2004. április 20. kedd 09:31
Repül a nehéz kő, ki tudja hol áll meg?
Kovács László pályafutása egyik legnagyobb baklövését követte el, amikor sajtóetikai alapon támadta az index újságíróját. Az álmoskönyv szerint nem tesz jót, ha a politikus kioktatja a média urait. Persze a kovácsi demokrácia-felfogásban az a szép, hogy ami dicséretes lenne a Fidesz vagy az MDF esetében az tilos vagy puhább felfogásban etikátlan az MSZP vonzás körében.
Az eldobott kő talán még nem esett le, de röptében is okoz sebeket. A szolgalelkű Hanákot mindenesetre eltalálta. Az alábbi írás azért is elgondolkodtató számunkra, mert ennek fényében Kovács etika tanár ügybuzgalma cáfolni látszik azt a vélekedést, hogy az egész index ügy csak álcázott kiszivárogtatás.
Szelle György
Ördögi fegyverek
NSZ • 2004. április 19. • Szerző: Varró Szilvia
Etikátlannak, tisztességtelennek és jogsértőnek nevezte a MUOSZ etikai bizottságának elnöke, hogy az Index munkatársa újságírói mivoltának feltüntetése nélkül vett részt az MSZP kampányértekezletén. Etikátlanok-e a MUOSZ szerint lapunk Wittmann fiúi, akik álruhában tesztelik az éttermeket? Tisztességtelen volt-e a TV 2 Aktívja és a Roma Sajtóközpont, amikor egy kórházban dolgozó nővér rejtett kamerájukba nyilatkozta, hogy külön kórterembe helyezik a szülő roma nőket? Az volt-e a Fókusz, amikor hasonló módszerrel bizonyította, hogy Hajdúhadházán egy rendőr leüt egy roma férfit, amiért az bemerészkedett a fehér kocsmába? Jogsértők-e a tévék, amikor bemutatják, hogyan vág át a benzinkutas, az autószerelő, hogyan bánnak egy kórházban a beteggel, mennyire biztos a reptéri biztonság? Tisztességtelen-e egy párt vagy hatóság által a nyilvánosságtól óvott irat ismertetése? Nem az-e a hír, amit valaki valamilyen okból el akar titkolni? Elégségesek-e az Index esetében besurranó újságírást emlegető MUOSZ szerint a hagyományos újságírói technikák (kérdezés, nyilvános adattár) a politikai és gazdasági érdekek, a hatalomgyakorlási technikák, a közpénzlopás, a rejtett diszkrimináció, a fogyasztóellenes magatartás felderítésére?
A négy magyar sajtószervezet „közös etikai alapelvei” nemcsak érthetetlenül magyartalan fordulataival tűnnek ki más országok újságíró kódexei közül. A nyolcvanas és a kilencvenes évek újságírásról folytatott nemzetközi vitái érintetlenül hagyták a magyar szervezeteket. Míg a világsajtóban kulcskérdés az újságírói összeférhetetlenség, a magyar szabály nem zárja ki, hogy egy újságíró „hirdetésértékű újságírói produktumot” készítsen, ha azt munkakörétől függetlenül, külön díjazásért teszi. A kérdést tehát számukra nem az, hogy fogadhat-e el az újságíró újságíráshoz kapcsolódó tevékenységért pénzt. Hiteles lesz-e egy kulturális esemény sajtószóvivőségét elvállaló kulturális újságíró? Nem vélelmezhető-e a divatról író kollégáról, aki egyes cégek ruháiban virít, hogy azok zsebében van? A lengyel újságírók etikai kódexe hangsúlyozza, hogy a szakmai függetlenség védelmében újságíró vagy hozzátartozója nem profitálhat egy cikk megjelentetéséből, a horvátok kódexe tiltja a bujtatott reklámot. (Igaz, a MUOSZ saját kódexe is tiltja, hogy a sajtómunkás a tények közléséből vagy elhallgatásából anyagi előnyhöz jusson.) A franciák, ha újságírói befolyásukat és kapcsolatrendszerüket használják, nem fogadhatnak el pénzt sem a köz-, sem pedig a magánszférától. A négy magyar szervezet közös alapelveinek néhány romantikus eleme (az ifjúság védelme, az újságírók megbecsülése, a munkahelyi ellentétek „feloldásában” való közreműködés) mellett talán nem ártana néhány alapvető kérdést tisztázni. Például: mit értenek e szervezetek azon, hogy a tényfeltáró újságírást a „vélemények tisztességének követelménye” korlátozhatja? Mi köze a tényfeltáró újságírásnak a véleményekhez? Ki mondja meg, mi a tisztességes?
Az alapelvekben nem ejtenek szót arról, ami a legtöbb ország újságírói számára alapkövetelmény: sajtómunkás nem élhet vissza gazdasági vagy pénzügyi információkkal (nem írhat le fals híreket, és nem tarthat vissza a közönség számára nem ismert tényeket). Nem „etethetik” a megnyilvánulni nem akaró forrást (a magyar szervezetek nyelvén: informátort) azzal, hogy cserébe kedvezően írnak majd róla. Teniszezhetnek a forrással, ha különbséget tudnak tenni haverkodás és munka között. A The New York Times újságírója kávézhat és sütizhet az interjúalany pénztárcájából, de sajtóreggelin vagy ebéden csak akkor vehet részt, ha saját lapja is a zsebébe nyúl. Nyaralhat-e egy állami szerv vagy magáncég költségén újságíró, és ha igen, írhat-e a továbbiakban nyaraltatójáról? Elfogadhat-e egyéb kedvezményeket cégektől? És mi a helyzet, ha a magyar sajtószervezetek intézményesítik, hogy olcsóbban ehessen a gyorsétteremben, vásárolhasson az autószalonban, vagy ruhaüzletben? Kritikusan írhat-e a mobilszolgáltatóról a magyar újságíró-szervezet megállapodása szerint jókora kedvezményt kapó sajtómunkás?
Tőzsdézhet-e a szakújságíró? Adhat-e tanácsot cégnek/pártnak/szervezetnek díjazásért vagy anélkül? Segíthet-e ezzel egy kicsiny civil szervezetet? Lehet-e tanácsadó cége egy gazdasági újságírónak? És a férjének, feleségének? Milyen díjat fogadhat el egy újságíró? Kétségbe vonható-e a szakmai semlegessége egy párt(közeli) rendezvényen felszólaló újságírónak? Csatlakozhat-e aláírásgyűjtő akciókhoz? Támogathat-e lobbicsoportokat?
Kezdetnek már a rejtett eszközök használatáról szóló vita se lenne rossz, ha a MUOSZ érvelni tudna. A magát török vendégmunkásnak maszkírozó Günter Wallraff kritikusai szerint az újságíró nem derítheti ki az igazságot hazugság vagy csalás által, mert ezzel csökken a megszerzett információ értéke. Védelmezői viszont azzal érveltek, hogy egy újságíró bizonyos esetekben csak úgy alkothat valós képet egy-egy témáról, ha belebújik az interjúalanyok bőrébe. Egy Wallraff ellen indított perben a bíró kimondta: ha a közvélemény tájékoztatásához jelentősebb érdek fűződik, mint amekkora hátrányt a jogsértés okoz, akkor közzé lehet tenni az illegálisan megszerzett információkat is.
Az amerikai ABC televízió 2002-ben pert nyert egy laboratórium rákszűrési hibáit titkos felvételekkel alátámasztó anyaga miatt: a bíróság szerint a nyilvánosság érdeke előbbre valóbb a személyiségi jogoknál. A New York Times, és több más médium gyakorlata szerint a hasonló metódusok előtt az újságírónak konzultálnia kell szerkesztőivel. Ha a megszerezhető információ jelentős közérdeklődésre tart számot, és az újságíró minden egyéb újságírói módszert kimerített, akkor elfogadhatóak az alternatív újságírói módszerek is. De ha a faji diszkrimináció legitimálja a rejtett eszközöket, akkor miért lennének ennél kisebb súlyúak a fogyasztóvédelmi kérdések, a hatóságok működése vagy egy kampány előtt taktikázó, közpénzből működő párt rendezvénye?
A MUOSZ saját kódexe szerint nem szabad a kolléga munkáját lejáratni. Hogy érvényesülhet a MUOSZ szerint az áhított szakmai szolidaritás, ha a testület egy pártelnök nyomán sietve aláz le egy népszerű sajtóorgánumot? És mi alapján tette ezt az etikai bizottság elnöke, Halák László? A MUOSZ szabályzata szerint etikai ügyekben egy tanácsnak kell eljárnia, ám az Index ügyében nem állt föl ilyen. Egyetértenek-e a szervezet tagjai az etikai bizottság elnökének fellépésével? És megállítja-e valaki Halákot?
