2004. július 09. péntek 22:04

 

Esélyegyenlőség szocialista módra 2.

 

A gyógypedagógiai képzés normatívájának tervezett csökkentését bírálta több fogyatékos szervezet képviselője és az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának főigazgatója pénteken Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

 

Aláírásgyűjtés a gyógypedagógiai képzés normatívájának csökkentése ellen

 

Könczei György főigazgató elmondta, eddig mintegy 3500 aláírás gyűlt össze a gyógypedagógiai képzés normatívájának csökkentése ellen. Hozzáfűzte: a fogyatékkal élő emberek ellátása kerülhet veszélybe hosszabb távon, ha a normatívát az oktatási tárca a jelenlegi 480 ezer forintról 200 ezer forintra csökkenti, amint az a Magyar Universitas Program mellékletében szerepel.

 

Elmondta: az aláírásgyűjtést július végéig folytatják.

 

A főigazgató szerint ahhoz, hogy a képzés jelenlegi színvonala tartható legyen, 550 ezer forintos normatívára lenne szükség.

 

Kifejtette: alapvetőnek tekintik, hogy a gyógypedagógiát összetett tudományként kezeljék és a vonatkozó jogszabályokban önálló képzési területként jelenjen meg.

 

Hegedűs Lajos, a Mozgássérült Emberek Országos Szövetségének elnöke rámutatott, hogy a magyar gyógypedagógiai képzés színvonala meghaladja az uniós átlagot, attól nem vissza kellene lépni, hanem inkább a magyar példát propagálni kellene.

 

Közölte: a normatíva csökkentésére irányuló döntést a fogyatékos emberek társadalmi integrációja elleni lépésnek tekintik és minden lehetséges eszközzel tiltakoznak ellene.

 

Erhardtné Molnár Katalin, a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének főtitkára azt hangsúlyozta, hogy a gyógypedagógiai képzés állami feladat és megfelelő normatíva szükséges hozzá.

 

Az akció támogatásáról nyilatkozott Jenei Piroska, az Értelmi Fogyatékosok Országos Szövetségének képviselője is.

 

Mezeiné Isépy Mária, a Magyar Gyógypedagógusok Egyesületének elnöke szerint az ilyen mértékű elvonás ellehetetleníti a gyógypedagógus-képzést.

 

Radics Márta, a kari hallgatói önkormányzat elnöke azt mondta, ha a normatíva-csökkentés bekövetkezik, az oktatók felét várhatóan elküldik, s a gyakorlati képzések jelentős része megszűnik.

 

Nem szeretnénk mást, csak azt, hogy a képzés színvonala legalább a jelenlegi szinten maradjon - mondta.

 

MTI - fideszfrakcio.hu

vissza Vissza a kezdőlapra