2004. május 30. vasárnap 00:13
Erdő Péter szentbeszéde Csíksomlyón
2004. május 29.
(Lk 1,39-56)
Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
1. „Azokban a napokban Mária útra kelt és a hegyek közé, Júda egyik városába
sietett” – így olvassuk Szent Lukács evangéliumában. Mi is útra keltünk, és
mint őseink évszázadok óta, elsiettünk ide, a hegyek közé, hogy találkozzunk a
Szűz Anyával. Ő tanítson meg minket arra, hogy kik is vagyunk, és milyen
küldetést szán nekünk Isten a mai időkben.
Az a hely, ahol Mária Erzsébettel találkozik, a csendnek és a nyugalomnak a
helye. Azé a csendé, amelyben az ember könnyebben meghallja az Isten szavát. A
találkozás jelképes értelemben gazdag. Mert Erzsébet jelképezi az egész
Ószövetséget és az ószövetségi embert. Az embert, aki igyekszik a
tisztességre, igyekszik megtenni Isten akaratát, ahogyan azt megismerte, vagy
kikövetkeztetni tudja.
Az emberi igyekezet és a régi próféták üzenetének emléke Krisztus korában már
nem volt olyan elsöprő erő, mint valaha. Ezért is az idős és terméketlennek
tartott Erzsébet alakja ezt a régi örökséget jeleníti meg, vagy ha tetszik, az
egész Krisztusra várakozó emberiség világát. És Keresztelő János, akit az
asszonyok szülöttei között Jézus nevez majd a legnagyobbnak, azt az embert
jeleníti meg, aki a régi idők kinyilatkoztatása, a régi idők vallási értékei
alapján, a legmesszebbre jutott el. Legközelebbre ahhoz, Aki majd eljön.
Vele szemben az ellentétpárnak a másik oldala Mária és a szíve alatt Jézus.
Jézus már nem pusztán a várakozó és igyekvő emberiség gyümölcse, hanem maga a
közénk jött Isten. Istennek a személyes jelenléte az emberek között. És Mária
sem pusztán egy az engedelmes, tisztességes, jóra törekvő emberek közül, hanem
az a kiválasztott emberi lény, aki Isten kegyelméből és előzetes ajándéka
folytán alkalmas otthont ad a születendő Krisztusnak. Ő az, aki a hite által
már előre részesedik a kegyelemben. „Boldog vagy, mert hittél”. Ő az, akit már
kegyelemmel teljesnek nevez az angyal is.
Erzsébet ujjongva megy Mária elé, és tisztelettel köszönti. Felujjong a
méhében a magzat is a Messiás közeledtére. Tehát a régi világ úgy érzi, hogy
beteljesülését ebben az újban, az Istentől jövőben találja meg. És ebben a
világban van ott van a helye Máriának, a kezdet kezdeténél. Az Isten előzetes
és ingyenes ajándékainak a világában, az Isten személyes jelenlétének
világában.
Ezért is hirdeti az Egyház, hogy Mária már fogantatása pillanatától mentes
volt az eredeti bűntől, azaz kegyelemmel teljes volt. Tekintettel arra, hogy
majd a Megváltó édesanyja lesz. Krisztus érdemeiből, már előre megkapta ezt a
különleges kiváltságot.
De azt is tudjuk, éppen az ószövetségi kinyilatkoztatásból, hogy az embernek,
ennek a csodálatos és halhatatlan lelkű lénynek a halála, bármennyire
természetesnek látszik is a múló életnek és élővilágnak a keretében, mégis
valami elfogadhatatlan, valami szörnyűséges dolog, a Biblia tanítása szerint
ez a bűn következménye. Azért kellett az embernek, az Isten képére alkotott
embernek meghalnia, mert bűnével eljátszotta a kezdeti ártatlanság állapotát.
És így a halál is, ez a halál, amelyen mi, emberek, át kell, hogy menjünk,
ennek a bűnnek a büntetéseként jelenik meg.
De Mária mentes volt az áteredő bűntől, Máriára mindez nem vonatkozik. Hát
akkor hogyan is kellene neki ugyanúgy végigjárnia a halál és elporladás útját,
mint minden más embernek. Ezért hiszi és vallja a legrégibb időktől kezdve az
Egyház, hogy a Szűzanya akár átmenve az emberi élet végének nagy pillanatán,
akár közvetlenül de megdicsőült testével került fel Fiának jobbjára. Ő, aki
szenvedés nélkül szülte a Fiát, hétszeresen is szenvedett a kereszt alatt,
mert osztozott sorsában, osztozott megváltó szenvedésében is. Ő az, aki
osztozott a dicsőségben is, Ő az első ember Jézus után, aki testével is
felkerült a mennyei dicsőségbe.
Ezért lássuk meg Benne azt a példaképet, aki a mi jövőnknek is az ígéretét is
hordozza. Mária mennybemenetele azt jelenti a számunkra, hogy mi is az örök
életre, az örök boldogságra, testünk feltámadására vagyunk hivatottak, minden
földi szenvedés, minden halál, minden keserű és kilátástalan látszat ellenére.
Ebben való hittel, kérjük a Szűzanya segítségét és közbenjárását, hogy ilyen
reménységgel és ilyen tudattal járjuk éltünk útját.
2. Szűz Máriával való találkozásunk tehát megtanít bennünket végső
hivatásunkra és emberi méltóságunkra. Értelmes lénynek teremtett minket az
Isten. Arra rendelt, hogy megismerjük és szabadon szeressük őt. Arra hívott,
hogy örök boldogságban társai legyünk. De képességünket és hivatásunkat az
emberi közösségben adja, az emberi történelem útján kell végigjárnunk földi
életünket. Itt kell gondolkodnunk, tanulnunk, egymást szeretnünk, embertársunk
javát szolgálnunk és Isten dicsőítenünk. Gondolkodni pedig szavakban és
fogalmakban lehet igazán. Isten csodálatos ajándéka az embernek a nyelv.
Anyanyelvünk hosszú nemzedékek tapasztalatát, szépség iránti érzékét hordozza.
De ugyanilyen beszédes a szokások, az építészet, a zene vagy az ünnepek
világa, a jó konyha vagy a színpompás öltözködés rendje. Az ember a
családjában, népében és az egész emberiség nagy közösségében bontakoztatja ki
igazán Istentől kapott méltóságát. Még a nyelveken és az egyes népek
kultúráján belül is különös értéke van a nyelvjárásoknak, az egyes vidékek,
tájegységek szokásainak és kultúrájának. Ezek együtt teszik elevenné és erőssé
a népek életét. Ha egy vidék sajátos kultúrájának fénye, nyelvjárásának zamata
elvész, az egész nemzet lesz szegényebb.
Minden nemzet, minden nép a gondviselő Isten szeretetétől kísérve alakult ki a
történelem folyamán, így nyerte el sajátos arculatát. Ezért van mindegyiküknek
pótolhatatlan méltósága, zsenialitása, az élet gondjainak megoldásában senki
mással össze nem téveszthető ötletessége és elszántsága, mindegyiküknek Isten
akarta hivatása. Számunkra, keresztény emberek számára ezért természetes
adottságaink, rokonságunk, családunk, születésünk, természetes emberi
közösségünk életállapota hivatást és küldetést hordoz. Egyházunk ezeket az
értékeket a társadalommal kapcsolatos erkölcsi tanításában közelíti meg. Ebben
a tanításban az állam igazságos, erkölcsös rendjének egyik sarokköveként az
emberi jogok tiszteletben tartása jelenik meg. Az államok feladata, hogy a
területükön élő emberek alapvető jogait biztosítsák. Boldog XXIII. János pápa
Pacem in terris kezdetű enciklikájában több mint 40 évvel ezelőtt felsorolta
már az alapvető jogok között a közösség alkotásának jogát is (Nr. 9, 19, 35).
Ez a jog pedig az egyes nemzeti csoportokat is megilleti. Ezért tulajdonít
olyan nagy fontosságot a Szentatya a nemzeti kisebbségek kérdésének. Mivel a
mai államok jelentős részében nemzeti kisebbségek is élnek, az emberséges
életfeltételek megteremtése e kisebbségek számára a felelős vezetők fontos
erkölcsi kötelessége. De akár többséghez, akár kisebbséghez tartozzunk, az
összes emberekre jellemző közös értékeket mindig nagyra kell becsülnünk. A
katolikus szociális tanítás a különböző érdekek kiegyenlítését tartja
kívánatosnak, mégpedig többek között a nemzetiségi és nemzeti jogok, valamint
a kulturális örökség tiszteletben tartása révén. A Gondviselés különös
kegyelmét láthatjuk abban, hogy földrészünkön az utóbbi évtizedekben ezeknek a
jogoknak az érvényesülése lépésről lépésre szabadabbá, természetesebbé válik.
3. Népünk azonosságának, méltóságának, katolikus hitéhez való ragaszkodásának
és a Szűzanya iránti bizalmának és tiszteletének hirdetője és tanúbizonysága
ma is ez a világhírű csíksomlyói búcsú, Pünkösd szombatjának búcsúja. Együtt
imádkozunk itt most jelenlévők és mindazok, akik a távolból kísérik
zarándoklatunkat. Imádkozunk népünkért, imádkozunk a többi népekért,
imádkozunk egész Európáért. A mai evangélium második részében Szűz Mária
hálaénekét halljuk: „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó
Istenemben… nagy dolgokat művelt velem a Hatalmas, szentséges az ő neve!
Irgalma nemzedékről nemzedékre száll, mindazokra, akik félik őt. Nagyszerű
dolgot tett karja ereje”. A gondviselő Isten a Szűzanya által küldte el az
emberiségnek a Megváltót. Irgalma és segítő ereje felülmúlt minden emberi
számítást és várakozást. Sugárzó fényessége széthasította a bűn, a
reménytelenség, a keserűség, a félelem minden sötétségét. Ilyen az Isten
gondviselő szeretete. Néha váratlanul hozza egyén és közösség életében is a
sorsfordulókat, örömöket és megpróbáltatásokat.
Az idei esztendőben térségünk népei sorsfordulóhoz érkeztek. Az Európai Unió
bővítése szorongást és félelmeket, de új örömöket, lehetőségeket, új bizalmat
is hozott. A keresztény hit, a nemzeti nyelvek és kultúrák értékeit féltve
sokakban aggodalom támadt, hogy vajon globalizálódó világunk nem mossa-e
szürke egyformasággá ezt az Isten alkotta gazdagságot. De feltűnt előttünk a
remény is. A remény, hogy a népek kölcsönös segítsége, az emberek és a javak
szabadabb áramlása, főleg pedig a saját értékeink ápolására nyíló lehetőségek
bőségesen kárpótolnak az esetleges nehézségekért. Nagy a reménységünk a
nemzetek közötti megbékélésre az egységesülő Európában, mert az Unióban mind a
türelem, mind az azonosság tisztelete otthonos. A személyi, vallási, nemzeti
azonosság értékeit egymásban és önmagunkban fel kell ismerni, és tisztelni
kell. Csak azonosságunk vállalásának és kölcsönös elismerésének az alapján
valósíthatjuk meg az igazi toleranciát, a testvéri szereteten alapuló
türelmet.
Nagyszerű élményünk volt múlt szombaton a mariazelli kegyhelyen, Ausztriában.
Nyolc közép-európai ország katolikus híveivel és püspökeivel találkoztunk.
Szemmel látható volt, hogy minden nyelvi akadály ellenére a közös hit, a közös
történelem és a megújulni akarás közös szándéka utat talált mindenki szívéhez.
Követtük a Szentatya felhívását: mindnyájan Jézus Krisztusra néztünk, mert ő
népeink és egész Európa egyetlen reménye. És öröm volt látni a közös
szentmisén azokat a híveket és püspököket, akik innen érkeztek Mariazellbe:
római katolikusokat és görög katolikusokat egyaránt. Minden múltbeli fájdalom
után kérhetjük és remélhetjük a kiengesztelődés, az emberség és a krisztusi
szeretet győzelmét egész földrészünkön. Magyarország május eleje óta szintén
tagja az Európai Uniónak, de úgy érezzük, hogy az Unió bővülése nem áll meg,
hogy Közép- és Nyugat-Európa népei új országokat várnak nagy családjukba.
Őszintén reméljük, hogy hamarosan Románia is az Unió tagjává válik. De persze
mindnyájan tudjuk, hogy az Európai Unió távolról sem a mennyország. Az önzés,
az anyagiasság, az érdektelenség, sőt a jóléttel is összefüggő csüggedés,
tétlenség, a felületesség és a lelkesedés hiánya gyakori új és nagy
kísértések. De a legnagyobb kísértés az emberi élet lebecsülése.
4. Ha azt kérdezzük, mit kíván tőlünk a gondviselő Isten a mai történelmi
időkben, az első válaszunk az kell, hogy legyen: az emberi élet tiszteletét és
szeretetét, a gyermekek nagylelkű elfogadását a családban, a házasság
méltóságának megbecsülését és életre váltását. Mert a gyermek vállalása nem
csak anyagi megpróbáltatás, de sokan úgy érzik, hogy személyi szabadságukat
köti meg, hogy szakmai kibontakozásukat akadályozza, ha elfogadják a
gyermekeket. Mégis, ez az az áldozat, aminek a vállalására a házaspárokat maga
a gondviselő Isten hívja. II. János Pál pápa ebben a hónapban avatta szentté
Gianna Beretta Molla asszonyt, aki 39 éves korában halt meg. Súlyos betegség
miatt az orvosok azt mondták, életveszélybe kerül, ha világra hozza gyermekét.
De ő ragaszkodott a gyermek életéhez és úgy rendelkezett: ha választanotok
kell az én életem és gyermekem élete között, ne habozzatok: neki kell élnie.
Így halt meg az anyaság vértanújaként 1962-ben. Kérjük az ő közbenjárását
családjainkért. Ne csak a fiatal szülőktől kívánjuk a hősies áldozatvállalást,
de mindnyájan, családtagok, rokonok, a plébániai közösség tagjai segítsük a
fiatal családokat. Segítsük őket, ha kell anyagilag is, ajándékokkal,
munkával, de segítsünk emberileg is. Ha kell, vigyázva a kisgyermekekre, ha
kell, meglátogatva a családokat, segítve a háztartásban, beszélgetve,
kifejezve szeretetünket és tiszteletünket azért a nagylelkűségért, amelyen
minden emberi közösség élete múlik. Mert élő emberek nélkül hiába a nyelv
szépsége, hiába a kultúra gazdagsága, hiába a tanulságos történelem
tapasztalata – minden a feledésbe vész.
De tiszteljük az életet a betegekben és az idősekben is, mert a saját
életünket sem becsüljük akkor, ha hagyjuk, hogy betegeink és öregjeink
gondoskodó szeretetünktől távol, magányban és szükségben szenvedjenek, ha
hagyjuk, hogy kétségbeesésükben inkább a halált, mint az életet kívánják.
Krisztus a reményünk, jó sorsban és szenvedésben egyaránt. Az ő szeretetéhez
és áldozatához társulunk imádságainkkal, tevékeny szeretetünkkel,
engesztelésül felajánlott szenvedéseinkkel.
Kérjük és várjuk az idei esztendőben a Szentlélek erejét, hogy mindenki
keresztény módon, emberhez méltó módon tudjon élni, és sugározni tudja mások
számára is a remény és a kiengesztelődés bátorságát és örömét.
5. A II. Világháború után egy amerikai magyar újságban megjelent egy rövid
közlemény. A címe ez volt: „A székely rózsafüzér”. A cikk így beszélt erről az
imádságról: „Erdélyben még nem felejtették el a rózsafüzért imádkozni. Sőt
újabban arról érkezik hír, hogy a Csíksomlyói Szent Szűz Népe az erdélyi
havasok vidékén nem 15, hanem 20 titokban imádkozza a szentolvasót. Az öt új
titok, amelyet az örvendetes rózsafüzér után szoktak imádkozni, Jézus munkás
életének titka:
1…akit Szent János a Jordán folyóban megkeresztelt;
2…aki tanítványaival részt vett a kánai menyegzőn;
3…aki körül járt, jót tett, gyógyított, segített;
4…aki a mennyei örömhírt, az Evangéliumot hirdette
5…aki a legszentebb Oltáriszentséget szerezte.
A… szenvedések megedzik és megerősítik…otthoni népünket. Ezért is mélyülnek
bele az Úr Jézus életének szemlélésébe. Mi is újabb, lelket gazdagító
elmélkedési pontokat találhatunk a rózsafüzér e kibővítésében és gyakori
végzésében. Ha sokan fogjuk imádkozni, még a hivatalos egyház is átveheti ezt
a szép székely rózsafüzért”.- Így szólt a majd fél évszázados újsághír. Lehet,
hogy ezt a rózsafűzért más nyelveken is imádkozták, talán a Kárpátok és a
Tátra hegyein túl is. De a „székely rózsafűzért” imádkozók könyörgése
meghallgatásra talált. II. János Pál pápa Rosarium Virginis Mariae kezdetű
apostoli levelében, 2002-ben valóban bevezette az egész világegyház számára
ezt az imát a Világosság Rózsafüzére néven. Ennek jegyében nyilvánította
pápaságának 25. esztendejét a Rózsafüzér évének. A Rózsafüzér évének vége
felé, 2003. októberében a Gondviselés kegyelméből Fatimában ajánlhattam
egyházmegyénket és egész nemzetünket a boldogságos Szent Szűz oltalmába.
Ilyen csodálatos az isteni Gondviselés: az imádkozó nép évszázados áhítata az
egyház hivatalos imájává válik. A sötétséget oszlató és reményt hordozó isteni
Gondviselés a Világosság Rózsafüzérét ajándékozza nekünk. Ha Krisztus a
reményünk, hogyan juthatunk el hozzá biztosabban, mint Szűz Mária által?
Máriával elmélkedjünk Jézusról, Máriával emlékezzünk Krisztusra, Máriától
tanuljuk meg Krisztust ismerni és szeretni, Máriával találkozzunk össze
Krisztus imádásában, Máriával kérjük Krisztust, és Máriával hirdessük
Krisztust a világnak.
Boldogságos Szűz Anya, örömünknek oka, Magyarok Nagyasszonya, Európa Népeinek
Édesanyja és pártfogója, kérd Szent Fiadat, adjon nekünk reménységet,
kiengesztelődést, felekezeti és nyelvi határokon túlra is kiáradó testvéri
szeretetet, hogy tudjunk emelt fővel és nyitott szívvel katolikusok lenni,
itt, a Kissomlyó hegy körül és szerte a világban. Isten adjon életet és
békességet! Csíksomlyói Szűz Anya, könyörögj érettünk! Ámen
Magyar Kurir
