2004. március 16. kedd 22:23
Merre indult Medgyessy?
A Népszabadság március 6-i számában „Elindultam – várom, hogy jöjjenek utánam” címmel készült interjúban Medgyessy – többek között – kijelenti: „Nincs már mire, kire várnom: más nem fogja dinamizálni ezt a politikai oldalt és a kormányt. Ez a miniszterelnök dolga.” Jó felismerés, de korábban is eszébe juthatott volna, hiszen idestova már két éve miniszterelnök. De hát jobb későn, mint soha.
Az összefogás szükségességéről szólva Medgyessy kijelenti: „A kérdés tehát az volt, hogy fontosnak tartják-e ezt, akarnak-e erről beszélgetni? És bizony rákényszerültek, hogy erről beszélgessenek. Pedig nem akarták.” Nyilván az ellenzék vezető politikusaira gondolt, s talán csak figyelmetlenség, hogy szavai mögül ismét előtűnik a diktatórikus hajlam. Erre utaló kifejezéseket ugyanis gyakran használ („azt akarom”, „nem engedem”), miközben magát a köztársaság elkötelezett híveként tünteti fel. Ezúttal a „rákényszerültek” (azaz: „rákényszerítettem őket”) még világosabb ellentmondást jelez, hiszen az összefogás inkább önkéntességre utalna, mint a kényszer hatására.
Az interjút készítő újságírók helyenként meglepően kritikus kérdései között szerepel az Orbán Viktorra „rákényszerített” nyilvános tárgyalás, amelyre Medgyessy sajátos logikával válaszol: „A verseny, ha annak tekintjük, nem volt tisztességtelen. Igaz, volt öt percnyi előnyöm”. Nos, ha a szervező öt percnyi előnyt biztosít magának egy versenyen, az bizony igencsak tisztességtelen. Ráadásul az előny nem igazán öt perc volt, hanem egy kicsit több: nyilván legalább néhány nap, ami alatt tanácsadói kiötlötték a furcsa „verseny” szabályait, s Medgyessy rákészülhetett az akcióra, míg versenytársa nem.
Az SZDSZ-szel kibontakozott vitáját a közjogi rendszer átalakításáról a tőle már megszokott nagyvonalúsággal kezeli: „…bár volt egy korábbi megállapodás bizonyos közjogi kérdésekben, például a köztársasági elnök választásának a kérdésében, de az az akkori viszonyoknak felelt meg. Ma már működő köztársaságban élünk.” Medgyessy későn érő alkat lehet, hiszen a „működő köztársaság” nagyjából tíz éve létezik. Ráadásul nem csak későn, hanem rosszul is érik: a működő köztársaság közjogi alapjainak ugyanis része az elnök megválasztásának jelenlegi rendszere is. A megállapodások pedig Medgyessy szerint láthatóan nem azért vannak, hogy betartsa őket. Persze, a gázárakkal történtek óta tudjuk: más a kampány, és más, amikor már választottunk.
Hogy mégis mi a hiba a „működő köztársaság” körül, azt a következőképpen magyarázza meg: „A mai rendszer azért nem jó, mert arra kényszeríti a köztársasági elnököt, hogy annak a két pártnak legyen hálás, amelyik megválasztotta.” Valójában azonban Európa több országában, ahol közvetlenül választják az elnököt, szinte kizárólag már ismertséget szerzett pártpolitikusok a jelöltek, s az őket jelölő pártok szervezik nekik a kampányt. A hála tehát ott is „politikai kategória” – legalábbis az elnökök számára. Medgyessy szavait olvasva egyébként az embernek az az érzése támad, van elképzelése arról, ki lenne a legalkalmasabb arra, hogy közvetlenül választott, „pártok feletti” köztársasági elnök legyen Magyarországon: talán éppen ő maga. Egy ilyen pozícióban aztán igazán kiélhetné azt az ambícióját, hogy minden felelősség nélkül mondjon szépeket-jókat, kritizálhassa a „működő” köztársaságot, dinamizálhassa a pártokat, és még számos kedvére való dolgot művelhessen. Ha jelentkezhetett párton kívüli miniszterelnök-jelöltnek, s elképzelése olyannyira bevált, hogy pártját, az MSZP-t az ujjai körül csavargathatja, miért ne válhatna be ez az elképzelése is? Ha csak rajta és az MSZP-n múlna, minden bizonnyal ez is megtörténhetne.
Medgyessynek azonban van önkritikája is. Elismeri, hogy a reformok (egészségügy, közigazgatás) nehezen mennek, s ügyetlenségek sorozata tapasztalható, majd megjegyzi: „Én magamra vállalom, ami ebből engem illet…” Csak nem? – riadtak meg talán sokan ezt a mondatát olvasva. No nem, nem kell félni, nem tervezi a lemondását, csupán arra gondol, hogy esetleg a kormányban kellett volna nagyobb fegyelmet tartani. Szerénysége az eredményeket felsorolva sem hagyja el: „Ha sok kacskaringó után is, de kialakulóban van a normális forintárfolyam.” – viszont: „…ezeket az eredményeket igyekszem meglehetősen szerényen kezelni.” Nos, ezt az „eredményt” tekintve valóban indokolt a szerénység, de nem lenne baj a hiba kifejezés használata sem. A forintárfolyam alakulását ugyanis éppen a kormánya által előidézett „kacskaringók” térítették el a normálistól.
Az interjúból végül is nem válik világossá, hogy merre indult el Medgyessy – sőt az sem, hogy egyáltalán elindult-e valamerre. Így aztán nehéz lesz őt követni.
Bonifert Donát
