2004. március 08. hétfő 23:16
A magyarországi népességcsökkenés okai és távlatai
Magyarország lakossága huszonöt éve csökken, 1993 óta pedig rohamosan fogyatkozik. A rendszerváltáson és több kormányzati időszakon átívelő jelenség sokkal súlyosabb, mint máshol Európában, és csak a társadalmi tőke szintjének emelkedése orvosolhatja.
Elemzés
A népességszám változása a termékenység és a
halálozás függvénye. A termékenységnek a gazdasági és társadalmi fejlődéssel
világszerte együtt járó jelentős csökkenését két tényezőre vezetik vissza: az
egyik a nők tömeges munkavállalása, a másik a társadalombiztosítás bevezetése.
Az előbbi a gyermeknevelés legfontosabb tényezőjét, az anya erőforrásait köti
le más célokra, az utóbbi pedig azt az időskori biztonságot teremti meg, amit
a szülők korábban nagy számú, őket majdani öregségükben eltartó gyermek
vállalásával biztosítottak maguknak.
Magyarországon azonban más problémákkal is szembe kell nézni.
Itt az utóbbi 11 évben a természetes - tehát a
bevándorlási adatoktól mentes - népességfogyás évi mértéke 3,1 és 4,8 ezrelék
közötti (2003-ban 4,1 ezrelék, romló tendenciájú). Ha a tendencia nem
változik, Magyarország lakossága 2050-ig 7-8 millióra csökken. Ilyen vagy
nagyobb mértékű népességcsökkenés Európán belül csak Ukrajnában,
Oroszországban, Bulgáriában és a Baltikum országaiban figyelhető meg. Az
Európai Unió országaiban a népesség egy ezrelékes növekedést mutat,
Lengyelországban és a szomszédos Szlovákiában stagnál, Csehországban pedig
másfél ezrelékkel csökken. A nagyarányú magyarországi népességfogyás
meghatározó összetevője a magas halálozási arány, ami elsősorban a
szocializmus idején agyonreklámozott ("ingyenes és általános") egészségügyi
ellátás silányságának róható fel. Miközben ugyanis Európa nyugati felén a II.
világháborút követő időszakban a - miénknél jóval magasabb - nemzeti jövedelem
6-7 százalékát fordították egészségügyre, Magyarországon ez évtizedeken
keresztül mindössze 2,5-3 százalék volt. Az itthoni csecsemőhalandóság mértéke
Európában a legmagasabbak közé tartozik. A 2002-ben elért 9,2 ezrelékes mérték
30%-kal magasabb a Csehországinál és kétszerese az EU átlagának. A felnőttek,
elsősorban a férfiak halálozási arányát a nyolcvanas években jelentősen
rontotta a másod- és harmadállásokban megtestesült önkizsákmányolás, a
kilencvenes évek elején pedig az addig nem ismert, tömeges megélhetési
bizonytalanság. Mindezek következményeképpen Magyarország évtizedek óta vezeti
a daganatos, a szív- és keringési betegségek valamint az öngyilkosságok
fajlagos nemzetközi statisztikáját. Ígéretes ugyanakkor, hogy az utóbbi 8-10
évben a halálozási arány romlása megállt, sőt - a daganatos betegségek
kivételével - halálozási okonként is javulni kezdett, a várható élettartam
pedig, másfél évtizednyi csökkenés után, lassan újra nő.
A népességfogyás másik előidézője az, hogy a születések száma 1980 óta a
kétharmadára, ezen belül 1993 óta húsz százalékkal csökkent. Egy a
közelmúltban - a Károli Gáspár Református Egyetemen tartott konferencián -
Kopp Mária által ismertetett elemzés kimutatta, hogy a szülőképes nők
általában egy gyermekkel kevesebbet szülnek, mint amennyit ők maguk
kívánatosnak tartanak.
Figyelemre méltó, hogy a különbség az iskolai végzettség emelkedésével egyre
nő, tehát a gyermekszülési deficit elsősorban a magasabban kvalifikált nők
csoportjához köthető. Ez arra utal, hogy a magasabb végzettségű asszonyok
önmegvalósítási ambícióinak támogatására - tehát otthoni munkájuk segítésére -
jobban berendezkedett társadalomnak több esélye lenne önmaga reprodukálására.
A segítség lehet a nagycsalád korszerűbb formában történő újraélesztése (példa
erre a Fidesz-kormány kezdeményezése a nagyszülői GYES-jogosultság
bevezetésére), a magasabb szakképzettséget kívánó munkaköröket ellátó
asszonyok javadalmazása úgy, hogy ők maguk is megfizethessék otthoni
segítségüket.
A népesség fogyásának az utóbbi 25 évben tapasztalható felgyorsulása tehát
egyrészt a tartósan magas halálozási mutatók stagnálásának, másrészt a
születések csökkenésének következménye. A halálozások számának csökkentése
elsősorban a magyar férfi lakosság mentális és testi egészségének javításával
érhető el, a szülések számának növelése pedig a nőknek a gyermekek
vállalásához szükséges egzisztenciális bátorságán múlik. A magyar férfiak
helyzetének tragikumát a védő közösségek hálójának hiánya okozza. E háló
szemei lehetnének a baráti körök, a civil szervezetek, a sport- vagy
hobbi-klubok, az egyházi bázisközösségek vagy éppen a támogatóikra a
választások között is odafigyelő politikai pártok. A hazai közösséghiánynak
történelmi okai vannak: egyrészt a közösségeket és emberi méltóságot tudatosan
felőrlő szocializmus, másrészt a magyar nép évszázados "demokrácia-deficitje",
tehát a polgárosodás megkésettsége. A magányosan küzdő, környezetével
rivalizáló, a társadalmi ranglétrán való lemaradástól rettegő férfi kiemelten
veszélyeztetett. A magyar férfiak jelentős része - egyes felmérések szerint
10-15 százaléka - a fenti tényezők miatt krónikus stresszt él át, neurotikus
és depressziós tüneteket produkálva, amelyet gyakran kísér pesszimizmus és a
világgal szembeni ellenségesség.
Következtetés
Az előzőekben tárgyalt védő közösségek spontán
kialakulása a rendszerváltás után is csak megkésve kezdődött el. E közösségek
szaporodása - és a gazdasági helyzet tartós javulása - eredményezheti a
társadalmi tőke és ezzel a bizalom Magyarországon ma rendkívül alacsony
szintjének növekedését.
Plurális polgári társadalomban, piacgazdasági körülmények között pedig csakis
ettől várható az egyének biztonságérzetének megszilárdulása. A biztonságérzet
javulása várhatóan oda vezet, hogy a szülőképes asszonyok világra hozzák azt a
családonként átlagosan eggyel több gyermeket, akit ma is szeretnének, de
félnek megszülni. Ha így lesz, az a termékenység több mint 60%-os növekedését,
ezzel Magyarország népesedési gondjának a megoldását jelenti, hiszen ez az
érték - a halálozási arányszám európai szintre csökkentése, tehát jól
finanszírozott és jól szervezett egészségügyi rendszer mellett - elegendő a
népesség reprodukálásához.
Forrás: Budapest Analysis
