2004. augusztus 22. vasárnap 22:52
Az Olvasó véleménye!
A bankárkormány végnapjai
Az európai parlamenti választásokon elszenvedett kudarcot az MSZP-n belül – szokás szerint – belső leszámolásra használják fel.
Medgyessy miniszterelnök-jelöltként való felbukkanásakor főként a pénzügyi lobbi (különféle befektetési alapok, nemzetközi pénzügyi intézmények) emberének tűnt. Ezt támasztotta alá a rendszerváltozás előtti pályafutása és későbbi bankvezetői karrierje is. A kormány megalakulását követő időben azonban a pénzügyi lobbi és a bal-liberális értelmiség számára fokozatosan világossá vált, hogy Medgyessyt nem ők, hanem – bizonyára a „sok lúd disznót győz” gyakorlat alapján, a napi, közvetlen kapcsolatok hatására – a nómenklatúra-burzsoázia, vagyis az egykori MSZMP-s pártkapcsolatok segítségével privatizált vagyonnal rendelkező, az állami források (megrendelések, kedvezmények, jól fizető állások által történő) megcsapolására berendezkedett réteg mozgatja. Ennek a rétegnek a számára elengedhetetlenül fontos, hogy az MSZP nemcsak országosan, hanem helyi szinten is pozícióban legyen, mivel nem a piaci versenyképességre, hanem a régebbi és új keletű párt- és állami kapcsolatokból származó előnyökre kívánja alapozni a sikereit. Ezt mutatja, hogy Medgyessy Péter kormányfőként a 100 napos program keretében jelentős osztogatásba kezdett, hogy a párt-klientúra igényeinek kielégítése érdekében a párt népszerűségének folyamatosságát biztosítsa, s az önkormányzati választásokat is megnyerje.
Medgyessyt kezdettől fogva, előbb szűkebb körben, majd nyilvánosan is támadta a bal-liberális értelmiség, s ez a bírálat egy idő után egyre élesebbé vált (a jobboldalisággal enyhén szólva sem vádolható Élet és Irodalomban például egy alkalommal „egy rakás szerencsétlenség”-nek nevezték). Ez a réteg feltehetően a régi sebekre (a rendszerváltoztatást közvetlenül megelőző időkben a „pártértelmiség” egy része elleni fellépésre, a Pénzügykutató Intézetnek Medgyessy által történt felszámolására) emlékezve már évekkel korábban érzékelhette nála (és a hozzá hasonlóknál) a „bankár”-mentalitást: azt a törekvést, hogy az értelmiséget „kilóra” megvegye a maga számára, Medgyessy miniszterelnöki tevékenysége során pedig ez az értelmiségi réteg nyilván súlyos sérelemként élte át a nómenklatúra-burzsoázia gazdasági hatalmának, és ebből eredő társadalmi befolyásának minden gátlás nélküli kiterjesztését országos és helyi szinten.
A Medgyessy-kormány pénzosztogató gyakorlata sértette a pénzügyi lobbi érdekeit is. Feltehetően ez a magyarázata annak, hogy a sajtóban megjelenő nyilvános, értelmiség kritikák mellett egy idő után feléledt az SZDSZ Medgyessyvel (és a kormánnyal) szembeni közvetlen fellépése is. Egy éve, a Népszabadság 2003. augusztus 15-i számában például az SZDSZ-es Eörsi Mátyás hozta ország-világ tudomására, hogy nem csupán néhány százaléknyi adó képezi a koalíciós vita tárgyát, hanem ennél lényegesen többről van szó: „A fő kérdés az SZDSZ számára az, hogy miként tudna kisebb koalíciós partnerként egy új kormányzati gazdaságpolitikát elérni, ha tetszik, kikényszeríteni.” Eőrsi cikke, s a benne megjelenő követelő hangsúly az SZDSZ részéről lényeges változást jelzett a kormányt eredetileg támogató nagytőkés-bankár-befektetői érdekcsoportban. Az SZDSZ-en keresztül minden bizonnyal ez az érdekcsoport „üzent” Medgyessynek és kormányának. Ez az üzenet feltehetően nem érte el a várt hatást, mert később ugyanez a kör (Eőrsi, valamint Kuncze Gábor pártelnök) maró gúnnyal támadta Medgyessy „közjogi” javaslatait („nincsenek képek az alkotmányban”, ezért Medgyessy nem érti meg, Medgyessy „húzzon el”, stb.). A Medgyessy-kormányt kritizáló kórusnak gyakran nyíltan kontráztak a nemzetközi pénzügyi intézmények is, amelyek a különböző egyensúlyi mutatók romlását hánytorgatták fel.
Lehetséges, hogy Medgyessy tényleg csak a képregények nyelvét érti, mert nem tanult a korábbi figyelmeztetésekből. Nyilván azt hitte, hogy egy-két vezetőjének – Weklernek, Demszkynek – a lejáratása után (amiben egyesek szerint magának Medgyessynek is szerepe volt) az SZDSZ-t könnyű lesz sarokba szorítani, és nem számolt azzal, hogy e párt fellépései mögött nagy befolyású erők húzódnak meg. Az MSZP vezetőinek a jelek szerint sokkal jobb fülük van, és meghallották a nagyobb gazdasági hatalom szavát, amely egy ideje már a kisebbik koalíciós partner hangján szól: a „süket” Medgyessynek mennie kell.
Bárki lesz is az új miniszterelnök, ennek a hangnak a meghallása létfontosságú lesz számára.
Bonifert Donát
