2004. augusztus 29. vasárnap 21:37
II. János Pál pápa levele II. Alekszij
pátriárkához
Augusztus 27-én pénteken este
katonai különgépen érkezett meg Moszkvába a kazáni Szűzanya vatikáni
tulajdonban lévő kegyképe, amelyet most II. János Pál pápa II. Alekszij
pátriárkának ajándékozott. A moszkvai repülőtéren az ortodox pátriárkátus
képviselői fogadták a szentszéki küldöttség tagjait, akiket a pátriárka saját
rezidenciáján látott vendégül. A vatikáni küldöttség, amelyet Walter Kasper
bíboros, a Keresztény Egység Pápai Tanácsának elnöke vezet, a kegyképet
szombaton délelőtt adta át háromórás ünnepi szertartás keretében a Kreml Mária
székesegyházában II. Alekszij, Moszkva és minden oroszok pátriárkájának.
A szentatya levele II. Alekszij pátriárkához
A kazáni Istenanya kegyképének Oroszországba való
visszatérése alkalmából II. János Pál pápa levélben köszöntötte II. Alekszij
ortodox pátriárkát.
„Az Orosz Ortodox Egyház és az orosz nép által a
múlt században átélt szenvedések után a történelem Urának akaratából a mai
napon közös örömben és reménységben részesülünk azáltal, hogy a kazáni
Istenanya ikonja visszatér szülőföldjére.” E bevezető sorok után a szentatya
örömét fejezi ki, hogy a pátriárka fogadja a Walter Kasper és Theodore Edgar
McCarrick bíborosok által vezetett küldöttséget, amely átadja ezt az
oroszországi kereszténység történetéhez oly szorosan kacsolódó szent ikont. Az
isteni Gondviselés kifürkészhetetlen akaratából Isten Anyjának ez a „Kazanskaya”
néven ismert kegyképe maga köré gyűjtötte nem csak az ortodox híveket, hanem a
világ más részein élő katolikus testvéreiket is. „A közelmúltban az isteni
Gondviselés akaratából az orosz egyház és nép visszakapta szabadságát, miután
leomlott az Európa keleti és nyugati részét elválasztó fal. A keresztények
sajnálatos jelenlegi megosztottsága ellenére is, ez a kegykép mindazok
egységét jelképezi, akik követik Isten egyszülött Fiát és Aki felé ez a
kegykép vezet minket. Róma püspöke sokat imádkozott ez előtt az ikon előtt
annak a napnak az eljöttéért, amikor mi mindannyian egyek leszünk és együtt
hirdetjük a világnak, egyetlen hangon és látható közösségben, az egy Úr
üdvösségét és győzelmét a gonoszság és minden olyan ellenséges erő fölött,
amely megkárosítja hitünket és az egység melletti tanúbizonyságunkat.
Kedves Testvérem, a mai napon csatlakozom az orosz
ortodox egyház püspökei, papjai, szerzetesei és az Oroszországban élő hívő nép
imáihoz. Ebbe az imádságba bekapcsolódnak a katolikus egyház gyermekei is,
akik mélyen tisztelik Isten Szent Anyját. Vezessen el ez a kegykép bennünket
az Evangélium ösvényén Krisztushoz, védelmezve azt a népet, amelyhez most
visszatért, az egész emberiséggel együtt. Isten Szent Anyja fordítsa anyai
tekintetét korunk emberi felé és segítsen minden hívő embert, hogy megmaradjon
Isten útjain és hirdesse Jézus Krisztust, aki az Út, az Igazság és az Élet. A
mai napon bizalommal imádkozunk a Legszentebb Szűzhöz, mert tudjuk, hogy ő
kieszközli majd számunkra és minden nemzet számára a béke ajándékát.
Őszentsége, a szeretet érzelmeivel, a ma ünnepelt
esemény örömében és Isten Szent Anyjára emelt tekintettel a Mi Urunk nevében
testvéri békecsókot váltok Önnel.”
VR/MK
Háttéranyag
Imrényi Tibor szegedi ortodox paróchus a kazáni Szűzanya jelentőségéről,
történetéről
Imrényi Tibor a Vatikáni Rádiónak elmondta: a kazáni Szűzanya csodatévő
kegykép története a XVI. századi Oroszországba nyúlik vissza, az 1579.
esztendőre, Kazany városába, amelyet az orosz keresztény csapatok a tatár
iga alól való felszabadulás megkoronázásaként 1552-ben hódítanak meg.
1579-ben hatalmas tűzvész pusztít a városban, és az egyik testőrparancsnok
háza is porrá ég. Kilencéves kislányának, Matrónának álmában megjelenik a
Szűzanya, és azt üzeni, hogy ha a leégett ház alatt ásnak, megtalálják az ő
szentképét. Azt is meghagyja a kislánynak, hogy értesítse róla a város
egyházi és világi elöljáróit. A látomás többször megismétlődik, mire a
kislány az anyjával együtt ásni kezd a leégett ház kályhája alatt, és lent a
földben meg is találják a Szűzanya posztóba csavart képét. Minden
valószínűség szerint a tatár uralom alatt került oda, amikor a keresztények
nem egyszer arra kényszerültek, hogy titkolják a hitüket. A szentképet
ünnepélyes körmenet keretében viszik át Kazany város székesegyházába, és már
a körmenet alatt számos csoda történik, vakok nyerik vissza a látásukat. A
kegykép csodás megjelenésének a napja, július 8., kötelező ünnep lesz az
orosz egyházban.
Egy másik történelmi esemény is kapcsolódik a kazanyi Szűz kegyképéhez:
1612-ben, az ún. zavaros időkben, amikor belső viszályok, ellenségeskedés
dúl az országban és Moszkva lengyel uralom alá kerül, a várost ostromló
Pozsarszkij herceg az orosz táborba hozatja a Mária-kegyképet, és a végső,
győztes ostrom előtt három napig böjtölnek és imádkoznak előtte. Moszkvának
a Szűzanya közbenjárására történt megszabadulásának az emlékét őrzi az őszi,
október 22-i egyházi ünnep. Sőt, az 1812-es, a napóleoni seregek fölött
aratott borogyinói győzelmet is a kazanyi Szűz közbenjárásának
tulajdonítják. Ezenkívül, Szentpétervár megmenekülését a II. világháború
ostromában és számos nagy győzelmet a hitleri csapatok fölött.
A kazanyi Szűz kegyképéről számos másolat készült, melyek közül többet is
csodatevőként tartanak számon. Jellemző, hogy az egyházi kalendáriumban, a
Mária-kegyképekhez kötődő ünnepek sorában a kazáni Szűzanya nevezetes
kegyképei szám szerint a második helyen állnak.
Az ortodox paróchus hangsúlyozta: a kazáni Szűzanya tisztelete ma ugyanazt
jelenti az ortodox hívő számára, amit az egykori hosszú tatár uralom és a
nevezetes kazani tűzvész után: „a keresztény hit a tragikus pusztítás
ellenére újjászületik. Ne felejtsük el, 1917 után a kommunista uralom a
kereszténység történelmének legnagyobb méretű és legtöbb véráldozatot
követelő üldözését szabadítja el Oroszországban: a klérusból csaknem 600
püspök, kb. 40 ezer pap esik áldozatául az üldözéseknek, világi hívők
millióit deportálják a Gulágra — és tüntetik el fizikailag. A végleges
felszámolásra törekedve, sok-sok más szenthellyel együtt, 1936-ban a kazáni
Szűzanya moszkvai templomát is lerombolják.”
A II. világháború alatti és utáni kényszer-engedmények után, Hruscsov
hatalomra jutásával újabb keresztényellenes kampány bontakozik ki.
Mindenekelőtt az orosz ortodox egyházra nehezedő nyomás fokozódik. Ismét
megkezdődik a templomok bezárása. 1959-ben az orosz egyháznak még kb. 14
ezer parókiája volt, ebből 1966-ra alig több mint 7500 marad. A végső cél a
vallás és a kereszténység teljes felszámolása, az utolsó pap eltüntetése.
Ugyanakkor a Hruscsov-korszakban elszenvedett egyházüldözés abban különbözik
attól, ami a 20-as és a 30-as években zúdult az egyházra, hogy gyakorlatilag
nem kísérte vérontás. A hatalom más, kifinomultabb, kevésbé látványos
eszközökhöz folyamodott. Mégis, már a 60-as évek végén, csodálatos módon,
újult erővel hajt ki a keresztény hit. 1988, a kereszténység oroszországi
millenniuma utáni években pedig már a régi szenthelyek is ujjá épülnek,
köztük a kazanyi Szűzanya moszkvai temploma, és egyre újabbak épülnek.
A kazani Szűz egyben a szabadság, a függetlenség szimbóluma is, aminek
elengedhetetlen előfeltétele a hit és a nemzet egysége. És végül, mivel
ábrázolásmódját tekintve voltaképpen az ún. „Utat mutató Szűzanya”, az
Odigitria típusához tartozik, ahogy egykor vakoknak mutatta meg az utat
Krisztushoz, úgy a kazanyi Szűzanya — oroszoknak és más népeknek egyaránt —
ma is Krisztusra, a Messiásra, az Isteni útra, igazságra és életre mutat.”
Imrényi Tibor arra is kitért, hogy egyes források szerint a visszaadásra
kerülő kép az egykori szentpétervári kazáni Szűzanya templomában őrzött
másolat, amelynek az 1905-ös orosz forradalom kapcsán veszett nyoma. Mások
szerint egy a számos értékes másolat közül. Hogy voltaképpen melyik
kegyképről van szó, ezt a szakértők hivatottak eldönteni. Ám mindenképpen
gesztusértéke van akkor, amikor a római egyház és az orosz ortodoxia között
évek óta feszültség tapasztalható. „Hiszen egyrészt olyan kegyképről van
szó, amelynek eredetijét a hagyomány szerint maga Szent Lukács apostol
festette, és ilyen képet Rómában is őriznek és tisztelnek. Az utat mutató
kazáni Szűzanyának tehát, úgy érzem, az az üzenete, hogy össze akarja fogni
a keresztényeket. Erre nagy szükség is van, különösen a mostani kritikus
időkben, amikor Európa szellemi arculatát több szempontból is a
szekularizmus és a korlátlan liberalizmus akarja meghatározni. Másrészt, az
sem lehet véletlen, hogy az átadás az egyik legnagyobb orosz egyházi
ünnepen, augusztus 28-án, az ónaptár szerinti Nagyboldogasszony napján,
Mária elhunytának az ünnepén történik, amely egyben az egyik legrégebbi
közös és egyetemes Mária-ünnep a keresztények számára. Ne felejtsük el, a
Szűzanyának a temetésére akkor Jeruzsálemben, a hagyomány szerint, az egész
apostoli egyház összegyűlt.
Arra a közbevetésre, hogy a Szűzanya, 1917-ben, Fatimában, arra kérte a kis
pásztorokat, imádkozzanak Oroszország megtéréséért, s miután a 70 évig tartó
kommunista vallás- és egyházüldözés nem tudta kiirtani a hitet az
emberekből, most, hogy a kazáni kegykép visszatér a Kremlbe, mondhatjuk,
hogy valóra vált a Szűzanya kérése?, Imrényi Tibor azt felelte: „Úgy érzem,
inkább a keresztényüldözés és az ateista uralom alól való fölszabadulásáról
kellene beszélni, mint megtéréséről, hiszen a keresztény hit sohasem szűnt
meg Oroszországban, akkor sem, amikor a katakombákba szorult! Sőt, azt is
elmondhatom, hogy 1970-77. között, amikor a szentpétervári (akkor még
leningrádinak nevezett) teológiára jártam, levelezőként, saját szememmel
láthattam az akkori valóságot. Számos olyan felnőtt diáktársam volt, akik
komoly világi karriert hagytak ott az akkori Oroszországban, és eljöttek a
teológiára papnak tanulni. És ezzel akkor nem keveset kockáztattak. Nyugaton
is jártam, és azt mondhatom, hogy az akkori Szovjetunióban élő keresztények,
mind hitüket, mind számarányukat tekintve több akkori nyugati ország
hívőinél vallásosabbak voltak!”
Az ortodox paróchus azt is elmondta: a Kreml az orosz egyháznak az egyik
szíve, hivatalos központja, az Uszpenszkij székesegyház egyben a
pátriárkának a fő temploma is, a kazáni Szűzanya tehát az orosz egyház egyik
legnevesebb és legszeretettebb templomába kerül vissza, abba a templomba,
amelyik a többi Kreml-beli templommal együtt egészen 1988-90-ig, a fordulat
évéig, be volt zárva. A Vörös téren lévő Vaszilij Blazsenij is be volt
zárva. Moszkvában egy 35-40 templom volt nyitva a kommunista uralom alatt,
tehát a város lakosságához képest elenyészően csekély.
Végül Imrényi Tibor emlékeztetett rá: a köztudatban az is szerepel, mintha
Hruscsov lett volna az enyhülésnek a vezéregyénisége. „Ez téves elképzelés,
legalábbis keresztény szempontból téves, ugyanis Hruscsov, amikor hatalomra
került, éppenséggel egy újabb hullámát indította el a keresztény üldözésnek.
Az akkor nyitva lévő templomok több mint a felére csökkentek, a papság
létszáma is több mint a felére csökkent, kíméletlen nyomás, üldözés indult
el a hruscsovi időkben az egyház ellen, amihez képest a brezsnyevi korszak
talán jelentett, idéző jelben mondva, valamiféle ’enyhülést’. Igazi fordulat
csak az orosz kereszténység millenniumában következett be, 1988-ban. Amikor
a világháború után ez a második nagy egyházellenes kampány Hruscsov alatt
elindult, akkor egyházi körökben azt is számon tartották, hogy állítólag
Hruscsov azt ígérte, hogy a televízióban a 80-as években, be fogja mutatni
az utolsó ortodox papot. Hát nem ez történt, pont az ellenkezője történt,
ezt, amikor a teológiára jártam, én is tapasztalhattam, évről évre egyre
többen jártak a nyomás ellenére templomba, kvalifikált emberek hagyták ott a
hivatásukat, karrierjüket és eljöttek az egyházba szolgálni, papként,
szerzetesként, tehát egy egészen kivételes reneszánsz bontakozott ki, a
kereszténység új reneszánsza, a nyomás, üldöztetés ellenére” – mondotta
végül Imrényi Tibor szegedi ortodox paróchus a Vatikáni Rádiónak adott
interjújában.
