2004. május 04. kedd 17:51
Látható módon szolgálni... - interjú Orosch János új pozsony-nagyszombati segédpüspökkel
II. János Pál pápa 2004. április 2-án a Pozsony-Nagyszombati Főegyházmegye segédpüspökévé nevezte ki Orosch János korábbi párkányi esperes-plébánost. Püspökké szentelése 2004. május 2-án, Jó Pásztor vasárnapján 15 órakor volt a Keresztelő Szent János társ-székesegyházban, Nagyszombatban. A püspök atya eddigi működéséről, a magyar hívekhez fűződő kapcsolatáról és terveiről beszélt.
- Mi az, ami a püspök
urat a magyarokkal összeköti? Tudvalevő, hogy pályáját káplánként Komáromban
kezdte, s már ott alkalma volt a hívekkel magyarul beszélni.
- Ketten voltunk abban az időben Komáromban káplánok, s mikor a
káplántársam, jó barátom disszidált, akkor Matuska Pál kanonok úrral egyedül
maradtam mint káplán. Még jobban kellett gyakorolnom a magyar nyelvet, de
örömmel tettem. Ez nem okozott soha semmilyen nagyobb problémát. Komárom után
Bussára kerültem. Azt lehet mondani, hogy az magyar egyházközség, tehát ott
majdnem négy évig magyar hívek között működtem; jártam helyettesíteni a
környékbeli egyházközségekbe is. Az, hogy köztem és a híveim között igazi
baráti kapcsolat alakult ki, számomra buzdítás volt egyben, hogy tényleg
komolyan kell venni a pasztorációt a magyar testvérek között. Úgy éreztem,
hogy soha nem jött létre feszültség és nehézség amiatt, hogy nem tudok jól
magyarul.
A múlt rendszerben persze azért voltak nehézségek, ha valaki foglalkozott a
fiatalokkal, ezért engem is elhelyeztek Ekecsre. Az is magyar falu, ott is
nagyon jól éreztem magam. Ott inkább az Egyház vagy az Isten iránti
szeretetből gyakorolt segítség által tapasztaltam a hívek szeretetét. Aztán
elhelyeztek Hodrusbányára, ahova ekecsiek jártak segíteni: a plébániát volt
ekecsi magyar hívek hozták rendbe. Akkor már láttam, hogy lehet a szlovákok és
magyarok között jó kapcsolatokat létrehozni. Egy évig működtem ott, aztán jött
Ipolyvisk, amely szintén tiszta magyar egyházközség, Pereszlénnyel együtt. Itt
is csak jó tapasztalataim voltak a hívekkel. Abban az időben Ipolyságon nem
volt káplán, másfél évig mint ipolysági káplán is működtem, hittant
tanítottam, a reggeli magyar szentmiséket én tartottam, szlovákul is miséztem.
Csak a legjobb tapasztalataim vannak. Az egész működésem alatt - 1990 után,
amikor már bekövetkezett a szabadság: Érsekújvár, Pozsony-Főrév, Dunacsúny -
mind olyan hely volt, ahol a kapcsolatom a magyar hívekkel igazán jónak volt
mondható. Dunacsúnyban horvátok is vannak, velük is sikerült jó kapcsolatot
teremteni. Voltak horvát-magyar szentmiséim is.
Bennem mindig élt az a régi tapasztalat, hogy a családon belül megértették
egymást magyarok, németek, szlovákok, mindig szeretetben, megértésben éltek.
Gondoltam, hogy ez nem okozhat problémát a pasztorációban sem. És az a
tapasztalatom, hogy így is van. Maga Jézus Krisztus adja az erőt ahhoz, hogy
az ember igyekszik az Evangélium szerint élni. Ez nem sikerült mindig
tökéletesen, de a hit az, amely összekötött bennünket. És így kéz a kézben
tudtunk a cél felé haladni.
- Püspök úr, azt mondta nemrég, hogy a kinevezés nem
nóvum. Van benne mégis valami új? Mi az, ami másképp lehet ezután, mi az, amit
mi, magyarok remélhetünk a kinevezésétől?
- Meggyőződésem, hogy mindenkinek ragaszkodnia kell a gyökereihez.
Püspökeink, Filo atya és Tóth Domonkos atya, akik magyarok között működtek,
igyekeztek feladatukat a legjobban teljesíteni. Talán nóvumot jelent a
tapasztalatom, hogy 28 éven keresztül éltem magyar papok között, tehát tudom,
miben szenvednek hiányt, mi okoz nekik problémát, nehézséget, esetleg mi miatt
neheztelnek. Ezek azok a dolgok, amelyekben közvetítő lehetnék köztük és az
érsek úr között. Én mint segédpüspök csak segíthetek, de gondolom, hogy ez is
elég lehet: közvetíteni a kéréseket, óhajokat az érsek úrnak. Olyan formában,
hogy az elfogadhatóbb legyen számára is.
- Püspöki jelmondatául a "Cum corde videre" -
"Szívvel látni" mondatot választotta. Ezeket a gondokat szívvel kell látni?
- Igen. Ha túlságosan racionalisták leszünk, tehát ha pragmatikus
módon tekintünk ezekre a dolgokra, akkor fennáll a veszély, hogy
matematikailag fogjuk számolgatni, hogy mit lehet kapni, mit kell, hogy adjon
valaki. De ezeket a dolgokat másképpen kell kezelni. Szívvel látni olyan, mint
pl. ha valaki öregotthonba kerül, megkap mindent, amire szüksége van (ételt,
lakást), de mindig ott ül a folyosón, várja, hogy jöjjön valaki a rokonságból,
és megajándékozza őt szeretettel. Én azt gondolom, hogy itt erről van szó. Nem
szabad arra figyelnünk, hogy mit kaptunk, mit nem, vagy mennyi jár, mennyi
nem. A szívbeli dolgok azok, amelyek néha hiányoznak.
- Olvashattuk egy Önnel készített interjúban, hogy
hídszerepet fog betölteni. Mi az, ami most a legfontosabb lenne, amit
leginkább meg kell oldani a problémák közül?
- Elsősorban meg kell említeni az alapfeladatokat: bérmálás,
ünnepségek, amelyek hozzátartoznak egy segédpüspök működéséhez. Azonkívül
szeretnék egy szabad napot hetente egyszer, amikor papi látogatásokra
mehetnék. Szerintem nagyon fontos a személyes találkozás a papokkal, a
hivatalos ünnepségeken kívül. Ezt én mindig nagyon hiányoltam. Kell, hogy a
papok találkozzanak a püspökkel, és elbeszélgethessenek vele mint testvérrel.
Tudom, hogy ez nehéz, mert rengeteg munkájuk van, de ez a testvéri kapcsolat
meg kell, hogy legyen köztük, hogy a papok ne féljenek a püspöktől. Eddig sem
volt miért félni, de kell, hogy legyen lehetőség a találkozásra. Nem tudom,
mennyire sikerül majd megvalósítani, de ezt szeretném elérni. Persze rengeteg
lehetőség van, de ezeket csak lépésről lépésre lehet megoldani. Pl. néha
panaszkodnak a magyar papok, hogy liturgikus könyveket, pápai dokumentumokat
szlovákul kapnak meg. Ezt is meg kell oldani, hogy párhuzamosan azzal, amit
szlovákul kapnak, ott legyen annak a magyar változata is. Ezek apróságok, de
ebből áll az élet.
- Püspök úr, mit üzen olvasóinknak?
- Ha ránézek a térképre, akkor Losonc és Pozsony között kb. 50 km-es
távolságokban működtem. Azokkal a helyekkel, ahová helyettesíteni jártam,
szinte nincs ezen a területen egy falu sem, ahol ne működtem volna. Rengeteg
emberrel találkoztam a 28 év alatt... Úgy érzem, püspöki feladatom egyben
olyan belső kötelezettség, hogy ezeknek a híveknek, keresztény magyar
testvéreimnek szolgáljak továbbra is olyan formában, hogy érezhető, látható
legyen ez a szolgálat. Ne csak formális dolog legyen, hanem valami konkrétat
is tudjak tenni, tovább vinni a stafétabotot. Ez eddig sikerült. Remélem,
segédpüspökként, a jó Isten segítségével ezután is sikerülni fog.
- Olvasóink nevében is csak annyit tehetünk hozzá:
így legyen!
hpgy
forrás: Remény c. hetilap - 2004. 18. szám
