2004. december 22. szerda 09:32
A KÉT ANGYAL
Nagy a fényesség a mennyországban. Ezer és ezer gyertya fénye világol, az Isten hegyikristály trónusánál kerubok állnak. Köröskörül angyalsereg, élükön a négy arkangyallal. Kívülebb az üdvözültek, rettentő sok megdicsőült lélek gyülekezete. Mennyei himnusz zeng: “Szent vagy! Szent vagy! Szent vagy!”; az Isten királyi székén tündöklő fehér Fényesség.
A szent áhítatot csak két vékony, de jól hallható hang zavarja meg, halk zokogás. A mennyekben minden érzés, minden gondolat érvényre jut, senkinek a véleményét nem hallgattatják el. “KICSODA SÍR ITT, MIKOR MINDENKI MÁS ÖRVENDEZIK?” - kérdi az Úr, s egyben tudja a választ. Isten mindent tud, ha kérdez is, csak azért teszi, hogy oldódjék a fájdalom. Valahol az angyalsereg szélén két angyal zokog. “LÉPJETEK ELÉBEM, ÉS MONDJÁTOK KI, MIÉRT SÍRTOK!” - hallatszik a kristálytrónról a szó. A két angyalt előreengedik. Lehajtott fejjel állnak meg az Isten királyi széke előtt. Szárnyaik, mint megvert sereg zászlai, szomorúan, megtörten csüggnek vállaikon, arcuk hamuszín, könnyeik pataka nem szűnik. Könnytől ázott arcukat felemelik, az Isten fényességes színe előtt térdre hullnak. “Urunk, Istenünk, nem magunkat siratjuk. Nem vagyunk mi hálátlanok, tudjuk, hogy végtelen jóvoltodból üdvözültjeiddel együtt dicsérhetünk Téged örökkön örökké, átérezve és megértve teremtésed és szándékod szédítő mélységét és magasztosságát. De most mégis sírnunk kell, mert korábban címertartók voltunk: a magyar címer két oldalán álltunk, jobbról és balról mi óvtuk Magyarország jelképét. Aztán döntöttek a földön, és mi állás és feladat nélkül maradván, visszatértünk Hozzád a mennyekbe. Bocsásd meg hát nekünk, hogy sírva fakadtunk, de egykori hazánkban most történt meg valami olyasmi, amivel minket immáron végképp elkergettek: a magyarok kitagadták testvéreiket az ősi jussból. Nem anyagiakból, nem kincsekből, marhából vagy birtokból, de ami mindennél fájóbb, kitagadták őket a testvériségből.” Nagy csendesség támadt a mennyországban. Elhallgatott a diadalének, némán figyeltek a kerubok, komoly arccal hallgattak az arkangyalok. Az üdvözültek serege is döbbenten állt, csak néhányan suttogták egymásnak: “Ó, szegénykék, miért siratják ők a magyarokat, mikor azok őket már korábban elkergették?”
Néhány lélek, kinek sorsa igen szerencsétlen volt a földön, felháborodottan kelt ki magából. “Uram, földi porhüvelyemet a Securitate pusztította el,, s most saját véreim és rokonaim hitványságát kell siratnia szent angyalaidnak? Gyalázat!” - kiáltotta egy lélek, ki a földön költő volt. Sok ezer meg ezer lélek csatlakozott hozzá s jajdult föl keservesen, akik valaha a Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben, a Délvidéken vagy az Őrvidéken éltek. “Igazat szólt! Tűrhetetlen!” hallatszott mindenhonnan.
És szólt az Isten: “HÍVEIM! NEM NÉPEKET, HANEM A TISZTESSÉGES VISELKEDÉST JUTALMAZOM! NEM NÉPEKET, HANEM A TISZTESSÉGTELENSÉGET ÉS OCSMÁNYSÁGOT ÍTÉLEM EL! A FÖLDI ÉLETTEL FÖLRUHÁZOTT LÉLEK SZENT AKARATOM SZERINT NEM PUSZTÁN EMBERKÉNT, DE KÜLÖNBÖZŐ TULAJDONSÁGOKKAL, FÉRFIKÉNT VAGY NŐKÉNT, ERŐSKÉNT VAGY GYENGEKÉNT, EGÉSZSÉGESKÉNT VAGY BETEGKÉNT SZÜLETIK BELE EGY-EGY FÖLDI KÖZÖSSÉGBE. AKI FÖLDI ÉLETÉT A JÓRA VALÓ IGYEKEZETBEN ÉLI MEG, MEGKAPJA JUTALMÁT. DE BÁRKI, AKI A MÁSIKAT LELKÉBEN MÉRGEZI, VAGY BÁRMELY TULAJDONSÁGÁBAN, TESTÉBEN, NEMÉBEN, GYENGESÉGÉBEN, BETEGSÉGÉBEN, VAGY AKÁR NEMZETISÉGÉBEN MEGGYALÁZZA, VELEM ÉS TANÍTÁSOMMAL KERÜL SZEMBE!”
Elcsöndesedtek a lelkek, megbékéltek az Úr szavaival. Az Isten most a címertartó angyalok felé fordult. “TI PEDIG VIGASZTALÓDJATOK, DRÁGA GYERMEKEIM! ÚJ FELADATOT KAPTOK: KÖZELEG A KARÁCSONY, S TI FOGTOK ÚJ REMÉNYSÉGET VINNI MINDEN MEGKESEREDETT LELKŰ HÍVEMNEK A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN!” Az egykori két címertartó már nem zokogott, hanem lehajtott fejjel hallgatta a szent bíztatást. És elhatározták, hogy az idén Szent Karácsony ünnepén vigasztaló csillagot tesznek minden igaz ember karácsonyfájára a Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben, a Délvidéken, az Őrvidéken, meg a kis Magyarországon. Vigasztaló csillagot, a remény csillagát, hogy a sorsukban ezerszer megalázott emberek újra tudjanak hinni, remélni és szeretni...
Budapest, 2004. Karácsonyán (P.G.)
