2004. augusztus 01. vasárnap 22:46
Böjte Csaba atya levele marosszéki missziós vándorlásáról
Az
Kedves Testvéreim!
„Az Úr kiválasztott más hetvenkettőt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe…” Lk. 10,1
Isten kegyelméből kipróbálhattam kb. 30 fiatallal megélni a fenti evangéliumi sorokat. Jézus Krisztus nevében elindultunk egyszerűen, szegényen, az Isteni gondviselésben bízva és így Vármező, Remete, Köszvényes, Mikháza, Jobbágytelke Székelyhodos volt egy-egy napig az otthonunk. Szívemben nagy hála van, amiért Istenem nevében bejárhattam ezeket a csodálatos szép tájakat, falvakat. Munkánkban egyedül a Jézusi tanítás vezetett. Betértünk a gazdagok, előkelők házába, de elmentünk a legszegényebbekhez is. Mindenhova Isten békéjét próbáltuk vinni.
Nem vendégeskedni akartunk, hanem szolgálni. Meghallgattuk az emberek gondját, baját, örömét. Ahol engedték próbáltunk segíteni, voltak közülünk, akik arattak, takartak (szénát gyűjtöttek – szerk.), szőnyeget mostak, téglát vetettek, házat tapasztottak stb. Csodálatos volt az, hogy mindenki szeretettel fogadott, még a szektások is megvendégeltek. Vadidegen emberek házában szálltunk meg és megtapasztalhattuk, hogy Jézus Krisztusban testvérek vagyunk. A mi Urunk nevében megnyílnak az emberek szívei és nagyon sok, nagyon mélyről jövő gond, fájdalom vált láthatóvá. Mély családi tragédiákba, egyszerű emberek mindennapi hősies helytállásaiba, kimondhatatlan kemény, szívós munkában eltöltött évekbe tekinthettünk bele. Alázattal köszönöm azt a tiszta őszinteséget, mellyel fogadtak bennünket.
Egésznapos családlátogatás után este hétre meghívtuk a templomokba az új barátainkat. Annak ellenére, hogy „nagy dolog idő” volt a plébánosok csodálkozására mindenütt a szentmisére szépen, sokan összegyűltek. A szentmise után a fiatalokkal, gyermekekkel eljátszottunk, így utunkat hangos gyermekkacagás kísérte. Szinte hihetetlen, de a hat faluban egyetlen személy sem volt elutasító, „idegen” számunkra. Sehol sem kellett a port lerázzuk a lábunkról.
Boldog emlékű Csiszer Elek atya, és a többi ferences emléke elevenen él az emberek szívében. Mikházán a polgármesterrel az élen az egész falu ott volt a szentmisén, és mint a régi szent gyökér fiatal hajtásait fogadtak, kérték, hogy költözzünk vissza minél hamarább. Egy bácsi kezemet szorongatva mondta, hogy a vak Simeon példájára azt kérte, hogy az Isten engedje meg, hogy megláthassa a ferences szerzetesek Mikházára való visszaköltözését. Szelíden azt is mondta, az ősz öregember, hogy eléggé meg van fáradva, úgyhogy iparkodjunk a költözéssel, mert ő addig nem tud meghalni, míg az évtizedek óta tartó imádsága meghallgatásra nem talál. Egy húsz éves háromgyerekes anya arra kért, hogy kereszteljük meg, őt is a gyerekeit is. Nagyon jó volt látni szent elődeink munkájának a gyümölcseit.
Nagyon jó Jézus Krisztus nyomában lépni, Szent Ferenc atyánk példájára kolduló vándor barátnak lenni. Úgy gondolom, hogy ez az amit szívesen csinálnék egy életen keresztül.
Szeretettel, Csaba testvér
