Megjelent: 2004.05.31. 23:31:09

Böjte atya pünkösdi fohásza

 Bőségesen áradjon ránk az Úr lelke!

 

Egy kedves, jó anyagi helyzetben levő magyarországi házaspár ellátogatott Erdélybe, és hozzánk is betértek. Így kapcsolatban kerültek egy szegény, nyolcgyerekes özvegyasszonnyal. Ez az asszony, félárva gyerekeivel egy nagyon kis kunyhóban él, egy kanyargós kis patak mellett, egy eldugott marosszéki székely faluban. Mivel a férj, mielőtt meghalt, nem dolgozott hivatalosan sehol, így utána nem kaphatnak nyugdíjat sem. Az anya három váltásban dolgozik, egy reményekből élő deszkagyárban. Keresetéből élelemre is alig futja. Felgyülemlett adóssága miatt a villanyáram-szolgáltatást megvonták tőlük, melynek hiányában a hosszú téli estéken a gyerekek gyertyafénynél tanultak, játszottak. Az anya szorongva mondta, hogy a délutáni műszak idején félszemmel mindig arra néz, ahol kis kunyhójuk áll, hogy az ég aljának vöröslése nem árulkodik-e otthona pusztulásáról.

Vendégeink a nehezen körülírható nyomortól kihátráltak. Egy heti vívódás után újból visszatértek Erdélybe és kifizették az áramszolgáltatónak a család adósságát. Jótettük véghezvitele után ismét betértek Dévára, és a tiszta, önzetlen szeretetből fakadó örömmel, könnyes szemmel mesélték el, hogy viszonylag kis pénzből mennyi öröm, hála fakadt az anya és gyermekei szívében. A jócselekedetből fakadó öröm azóta is erőt ad nekik ahhoz, hogy szinte havonta visszatérjenek a bajbajutott családokhoz.

Visszatérnek, mert jót tenni jó! Az önzetlen jóság soha nem tapasztalt örömmel, édességgel tölti el az ember szívét, átalakít, Istenhez tesz hasonlatossá.

Hiszem, hogy ha Isten megengedi, hogy megszülessen egy őszinte tiszta vágy, hiányérzet, akkor valahol megvan arra a vágyra a megfelelő válasz, mindaz, mi értelmet és beteljesülést ad a létnek. Ha szomjúság mardos, akkor biztos, hogy van valahol egy forrás, mely olthatná szomjamat. Ha van egy olyan gyerek, aki azért sír, hogy őt is szeresse már valaki, hogy őt is vegyék egy meleg, biztonságot adó ölbe, akkor biztos, hogy van valahol egy szerető szív, aki azért szenved, mert nincs kit tiszta szívvel szeressen, ölbe vegyen, babusgasson. Hiszem, hogy van valahol egy tehetős „nagynéni”, „nagybácsi” aki abban leli örömét, boldogságát, hogy ezt az egymásratalálást lehetővé tegye, élete során nyert anyagiakkal támogassa, szeretettel otthont adjon az otthontalanoknak, s így a szeretet sodrába állítsa vagyonát.

Nem tudom elképzelni, hogy ne lenne meg minden egymásba simuló, egymást kiegészítő része világunknak, ennek az óriási, csodaszép, Isten alkotta „kirakójátéknak”. A Szentlélek vezet, hogy megtaláljuk azt a helyet, ahol boldogok lehetünk, segít egymásra találni, egymáshoz illeszteni az önmagukban értelmetlen részeket. Egy autóalkatrész egy motorban értelmet, célt nyer, azon kívül viszont, hiába tökéletes, csupán fölösleges kacat, ócskavas. Egymást boldogítva lehetünk csak boldogok!

Hiszem, hogy gondviselő jó Urunk földünket feltarisznyálta annyi kővel, agyaggal, vassal, rézzel, hogy minden családnak lehetne építeni egy-egy tisztességes házat, minden arra vágyó embernek készithetnénk egy-egy autót, és mindent ami a tisztességes boldogulásához szükséges.

Hiszem, hogy aki öltözteti a mezők virágait, és táplálja az ég madarait, termékennyé is teszi a földet, hogy tápláljon, hordozzon, eltartson boldogságban mindanyunkat, akár hét-nyolcmilliárd embert is.

És azt is hiszem, hogy Isten megajándékozta az emberiséget olyan tudós, okos emberekkel, akik tiszta szeretetből mindezt meg is tudnák szervezni, szorgalmas munkával mindannyiunk számára meg is tudnák valósítani.

Isten nem leli örömét abban, ha az Ő gyermekei nyomorban, szegénységben egymás torkának esnek. Mindenünk megvan ahhoz, hogy boldogok legyünk, csak nyugodt, alázatos, szorgalmas, jól szervezett munkával a világot „továbbteremtő” Isten munkatársaiként létbe kell hívjuk a szükséges dolgokat.

Sajnos világunkat a Gonosz Lélek próbálja szétzihálni, összekuszálni, próbálja elhitetni velünk, hogy létünk értelmetlen, céltalan, legfennebb csak vázlat, torzó lehet. Hogy igazából csak egymás kezéből kiragadott játékokkal lehetünk boldogok. Darabjaira hullott, egymás székeiért törtető világunk nem viselheti magán Istenünk vonásait. Egyetlen életünk van, ne hagyjuk, hogy így legyen! Merjünk hallgatni a Szentlélekre, tiszta ösztöneinkre, nemes vágyainkra, melyek elvezetnek arra a helyre, ahol öröm fakad szívünkben, melyre Isten minden embert álmodott, hogy ott kéz-a-kézben legyünk boldogok, mindörökké.

Déva, 2004.05.30

Csaba testvér 

Vissza a kezdőlapra