2004. január 14. szerda 22:26
Képviselőink műhelyéből
Mi van a pénztárcánkban a 2004. évben?
Decemberben
megszületett a 2004. évi költségvetés. Ez mindig a legfontosabb munka a
parlamentben, de soha ilyen kemény vita nem zajlott róla, mint most. Míg a
Fidesz-vezette kormány eddig utolsó, akkor két évre szóló költségvetési vitája
kapcsán 851 módosító indítvány született, addig most akkora volt az
elégedetlenség a költségvetés benyújtott tervezetével, hogy csaknem 1600
módosítást javasoltak a ház minden oldaláról a képviselők. Mi ennek az oka?
A rendszerváltozás kezdete óta folyik a vita arról, hogy milyen legyen Magyarország gazdasági rendszere. Két nézet áll szögesen ellentétben egymással. Az egyik szerint építsünk társadalmilag szabályozott piacgazdaságot, a másik szerint korlátozások nélküli szabadpiacot. Ez az egyik alapvető különbség a pártok között és nem a – tartalmában egyre homályosabb - jobb- vagy baloldaliság. Ebből a szempontból a nálunk most jobboldalinak nevezett pártok és az MSZP egy része is a társadalom javára is tekintettel levő szociális piacgazdaság híve, míg az SZDSZ és az MSZP tőkés tagozata a liberális gondolkodás jegyében a lovak közé hajítaná a gyeplőt. Ebben az esetben – az ú.n. szabad piacon ugyanis a gazdagok és erősek, vagyis a rendszerváltás eddigi nyertesei nagy előnnyel indulnak. Ugyanakkor azonban a nagy országok és különösen a világot lenyelő nemzetközi nagyvállalatok uralkodnak egész Magyarország felett. Ez az, amikor a köztársaság úgy működik, mint egy részvénytársaság, vagyis aki több pénzt fektet bele, azé a nagy nyereség.
Most azért vagyunk bajban, mert lejátszódott az, ami sajnos négyévente megtörténik kishazánkban. Elkezd egy kormány építkezni és a másik jön és lerombolja, majd elindul ellenkező irányba. A helyzet azért különösen nehéz, mert a Medgyessy-kormány először két kézzel szórta a pénzt, meghirdette a „jóléti rendszerváltást” és a „több pénzt az embereknek”, majd amikor már az államadósság is soha nem látott módon megugrott, akkor beharangozta a takarékosságot, sőt a miniszterelnök kijelentette, hogy „a jóléti állam kora lejárt”. (Ez a történelem legrövidebb jóléti állama. Fejfájára azt írhatjuk: „Élt alig egy évet”.) Amikor pedig a költségvetési vita eredményeképpen kiderült, hogy jövőre mindenféle adóztatással több pénzt vonnak el az emberektől, mint eddig bármikor, s ennek ellenére nem fog csökkenni a pénzforgalmi hiány, akkor a forint botrányaitól amúgy is megingott bizalom eltűnt. A nemzetközi pénzpiac bizalmatlanságát tovább fokozta, hogy a parlamenti végszavazás előtt a kormány hirtelen zárolt 35 milliárd forintot az egyes tárcák pénzeiből, s az idei évről maradt további 70 milliárd forint elköltését újabb jóváhagyáshoz kötötte. Ezen kívül, amit mindnyájan nagyon is tudunk, több egymásutáni intézkedésével lerombolta a lakáshoz-jutásnak az előző kormányzat idején kialakított rendszerét (előbb a telekárakat 25 %-os áfával sújtotta, majd felére csökkentette a hitelplafont, s végül megszigorította és csökkentette a hitelfelvételt). Ezzel a vállalkozók építkezéseinek befagyasztása után a rászoruló, kisebb keresetű családok reményeit is összezúzta.
Az államháztartás hiánya közben egyre nőtt, ezért december 17-én a Pénzügyminisztérium is elismerte hosszú ellenkezés után, hogy a hiány nagyobb lesz, mint ahogy korábban tervezte (a 2003-ra tervezett 4,5 %-ot most 5,2-re tette). Ez vezetett a pénzügyminiszter menesztéséhez, hiszen az is kiderült, hogy az 5,2 valójában 5,6 amelyet az önkormányzatoknál kialakult hiányok még tovább, 6 % felé emelnek.
Felmerül tehát a kérdés: miért romlik Magyarország pénzügyi helyzete, amikor a világ és benne Európa éppen kezd kilábalni a gazdaság hanyatlásának időszakából? Itt az oka annak, hogy miért tettem az előbbi elméleti fejtegetést. A 2002-ben hivatalba lépett kormány ugyanis lerombolta nemzetgazdaságunk eddigi épületét, hogy elsöpörhessen minden korlátot a nagytőke útjából. A még hivatalban levő pénzügyminiszter ezt világosan ki is mondta, amikor úgy foglalt állást, hogy ne az állam lássa el az építkező állampolgárokat lakáshitel-támogatással, hanem az állampolgárok támogassák a tőkés vállalkozásokat azzal, hogy nem kivesznek a bankokból, hanem szépen beteszik oda pénzecskéjüket (amit azután a bank forgat meg haszonnal).
Ez a szabadpiaci felfogás azt hangoztatja, hogy a magántulajdonos jobban gazdálkodik, mint az állam, ezért kell magántulajdonba adni (privatizálni) mindent. Tényleg, lehet, hogy jól gazdálkodik, de nem a mi javunkra: lásd az M5 autópálya iszonyatos, arcátlanul drága útdíjait. Ez a szabadpiaci felfogás érvényesül a forint gyengítésében (ami rontja fizetésünk értékét, de javítja a nagyvállalatok exportképességét), az adórendszerben (kiszámolható, hogy a kisjövedelműek egyre erősebben adóznak; s hogy a tőkejövedelmek nőnek, míg a bérjövedelmek csökkennek), s a pénzromlás elleni szigor enyhítésében (a romló pénz is a lakosság újabb adója).
Azt ugyan el kell ismernünk, hogy a piacgazdaság alapvetően jó és működőképes (mert csak a tulajdonos törődik a termelés eredményességével), de éppen azért kell az állam kezében megtartani azokat a területeket, amelyek az egész társadalom alapvető érdekeit szolgálják (pl. az energia-ellátás, az egészségügyi rendszer mindenki számára való elérhetősége, a közoktatás és a kutatásfejlesztés irányítása), mert a társadalom kispénzű tagjainak hozzáférését csak így tudjuk biztosítani az életfontosságú szolgáltatásokhoz.
A politika életünkről szól, hát ne hagyjuk magunkat becsapni, mint ahogy ez legutóbb a személyi jövedelemadó esetében történt, amikor a kisebbik kormánypárt meghirdette az adócsökkentést, de nem hogy nem tiltakozik az ellen, hanem éppen mélyen hallgat arról, hogy cserébe a kormány megemelte a mindenkit sújtó áfákat.
Ezért kell világossá tennünk, mit jelentenek a szólamok mögött meghúzódó tények. Erre törekszem a továbbiakban is.
Minden választópolgárt szeretettel üdvözlök:
Dr. Kelemen András
