Megjelent: 2004.02.15. 22:24:15

Tisztújítás

Magyar Kereszténydemokrata Szövetség

Esedékes tisztújító ülésén a következő önkormányzati választásokig (pontosabban az az követő harmadik hónap végéig) adott mandátumot vezetőinek a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség. A döntések meglepetést nem hoztak, a leköszönt vezetés munkáját megköszönték és a megbízatást kissé változó szerkezetben ismételten megadták. Surján László európai feladatai miatt kevésbé lesz jelen a hazai mindennapokban, ezért okosabbnak látszott az eddigi két társelnöki rendszert elnöki és társelnöki formává alakítani. Ezen kívül két alelnököt, egy ügyvezetőt választottak, továbbá az alföldi, az észak-magyarországi, a dunántúli valamint a budapesti térség számára egy-egy regionális feladatokkal megbízott tagja lett az ügyvezetésnek. A választmány megerősítette Latorcai Jánost a választmányi elnöki posztján és két alelnököt rendelt mellé, hogy akadályoztatása esetén a választmányi ülések megtartásának ne legyen akadálya. A választmány az országos elnökség tagjaként kijelölte az MKDSZ jogi tanácsadóját dr. Gärtner József személyében. Az új vezetés tehát a következő:

Elnök: Harrach Péter
Társelnök: dr. Surján László
Alelnökök: Nógrádi László
                Soltész Miklós
Ügyvezető: Molnár József
Regionális elnökségi tagok: Stumpfhauser József
                                          Kovács Kálmán
                                          Deák András
                                          dr. Sója Szabolcs  
A küldöttgyűlés elnöke: dr. Latorcai János
A küldöttgyűlés alelnökei: dr. Csiba Gábor
                                        dr. Somogyi Tivadar

A küldöttgyűlés sajtója:
    Origo

    ma.hu
    MTI
    Polgári Kör hírszemle

 

 

 

       

Vissza a kezdőlapra