2004. november 20. szombat 20:56
Böjte Csaba atya csángóföldi tervei
Kedves Barátaim!
A tegnap este jöttem Moldvából.
Egyik szemem kacag, a másik meg végtelen szomorúság miatt sír.
Sír! Nagyon nehéz lenne elmesélni mindazt, amit ott láttam tapasztaltam.
Hatalmas sártengerben nagyon szerény kis házikók, rengeteg csillogó szemű
magyarul is szépen tudó kisgyerek. Vannak olyan falvak, ahol az egyik román
tanár azt mondta, hogy ő 24 éve tantít ott, de eddig egyetlen gyerek se ment a
kilencedik osztályba, városba tovább tanulni. Képzeljétek el azt a közösséget,
ahol senkinek sincs, még inas iskolája sem, nemhogy érettségije, vagy
főiskolája. Az egyik román római katolikus pappal beszélgettem, aki nagyon
szívélyesen fogadott, de azt is elmondta, hogy a katolikus falvak nagyon el
vannak nyomorítva, felejtve a hatóságok részéről. Sajnos Románia más
vidékeihez viszonyítva nagyságrendekkel nagyobb a csángó falvakban a
szegénység, az elmaradtság. Sajnos ezekben a falvakban nincs egy gramm
aszfalt, egy négyzetméter sánc, jóformán nincs közvilágítás, nincs semmilyen
állami beruházás. Viccesen szoktam mondani, hogy Erdélyben az utak minőségéből
meg lehet állapítani, hogy az adott vidéken mennyi magyar él. Minél rosszabbak
az utak, annál több magyar él ott. E képlet szerint, a csángó falvakban
rengeteg magyar él, mert hihetetlenül rosszak az utak. Az emberek
kizárólagosan a mezőgazdaságból élnek, és a mezőn szinte mindent kézzel
végeznek el. Talán egyetlen kitörési lehetősége a fiataloknak az egyházi
szolgálat vagy az, hogy elmennek külföldre segédmunkásnak.
Miért kacag a másik szemem?
Olyan fiatal értelmiségiekkel találkoztam, akik gyakorlatilag Isten nevében
olyan munkát vállalnak nap mind nap, amelyet csak a középkorban élt
misszionáriusok vállaltak fel. Munkájukat látva szívemet eltöltötte az öröm, a
remény és a büszkeség. Úgy érezem, hogy amíg ilyen lányai és fiai vannak a mi
népünknek, addig biztos, hogy van jövője nemzetünknek. Ők ott Moldvában
szeretetből, középkori körülmények között, sokszor mindennapos zaklatások
közepette, szinte segédeszközök nélkül végzik a nemzetmentés csodaszép
munkáját. Kacag a szemem, mert Csíkfalvában, ahol mi is besegítünk, két hét
alatt 40 gyermek iratkozott be a magyar tanfolyamra. Két héttel ezelőtt még
semmi sem volt, s most meg kacagó szemű vidám gyerekek fogadtak, ragyogó
arccal. Érzem, hogy Moldva száraz erdő, hatalmas tüzet lehet ott rakni.
Milyen elhatározások körvonalazódtak bennem?
A Moldvai csángó testvéreim évszázadokon keresztül 150-200 km gyalogoltak a
gyímesi szoroson keresztül, hogy részt vegyenek a csíksomlyoi pünkösdi búcsún.
Egyetlen szál. ami őket Erdélyhez köti, az a Csíksomlyói Mária, ahogyan
gyakran mondogatják ők, a Babba Mária. Életem folyamán nagyon sokszor
helyeztem magamat Szűzanyánk kezébe. Hazafelé, ültem a buszban, néztem a
tájat, melyben oly sokszor zarándokoltak ezek az egyszerű emberek, és
kicsordultak a könnyeim. Határozottan éreztem, hogy csángó testvéreim oly
sokszor jöttek Máriához, most Mária nevében nekem is mennem kell őhozzájuk.
Még pontosan nem tudom, hogy mit kér az Isten tőlem, de határozottan érzem,
hogy létre kell hoznunk egy jogi személyt, egy alapítványt, mely a Babba Mária
nevében felvállalja, és összefogja a magyarul továbbtanulni akaró csángó
gyermekeket. Számukra iskolát-, kollégiumot kell létesítenünk.
A tanítók összeszámolták, hogy hány csángó gyerek szeretne nyolc osztály után,
magyar nyelven továbbtanulni. Jelzem, hogy ezek a gyerekek mindent román
nyelven tanulnak, magyarul heti két órájuk van, 2-3 éve. Negyvenen
jelentkeztek, 4-5 faluból. A tanáraik szerint segítséggel meg is bírnák a
magyar nyelvre való átállást. Óriási kihívás! Úgy néz ki, hogy lenne tanári
kar. Igazából épületre lenne szükség, olyanra amely mellett kollégiumot is
lehetne kialakítani.
Szeretettel kérlek, hogy imádkozzatok, segítsetek tisztán látni, meglátni
Isten szent, teremtő akaratát.
Kisebb testvéri szeretettel, Csaba testvér
forrás: erdely.ma
