméről a határon túlról érkező esetleges szennyezésekkel szemben.
Egy hosszú távú területfejlesztési politikában hangsúlyos szerepet kell kapnia megőrzendő környezeti értékeinknek, ezáltal bővíthető a foglalkoztatás, erősíthető a vidék szerepe. A környezet megőrzésének programja kiegészíthető a helyi kulturális kínálattal. Azt kínáljuk elsősorban az unió polgárainak és másoknak, aminek nincs párja Európában. Gyógyvizeinket, a Balatont, középhegységeinket, a Káli-medence panorámáját, a Felső-Tisza vidékét és pusztáinkat. Legyen az ország a Kárpát-medencei turizmus bázisa! Kínáljuk a génbank számba menő magyar állatfajtákat, a magyar táj pótolhatatlan ízeit. Támasszuk fel gyümölcs-, zöldségkultúránkat, mentsük meg erdeinket, adjuk vissza a magyar vadászat becsületét, szerezzük vissza a magyar bor elvesztett hírnevét! Az európai térség sokat nyer a Kárpát-medence integrálásával, ezért viszont áldozatokat is kell hozni, és megfelelő figyelemben részesíteni a térséget. A mi feladatunk, hogy kiharcoljuk az erkölcsi és anyagi támogatást.
Van tehát feladat bőven, de talán éppen ez fordítható gyakorlati eséllyé a csatlakozás hosszú távú sikerét illetően. Bár az euroszkeptikusoknak igazuk van sok negatívum tekintetében: nyomasztóak és nehézkesek a brüsszeli hivatalok, nyomul a nagytőke, miközben nem riad vissza a rejtett diszkriminációtól és a tömegtájékoztatás bekebelezésétől sem. Több és súlyosabb veszély leselkedik majd ránk, mint a látszólag önálló létet biztosító kilencvenes években. Mégis támaszkodva számos új szövetségesre, jobban védekezhetünk, mint ha csupán egyedül lennénk. Eloszlik egy újraformálódó kisantant réme, spiritualizálódnak a határok, és ha majd egy idő múlva délkeleti szomszédaink is csatlakozhatnak, újra egyesülhet a kulturális nemzet anélkül, hogy ebből bármely más nemzetnek kára származnék. Éppen ellenkezőleg: együttesen formálhatjuk Európa sokszínű szövetét, így segítve elő a Nyugat gazdasági megerősödését és szellemi megújulását.
Náray-Szabó Gábor
