Megjelent: 2004.02.28. 08:42:46
Kossuth Rádió, Háttér
2004. február 27.
A ciklus közepén is véleményt nyilváníthatunk
Rádióinterjú
Leegyszerűsödnek a kérdések, és a lényegre összpontosulnak négyévente. De most, először, két év után is módunk van véleményt mondani. Ez új jelenség, ezért is van talán olyan sok vita, hogy miről is szól majd a 2004 júniusi európai parlamenti választás.
Az Esti Krónika vendége volt Orbán Viktor, a Fidesz Magyar Polgári Szövetség elnöke, volt miniszterelnök.
– Az utóbbi időben, hallgatva a rádiót, olvasva az újságot, egyre gyakrabban bukkan fel a politikusok szájából, hangzik el a kifejezés, miszerint a lényegi dolgokról kell beszélni. Mi dönti el, ki dönti el, hogy mi a lényegi dolog, a politikusok, netán a sajtó, vagy a kettő együttvéve?
– Egyszerre több dolog is lényegesnek tűnik, mert legutóbb éppen egy népességfogyással foglalkozó konferencián voltam, ahol arról hallgathattunk meg előadásokat, hogy 15-20 év múlva milyen állapotok lesznek Magyarországon. De ha azt nézzük, hogy az emberek számára mi a lényegi kérdés holnap reggel, február végén, március elején, akkor nem ezt a kérdést jelölik meg ilyennek, hanem mondjuk az éppen napokban megkapott gázszámlát, villanyszámlát, a BKV-bérlet vásárlásakor mutatkozó többletkiadásokat, esetleg a munkahelyüket fenyegető veszélyeket, vagy általában azt a bizonytalansági érzést, ami körülveszi őket.
– Itt különböző fölmérésekre lehet támaszkodni, és olykor szubjektív benyomásokra, de azt hiszem, a nép, az ember, az átlagember, akire oly szívesen hivatkoznak politikusok, az négyévenként nyilvánít véleményt és nem többször.
– És négyévente az emberek egy kérdésre válaszolnak szerintem. Lehet, hogy tévedek, és félreértem, de úgy érzem, mintha egyetlen kérdés köré rendeződnének el a gondolatai az embereknek, a sajátom is egyébként. Ebből is levonhatunk némi következtetést, a saját magunk gondolkodásából is, hogy akkor most jól van-e ez így, jó irányba mennek-e a dolgok, vagy nincs jól, rossz irányba mennek, és változtatni kell. Leegyszerűsödnek a kérdések, és a lényegre összpontosulnak négyévente. De most, először két év után is módunk van véleményt mondani. Ez új jelenség, ezért is van talán olyan sok vita, hogy miről is szól majd a 2004 júniusi európai parlamenti választás, mert ez egy új elem, ilyen még nem volt, nem úgy, mint a parlamenti választások, amikről pontosan tudjuk, hogy mi az értelme, és célja, tétje, most ezentúl nemcsak a magyar Országházban, hanem az Európai Parlamentbe is küldünk képviselőket, gyakrabban fogunk választani.
– Az embernek van egy olyan kényszerképzete, miszerint a választásokat közvetlenül megelőző időszakban mindkét fél ígér, aztán a négyéves ciklus gyakorlatilag két részre bomlik, az első két évben az ígéreteket vagy megpróbálják teljesíteni, és akkor a második két évben kénytelenek megszorításokat alkalmazni, vagy az első két évben megszorításokat alkalmaznak, és a második két évben a választások megnyerése érdekében igyekeznek - jobb szó híján azt mondom - osztogatni. Ebből az ördögi körből egész egyszerűen képtelenség kilépni?
– Azt hiszem, hogy nem, bár kétség kívül igaz, hogy az a körülmény, hogy választások lesznek, az befolyásolja nemcsak az emberek gondolkodását, hanem a döntéshozókét is, és akkor ez a rövidtávú szempont, hogy fél év múlva, három hónap múlva, két hónap múlva, egy hónap múlva, holnap reggel választások lesznek, ez döntésekben is megjelenik. Álságos lenne azt mondani, hogy ez érintetlenül hagyja a közélet szereplőit. Az a kérdés, hogy vannak-e olyan hosszú távú programok, amelyek függetlenül attól, hogy választások lesznek, a politikai élet szereplőinek egyike vagy másika szerint folytatódnak. Mondjuk a Széchenyi Terv független volt a mi fejünkben attól, hogy majd valamikor lesznek-e választások, mi úgy gondoltuk, hogy 8-10-15 évig is érdemes folytatni. A gazdahitel-rendszer, hasonlóképpen, a családi adórendszer kiépítése, a gyermekek után járó adókedvezménynek az erősítése szintén ilyen volt. Vissza is utalnék az előző rendszerre. Gondolom, hogy elhiszi nekem, hogy nem vagyok a Kádár-rendszer harcos védelmezője...
– Már csak azért sem, mert azt hiszem, gimnazista volt az idő tájt.
– Igen, ez is segít valamit, szó se róla. Az előző rendszer nagyon sokaknak tűnik, ma is közöttünk élő embereknek – még csak nem is a korosabbaknak, a középkorúak, a nálam 5-10 évvel idősebbeknél is - pozitívnak.
– Nosztalgia...
– Többről van szó, mint nosztalgiáról, mert van alapja ennek az érzésnek, épp azt akarom mondani, hogy azért gondolnak vissza azokra az időkre nemcsak mint a fiatal koruk nosztalgikusan megidézhető éveire, hanem mint egy jobb világra, azt mondják, hogy jobb volt az élet, jobban éltek. És ha igazából megkérdezzük őket, kiderül, hogy nem is úgy értik, hogy jobban éltek, magasabb lett volna az életszínvonal, hanem, hogy biztosabban éltek, mondjuk úgy, hogy simábban, egyszerűbben, biztosabban éltek. Voltak dolgok, amelyek nem változtak meg egyik napról a másikra, sőt négyévente sem változtak meg.
– Az emberek döntését - felteszem legalább is, hogy ezek után, minthogy már mindkét oldal, ha úgy tetszik gazdasági programját, vezetési stílusát megismerték - morális kérdések fogják eldönteni, jelesül az, hogy kiben bízhatunk, ki az, aki ha úgy tetszik, nem rövidít meg bennünket, nem a saját zsebére dolgozik, bármilyen bántóan is hangzik ez.
– Bántóan hangzik, de sokan gondolják ezt így...
– Annyira, hogy ezt még adatokkal is alátámasztani látszott a közelmúlt néhány történése, amikor is azt mondták, hogy 900 milliárd az, ami hiányzott az államkasszából.
– Azt kívánom a szegény magyaroknak, hogy soha ne legyen rosszabb soruk, soha ne legyen rosszabb államadósságuk, mint az az állítólagos 900 milliárd forint, ami a kormányváltáskor úgymond rejtve maradt, mert ez egy olyan 900 milliárdos állítólagos államadósság volt, hogy a kormányváltás után egy hónapon belül ki lehetett osztani belőle 320 milliárd forintot béremelésre. Megnéztem, hogy mire gondolnak, mert volt olyan újság, amelyik megpróbálta tételesen fölsorolni, miből állt ez össze, és meglepődve láttam, hogy itt valami félreértés lehet, mert ilyet csak olyan ember mondhat, ilyen 900 milliárdos adósságot, aki nem volt tagja az előző Országgyűlésnek. Ugyanis az összes tétel, ami szerepelt az újságokban, mint állítólagos alkotóeleme e nagy összegnek, ezek mind témái voltak az Országgyűlésnek, engem rendszeresen interpelláltak ezekben a kérdésekben, rendszeresen kellett válaszolnom, a mi minisztereink rendszeresen kaptak kérdéseket ezzel kapcsolatban, és mindig el is mondtunk mindent, tehát itt rejtve semmi nem maradt, ráadásul minden kormányváltáskor van egy világos átadás-átvétel. Ezek - bocsánat a kifejezésért - szerintem szánalmas próbálkozások, visszafele mutogatások, a mostani, az országban zajló, kedvezőtlen folyamatokért viselendő felelősség előli menekülésekkel. Az adósság egyébként 2002 nyara óta, tehát a kormányváltás óta több mint ezermilliárd forinttal, családonként, több százezer forinttal nőtt. Az állam, mint olyan, nem létezik, nincsen pénze, mert a mi adóinkból tartja fönn magát, meg a mi munkánkból elvont jövedelemből tartja fönn magát. Ezt végül mi fizetjük ki, nem tudunk róla, nem fut egy számláló a lakásunkban, ami arról szól, hogy ebben a hónapban mennyi a család adóssága, de a valóságban a számláló bizony fut, és azt mind mi fizetjük vissza, méghozzá kamatostól fizetjük vissza.
Az ország valóban rendkívül eladósodott, és az államadósság napról napra - azt kell mondanom - szinte ijesztő mértékben nő, és nem is hallunk semmit az ország vezetőitől arról, hogy ezt a folyamatot mikor, és hogyan, miképpen lehetne, és miképpen szeretnék megállítani. A rossz kormányzati munkának, a rossz kormányzati döntéseknek, az elhibázott vezetői elgondolásoknak az árát mi, mindannyian fizetjük meg, és való igaz, hogy amennyiben személyes érdek nem mutatható ki, csak rossz döntésről van szó, abban az esetben bizony nem vonhatók felelősségre azok, akik a döntést hozták, hiszen ez - mondjuk úgy - közéleti, politikai döntés. Tehát ebből nem az következik, hogy el kéne keserednünk, és az öklünket kéne ráznunk az ország vezetői felé. Senkit nem szeretnék ebbe az irányba terelni gondolkodásában, hanem éppen az ellenkezőjét szeretném a figyelmükbe ajánlani, hogy be kell látnunk, hogy az ország irányítása, és a kormányzás rendkívül veszélyes üzem, és amikor döntést hozunk négy évente, akkor nem egyszerűen szimpátia-voksokat adunk le, hanem a saját személyes életünkbe vágó, fontos döntést hozunk, mert mindenért, ami után, amit az általunk megválasztott vezetők hoznak, legyen szó az előnyös, vagy hátrányos, azért mi állunk helyt. Ha jó döntések születnek, annak mi élvezzük az áldását, ha rosszul választottunk, és rossz döntések születnek, azért bizony nekünk kell helyt állni, és nekünk kell kifizetni az árát.
Vass István Zoltán
