2004. július 04. vasárnap 21:15
Emlékezés Teleki Blankára
198 éve,
1806. július 5-én Hosszúfalván született Teleki Blanka grófnő,
reformpedagógus, a női egyenjogúságért folytatott küzdelem élharcosa.
Teleki
Blanka grófnő erdélyi arisztokrata család sarja, Hosszúfalván született.
Családja minden lehetőséget megadott neki arra, hogy széles körű műveltséget
szerezzen. Fiatal korában művészi pályára készült, hazai és külföldi
mesterektől festészetet és szobrászatot tanult. Nagynénje, Brunszvik Teréz –
aki “szellemi gyermekének” tartotta – magával vitte külföldi utazásaira. Az ő
hatására választotta a nőnevelést élethivatásul. 1846-ban magyar tanítási
nyelvű leánynevelő intézetet állított fel Pesten. Célja az volt, hogy egykori
(a mai budapesti Szabadság téren álló) intézetében korszerûen mûvelt, a magyar
nyelvet kitûnõen beszélõ, a nemzet iránt elkötelezett úrilányokat neveljen. De
az intézeti munkán kívül sokszínû tevékenységet folytatott egy másik ügy, a
nõi egyenjogúság érdekében is.
Ez volt az első leányiskola, ahol a tantárgyak oktatásában teljesen
megvalósították a szaktanári rendszert. A történelem és az irodalom tanítását
Vasvári Pálra bízta, a természetrajzot Hanák Jánosra. A növendékek közvetlen
felügyeletét Lövei Klára látta el, a nevelőmunkát maga Teleki Blanka
irányította.
1848 végén, Pest kiürítésekor az intézet bezárta kapuit. Teleki Blanka és
Lövei Klára Debrecenbe, majd Szegedre menekült, pénzzel, élelemmel segítették
a sebesült honvédeket. A szabadságharc után menekülteket rejtegetett, külföldi
forradalmi körökkel tartott kapcsolatot. Levelezéséről a bécsi rendőrség
tudomást szerzett, letartóztatták (1851) és haditörvényszék elé állították.
Pestre szállították, az Újépületbe, ahol két éven át raboskodott. E hatalmas
kaszárnya egyik sarka éppen szembenézett az egykori nevelõintézet épületével.
A tárgyalás során a hadbíró ezt jegyezte meg róla a periratban: „Ritka
szellemi képességû és tudományos mûveltségû, meg nem félemlíthetõ, szilárd
akaratú és fáradhatatlan kitartású hölgy.” Az Újépület komor falai között
1853. június 30-án hangzott el az ítélet: tíz évi várfogság, elsődlegesen
magyar szellemű leánynevelés vádjával. Keserves évek következtek: Brünnben,
Olmützben és Kufsteinben volt elzárva. Bezártságának hatodik évében
amnesztiával szabadult 1857-ben. Már 51 éves volt, amikor szellemileg frissen,
de testileg megtörten és kimerülten húgához költözött Párizsba. Ott halt meg,
távol hazájától, 1862. október 23-án, s azóta is ott nyugszik a montparnasse-i
temetõben.
