2004. október 11. hétfő 22:53
Gondolatok a keresztény családról
A "NE-felejcs" Polgári Egyesület és a gyõrszabadhegyi polgári körök MAGYAROK NAGYASSZONYA ünnepének tiszteletére családi hétvégét rendezetek. Az ünnep alkalmából a gyõr-szabadhegyi Szent Anna plébániatemplomban Dr. Rédly Elemér mondott ünnepi beszédet.
Magyarok Nagyasszonyának ünnepén arra emlékezünk, hogy első királyunk, Szent István halála előtt úgy érezte, országa veszélyben van, ezért országát a Mennybefelvett Boldogasszony oltalmába ajánlotta. Ünneplésünkkel ezt a felajánlást újítjuk meg annak tudatában, hogy országunk jövőjét ma is csak úgy látjuk biztosítva, ha megmaradunk kereszténynek és magyarnak.
Országunk jövője ma is veszélyben van. Az egyik veszély a népesség-fogyás. Sajnos évek, évtizedek óta fogy országunk népessége, sokkal több a temetés mint a keresztelés, sokkal többen halnak meg, mint ahányan születnek. Másként megfogalmazva ez azt jelenti, hogy a magyar családokban felnevelt gyermekek száma átlagban nem éri el a kettőt. Ahhoz, hogy ez a tendencia megváltozzon, hogy családokban felnövő gyermekek átlaglétszáma kettőnél több legyen, az kellene, hogy minden családban, ahol csak lehet, legalább három gyermek legyen.
Amikor erről a kérdésről beszélünk, sokan úgy vélik, hogy gazdasági okok miatt nem vállalnak a mai szülők több gyermeket. Valóban sokan vélik úgy, hogy felelőtlenség lenne több gyermeket vállalni, hiszen azokat fel is kell nevelni. Ám ha szétnézünk a világban, akkor azt látjuk, hogy a jóléti országokban kisebb a gyermekvállalási hajlandóság, mint a szegényebb országokban. Valójában a gyermekvállalás szeretet és áldozatkészség kérdése. Az áldozatkészség hiányát leplezi a felelősségre való hivatkozás. A mindennapi életben azonban azt is láthatjuk, hogy abból a pénzből, amelyből ma egy-egy családban egy vagy két gyermeket felnevelnek, abból akár 3 vagy 4 gyermeket is fel lehetne nevelni, ha nem pazarolnának, ha egy kicsit szerényebben élnének és nem az anyagi jólétet tartanák a boldog család alapjának. Egész biztos, hogy a több gyermek sokkal több áldozatot kíván a szülőktől, de ez a több áldozat sokkal nagyobb boldogságot alapoz meg.
Bizonyos szempontból érthető is, hogy az a generáció, amelyik a háború után nehéz anyagi körülmények között nőtt fel úgy gondolja, hogy ő többet akar adni gyermekeinek, hogy nekik ne kelljen nélkülözni, hogy nekik jobb legyen. Valóban jobb lett, átmenetileg. De ezek a gyerekek mára már felnőttek, és most úgy döntöttek, hogy szüleink csak dolgozzanak tovább, ne menjenek olyan korán nyugdíjba… Annak a generációnak, amelynek a javát akarták, most az lett a gondja, hogy túl sok öreget, nyugdíjast kell eltartani.
Az Úr Jézus azt tanította: „Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.” (Jn 13,35.) Ma arról ismerni meg, hogy valóban hiszünk Jézus Krisztusban, ha keresztény módon gondolkodunk az élet kérdéseiről, ha életünk alapja a szeretet és nem az anyagi jólét. Ebben az önző, anyagias világban nekünk keresztényeknek, a keresztény családoknak kellene életünkkel bemutatnunk azt a keresztény értékrendet, amely a társadalom egészséges fejlődésének is alapja.
Ezt a keresztény értékrendet azonban nemcsak az egyes családok életében, hanem az egész társadalom életében is képviselnünk kellene. Ma sokan beszélnek az igazságos közteherviselésről és az igazságos elosztásról. Sajnos vannak, akik az igazságosságról beszélve összekeverik a családpolitikát a szociálpolitikával, a családok támogatását a szociális segélyezéssel.
A családok támogatása (családi pótlék, adókedvezmény, ingyenes juttatások: tankönyv, ebéd stb.) elsősorban az állam üzenete, hogy értékeli a gyermekvállalást és nevelést, még akkor is, ha ezt jómódban élő emberek vállalják. Gyermekek vállalása és felnevelése az egész társadalom érdeke, ezért igazságtalanság lenne, ha ennek támogatásából bárkit is kizárnánk. A gyermekek nevelésére és taníttatására fordított pénz valójában a legjobb befektetés.
Az igazságos szociálpolitika segítséget nyújt a rászoruló, elsősorban a saját hibájukon kívül rászoruló embereknek, legyenek azok betegek, csökkent munkaképességűek, időskorúak vagy munkanélküliek. Ezeknek a problémáknak a megoldása sem lehet azonban csupán a rászorulók segélyezése, hanem egyben olyan ösztönzésnek is kell lennie, hogy aki munkaképes, az valóban juthasson megfelelő munkához és akarjon is dolgozni, és ha szükséges, akkor kapjon lehetőséget a megfelelő munkára vagy a szükséges átképzésre is.
A közélet számtalan más kérdését is elemezhetnénk keresztény szemmel, de ennek az egy kiragadott kérdésnek a közelebbi vizsgálatával is megmutattuk, hogy miért gondolkodik másként a keresztény ember, miért tiltakozik az ellen, ha az igazságosság nevében a családok támogatását csupán szociális kérdésként kezelik, mert ez az összemosás már önmagában igazságtalan.
Az, hogy mi lesz velünk, mi lesz kereszténységünk és magyarságunk sorsa, jövője, az Isten kegyelmén kívül rajtunk, mai keresztény magyarokon múlik, hogyan működünk együtt Isten kegyelmével, hogyan adjuk tovább keresztény értékeinket a jövő nemzedéknek.
Problémáink megoldását nem a körülmények megváltoztatásától kell várnunk, hanem nekünk kell úgy élnünk, úgy döntenünk és adott esetben úgy szavaznunk, hogy meg tudjuk változtatni életkörülményeinket, hogy kedvezőbbé tegyük családjaink helyzetét. A Magyar Katolikus Katekizmusban azt olvassuk: „A keresztény politikus hivatása az, hogy az evangélium szellemében építse a társadalom életét.” (MKK 271.) Meggyőződésünk, hogy a keresztény politikus így nemcsak a keresztények, hanem egyben az egész magyarság jólétét, békéjét és jövőjét szolgálja.
