2004. január 07. szerda 22:02
Gondolkodjunk közösen
Bokros Lajos azt üzente...
Reflexiók a 130 pont kapcsán
Alighanem hiba volt Bokros Lajos 130 pontját karácsonyi időben közölni. Nem kapott ugyanis az iromány akkora figyelmet, mint amekkorát megérdemel. Polgári oldalról ugyan könnyen ki lehet mondani, hogy nem érdemes azokkal a gondolatokkal foglalkozni, amelyek a sirodalom (azaz és, teljes nevén Élet és Irodalom) oldalain jelennek meg. Nem is lenne ez vészes elfogultság, hanem megalapozott tapasztalat, hiszen oly mértékben pártos cikkek jelentek meg ebben a már régen csak mesterségesen életben tartott lapban, hogy értelmes párbeszédre alapot adó cikkre nem számíthatunk. Ráadásul a szerző sem bizalomgerjesztő. A csomagjáról elhíresült jóembernek, a magyar gazdasági csoda-hogy-túléltük-csak-a-Horn-kormány-bukott-bele szerzőjének azóta már több helyen kitelt a becsülete.
Mostani 130 pontjának érdemi vizsgálat nélkül is van egy komoly üzenete. Bokros fontosnak tartja, hogy elmagyarázza a mai kormánynak, illetve a közélet iránt érdeklődő közönségnek, hogy mit kellene tenni. Ez azt jelenti, hogy a kormány Bokros szerint sem azt teszi, amit tennie kellene. Az, hogy ezt a polgári oldal növekedés párti, s egyben a szociális piacgazdasághoz elvi, erkölcsi oldalról is kötődő szakemberei megfogalmazzák, nem csoda. Az azonban, hogy Bokros is kritikusan szemléli a Medgyessy-László-Csillag féle gazdaságirányítást, nagyobb szó. Rámutat, hogy ez a mai vezetés Bokros talán szociál-, de biztosan liberális elveinek sem képes megfelelni. Ezért is használtam a gazdaságirányítás szót, hiszen egyetértek azokkal, akik szerint csak sodródás van, gazdaságpolitika nincs. Ennek hiányán persze László Csaba menesztése sem segít.
Viszont ha egy ilyen fontos üzenetet kapunk egy írástól, nem lenne tisztességes olvasatlanul dobni a felejtés szemétkosarába.
Ahogy kézbe veszem a 130 pont című alkotást, már az első olvasásánál érdekes gondolatok fognak el. Bokros első pontja szerint közmegegyezés van abban, hogy a magyar gazdaság növekedésének hosszú időn keresztül jóval magasabbnak kell lennie, mint a nyugat-európainak. Bizony, ezt mi is így gondoljuk. De keserű a szánk íze, ha eszünkbe jut, milyen gúnyos hahota fogadta Orbán Viktornak hasonló tartalmú kijelentését. Azt a bizonyos hét százalékos növekedést, ami soha nem volt ígéret, de mindig cél, amelyre minden jó szándékú magyarnak törekednie kellene. Amikor tehát egyet értek Bokros első pontjával, egyben leszögezem: nem lesz értelmes párbeszéd a hazai polgári oldal és a poszt-kommunisták között, amíg nem szüntetik meg állításaink félremagyarázását és az átértelmezett kijelentések elleni félrevezető, felesleges és káros harcot.
A második pont is támogatható: a kivitel folyamatos bővülése lehet felemelkedésünk fő tényezője. Mi ugyan a belső piacot nem tartjuk annyira lényegtelennek, mint Bokros, sőt látunk arra lehetőséget, hogy a hazai kisfogyasztók vásárlóereje is hozzá járuljon a nemzeti össztermék növeléséhez, de ezen a ponton még nem kell összevesznünk.
Az 5. és 6 pontokban már erőteljesen megfogalmazódik Bokros gondolkodásának a belső piac élénkítését ellenző mivolta, hogy azt ebben a formában el kell utasítani. Abban ugyan még egyetértünk, hogy a belső keresletnek a termelékenység javulásánál erőteljesebb bérnövekedéssel való élénkítése hosszabb távon káros. A kisfogyasztó vásárlóerejét nem szabad jobban emelni, mint amennyire azt a hazai termelés ki tudja elégíteni, s motiválni kell a vásárlási szokásokat is ahhoz, hogy az egyre szabadabb európai térben el ne mossanak bennünket. A szabad versenynek Európa nyugati felében is vannak érzelmi korlátai: a hazai termékhez való kötődés. Ezt a Kádár korszak kiölte belőlünk, hiszen minden kiutazó megtapasztalta a "hazai, azaz vacak" igazságát. A belső kereslet növelése tehát csak akkor elfogadható, ha az a belső termelés minőségének javulásával párosul. Nem mehetünk bele ismét az "exportra tökéletest, itthonra akármilyent" típusú kettősségbe, már azért sem, mert ez okvetlenül rontja az úgynevezett export minőséget is. Egyetértően Bokrossal, hatékonyság növelésre is szükség van, s a mérce csak a külpiac lehet. A gazdaságélénkítés nem történhet tehát kizárólag a fizetőképes kereslet növelésével, mert ez vagy irreálisan megnöveli az importot vagy inflációhoz vezet. A keresetnöveléssel egy időben a vállalkozások helyzetének javítására, a beruházások ösztönzésére is törekedni kell.
A bérpolitikára vonatkozó megállapítások közül feltétlenül egyet kell érteni azzal, hogy a bérnövekedésnek és a termelékenység növelésének együtt kell járnia. Ez azonban a közszolgáltatásoknál nehezen értelmezhető. Nem az a jobb tanár, aki kevesebb krétát fogyaszt...
A cikk egyik vezérgondolata megmosolyogtat. Nevezetesen az, hogy ami jó 1995 óta történt, annak mind a Bokros csomag az oka. Az a Bokros csomag, amelynek jó fele elvérzett a parlamenttel és a polgárokkal folytatott összecsapásokban. Az a Bokros csomag, amely a miniszter leváltásához vezetett. Bokros közírói tevékenységének szakmai hitelét jelentősen rontja, hogy a szerző leplezetlenül saját emlékművének fényesre csiszolásával van elfoglalva.
Ezzel áll összefüggésben az a következetes és szolidaritás pártinak mondott szociálpolitikai szemlélet, amely a támogatásokat csak a rászorultsági elv alapján tűri. Így Bokros elvi ellensége az alanyi jogon járó családi pótléknak, a lakáshitel támogatásának és sok minden másnak is. Kilóg azonban a lóláb, ha elolvassuk a személyi jövedelemadóra vonatkozó elképzelését. Ezt egyébként magam is osztom, sőt szeretném, ha jónéhány eleme meg is valósulna. Tehát jó gondolat, hogy a jövedelemnek egy előre meghatározott része legyen adómentes. Ez megfelel annak az elvnek, amelyet a Nagycsaládosok Országos Egyesületében mindig is vallottunk: csak a szabadon felhasználható jövedelem adóköteles. A puszta lét fenntartásához szükséges összeg nem. Ez az összeg azonban gyermekszám függő, s ezt Bokros is elismeri. Saját javaslatában viszont nem zavarja, hogy ezt az adómentes sávot megkapná minden adózó, ha sokat keres fölötte, ha nem. Magam annyit tennék hozzá, hogy nemcsak a gyermekekre gondolnék, hanem minden eltartottra, tehát a fogyatékkal élőre vagy az idős emberre is.
A teljes létminimum adómentessé tétele egy lépésben biztos nem vezethető be, de egy méltányos összeggel el lehetne indítani a rendszert, s az évek folyamán az adómentes sáv bővülhetne. Külön vita tárgya, hogy elég szolidaritás-e az, hogy a teljes összegre vetített adóbefizetés arányszáma a gazdagoknál fokozatosan közeledik a Bokros által elképzelt egyetlen adókulcshoz. Ha valaki nemcsak szavakba híve a szolidaritásnak, a sávos adózást sem feltétlenül egy lépésben szüntetné meg. Ez azonban nem elvi vita. Csöndesen csak annyit jegyzek meg, hogy a Bokros úr által vázolt elképzelés felé az Orbán kabinet is nyitott volt: az szja mai bonyolult rendszerét a miniszterelnök rendkívül le akarta egyszerűsíteni. Remélem második ciklusában ez meg is valósul majd.
Nem hiszem, hogy a közalkalmazottak összessége teljesítménye szerint fizethető. Nincsenek ugyanis elfogadhatóan hiteles mérőszámok. Az egészségügyben talán ki lehet ilyent mutatni, de például hogyan mérhető egy könyvtáros teljesítménye és hogyan egy pedagógusé? Elismerem, a közkiadások nagyok, bár objektíven alá lehet támasztani, hogy növekedniük kellene. Azt pedig, hogy a "főnök" adjon vagy ne adjon magas fizetést, azt a magyar társadalom mai erkölcsi állapotában rendkívül károsnak tartom. Ezért - elismerve, hogy a szerző fontos problémákat vet fel, - az általa szóbahozott megoldásokat sem az egészségügy, sem az oktatás terén nem tekintem tárgyalási alapnak. Kívánatosnak tartom, hogy a 2006-os választások előtt a magyar társadalom folytasson le egy alapos vitát mind az oktatás, mind az egészségügy gondjairól és próbáljon maga a szakma olyan követelményrendszert kidolgozni, amely tekintetbe veszi a realitásokat de világosan kitűzi az elérendő célokat és a haladás menetrendjét. A pártok hajlamosak lesznek ugyan a szép ígéretekre, de másfél évtizeddel a rendszerváltás után már nem lesz nehéz felismerni, ki ígérget és ki az akitől legalább azt lehet várni, hogy abba az irányba indul el, amit a szakma fontosnak tart.
Hogy addig mi lesz? Napi politikával nem akartam ebben az írásban foglalkozni. Nem tartom azonban kizártnak, hogy a magyar társadalom nagyobb változást akar, mint a László Csaba - Draskovics Tibor csere. A jövő évi Európa választáson adhat erre utaló jelzést, ahogyan ezt rendszeresen megteszik a nyugat-európai polgárok. Gyakran előfordul arrafelé, hogy a baloldali szavazók is a jobboldalra szavaznak, ha nincsenek megelégedve a baloldali kormányukkal. Okos kormány ért a szóból, és változtat. Ha nem teszi, majd a polgárok változtatnak.
Surján László
