2004. május 04. kedd 17:51

 

Látható módon szolgálni... - interjú Orosch János új pozsony-nagyszombati segédpüspökkel

II. János Pál pápa 2004. április 2-án a Pozsony-Nagyszombati Főegyházmegye segédpüspökévé nevezte ki Orosch János korábbi párkányi esperes-plébánost. Püspökké szentelése 2004. május 2-án, Jó Pásztor vasárnapján 15 órakor volt a Keresztelő Szent János társ-székesegyházban, Nagyszombatban. A püspök atya eddigi működéséről, a magyar hívekhez fűződő kapcsolatáról és terveiről beszélt.

- Mi az, ami a püspök urat a magyarokkal összeköti? Tudvalevő, hogy pályáját káplánként Komáromban kezdte, s már ott alkalma volt a hívekkel magyarul beszélni.

- Ketten voltunk abban az időben Komáromban káplánok, s mikor a káplántársam, jó barátom disszidált, akkor Matuska Pál kanonok úrral egyedül maradtam mint káplán. Még jobban kellett gyakorolnom a magyar nyelvet, de örömmel tettem. Ez nem okozott soha semmilyen nagyobb problémát. Komárom után Bussára kerültem. Azt lehet mondani, hogy az magyar egyházközség, tehát ott majdnem négy évig magyar hívek között működtem; jártam helyettesíteni a környékbeli egyházközségekbe is. Az, hogy köztem és a híveim között igazi baráti kapcsolat alakult ki, számomra buzdítás volt egyben, hogy tényleg komolyan kell venni a pasztorációt a magyar testvérek között. Úgy éreztem, hogy soha nem jött létre feszültség és nehézség amiatt, hogy nem tudok jól magyarul.

A múlt rendszerben persze azért voltak nehézségek, ha valaki foglalkozott a fiatalokkal, ezért engem is elhelyeztek Ekecsre. Az is magyar falu, ott is nagyon jól éreztem magam. Ott inkább az Egyház vagy az Isten iránti szeretetből gyakorolt segítség által tapasztaltam a hívek szeretetét. Aztán elhelyeztek Hodrusbányára, ahova ekecsiek jártak segíteni: a plébániát volt ekecsi magyar hívek hozták rendbe. Akkor már láttam, hogy lehet a szlovákok és magyarok között jó kapcsolatokat létrehozni. Egy évig működtem ott, aztán jött Ipolyvisk, amely szintén tiszta magyar egyházközség, Pereszlénnyel együtt. Itt is csak jó tapasztalataim voltak a hívekkel. Abban az időben Ipolyságon nem volt káplán, másfél évig mint ipolysági káplán is működtem, hittant tanítottam, a reggeli magyar szentmiséket én tartottam, szlovákul is miséztem. Csak a legjobb tapasztalataim vannak. Az egész működésem alatt - 1990 után, amikor már bekövetkezett a szabadság: Érsekújvár, Pozsony-Főrév, Dunacsúny - mind olyan hely volt, ahol a kapcsolatom a magyar hívekkel igazán jónak volt mondható. Dunacsúnyban horvátok is vannak, velük is sikerült jó kapcsolatot teremteni. Voltak horvát-magyar szentmiséim is.

Bennem mindig élt az a régi tapasztalat, hogy a családon belül megértették egymást magyarok, németek, szlovákok, mindig szeretetben, megértésben éltek. Gondoltam, hogy ez nem okozhat problémát a pasztorációban sem. És az a tapasztalatom, hogy így is van. Maga Jézus Krisztus adja az erőt ahhoz, hogy az ember igyekszik az Evangélium szerint élni. Ez nem sikerült mindig tökéletesen, de a hit az, amely összekötött bennünket. És így kéz a kézben tudtunk a cél felé haladni.

- Püspök úr, azt mondta nemrég, hogy a kinevezés nem nóvum. Van benne mégis valami új? Mi az, ami másképp lehet ezután, mi az, amit mi, magyarok remélhetünk a kinevezésétől?

- Meggyőződésem, hogy mindenkinek ragaszkodnia kell a gyökereihez. Püspökeink, Filo atya és Tóth Domonkos atya, akik magyarok között működtek, igyekeztek feladatukat a legjobban teljesíteni. Talán nóvumot jelent a tapasztalatom, hogy 28 éven keresztül éltem magyar papok között, tehát tudom, miben szenvednek hiányt, mi okoz nekik problémát, nehézséget, esetleg mi miatt neheztelnek. Ezek azok a dolgok, amelyekben közvetítő lehetnék köztük és az érsek úr között. Én mint segédpüspök csak segíthetek, de gondolom, hogy ez is elég lehet: közvetíteni a kéréseket, óhajokat az érsek úrnak. Olyan formában, hogy az elfogadhatóbb legyen számára is.

- Püspöki jelmondatául a "Cum corde videre" - "Szívvel látni" mondatot választotta. Ezeket a gondokat szívvel kell látni?

- Igen. Ha túlságosan racionalisták leszünk, tehát ha pragmatikus módon tekintünk ezekre a dolgokra, akkor fennáll a veszély, hogy matematikailag fogjuk számolgatni, hogy mit lehet kapni, mit kell, hogy adjon valaki. De ezeket a dolgokat másképpen kell kezelni. Szívvel látni olyan, mint pl. ha valaki öregotthonba kerül, megkap mindent, amire szüksége van (ételt, lakást), de mindig ott ül a folyosón, várja, hogy jöjjön valaki a rokonságból, és megajándékozza őt szeretettel. Én azt gondolom, hogy itt erről van szó. Nem szabad arra figyelnünk, hogy mit kaptunk, mit nem, vagy mennyi jár, mennyi nem. A szívbeli dolgok azok, amelyek néha hiányoznak.

- Olvashattuk egy Önnel készített interjúban, hogy hídszerepet fog betölteni. Mi az, ami most a legfontosabb lenne, amit leginkább meg kell oldani a problémák közül?

- Elsősorban meg kell említeni az alapfeladatokat: bérmálás, ünnepségek, amelyek hozzátartoznak egy segédpüspök működéséhez. Azonkívül szeretnék egy szabad napot hetente egyszer, amikor papi látogatásokra mehetnék. Szerintem nagyon fontos a személyes találkozás a papokkal, a hivatalos ünnepségeken kívül. Ezt én mindig nagyon hiányoltam. Kell, hogy a papok találkozzanak a püspökkel, és elbeszélgethessenek vele mint testvérrel. Tudom, hogy ez nehéz, mert rengeteg munkájuk van, de ez a testvéri kapcsolat meg kell, hogy legyen köztük, hogy a papok ne féljenek a püspöktől. Eddig sem volt miért félni, de kell, hogy legyen lehetőség a találkozásra. Nem tudom, mennyire sikerül majd megvalósítani, de ezt szeretném elérni. Persze rengeteg lehetőség van, de ezeket csak lépésről lépésre lehet megoldani. Pl. néha panaszkodnak a magyar papok, hogy liturgikus könyveket, pápai dokumentumokat szlovákul kapnak meg. Ezt is meg kell oldani, hogy párhuzamosan azzal, amit szlovákul kapnak, ott legyen annak a magyar változata is. Ezek apróságok, de ebből áll az élet.

- Püspök úr, mit üzen olvasóinknak?

- Ha ránézek a térképre, akkor Losonc és Pozsony között kb. 50 km-es távolságokban működtem. Azokkal a helyekkel, ahová helyettesíteni jártam, szinte nincs ezen a területen egy falu sem, ahol ne működtem volna. Rengeteg emberrel találkoztam a 28 év alatt... Úgy érzem, püspöki feladatom egyben olyan belső kötelezettség, hogy ezeknek a híveknek, keresztény magyar testvéreimnek szolgáljak továbbra is olyan formában, hogy érezhető, látható legyen ez a szolgálat. Ne csak formális dolog legyen, hanem valami konkrétat is tudjak tenni, tovább vinni a stafétabotot. Ez eddig sikerült. Remélem, segédpüspökként, a jó Isten segítségével ezután is sikerülni fog.

- Olvasóink nevében is csak annyit tehetünk hozzá: így legyen!

hpgy

forrás: Remény c. hetilap - 2004. 18. szám

vissza Vissza a kezdőlapra