2004. december 08. szerda 23:38
Bozgor maradok!
Egy székelyföldi fiatal pár már a nyolcvanas évek
legelején kiszökött Magyarországra, közel húsz esztendeje megvan az
állampolgárságuk is. Beilleszkedtek a helyiek közé, jól keresnek, viszonylag
jól élnek. „Magyarokká” lettek. Történt, hogy a kettős állampolgárságért kiírt
népszavazás előtti időszakban ez a fiatal pár hazalátogatott Székelyföldre.
Ritkán jöttek, és keveset maradtak, részint azért, mert kevés szabadságuk
volt, részint azért, mert már nem érezték olyan jól magukat; az elesettséget,
az elöregedő falvakat látva rossz hangulat vett erőt rajtuk. Ezúttal is
mindössze három napocskára jöttek, futtában végiglátogatták a szülőket,
rokonokat, apró ajándékokkal lepték meg őket, amint ez illik, s amivel
bizonyíthatták, van amit aprítaniuk a tejbe.
Egyik rokon, miután elég látványosan kiörvendezte magát az ajándékok láttán,
vette magának a bátorságot, hogy megkérdezze az önbizalommal bőven megáldott,
sztárallűröket csillogtató, „magyarrá” lett (fiatal)embertől, hogyan voksol a
közelgő referendumon. A megkérdezett összevonta szemöldökét, majd rövid
habozás után kinyögte, nemmel, s azzal máris ontani kezdte az érveket, hogy a
magyar társadalom nincs felkészülve anyagilag, hogy így meg úgy. A hallhatóság
megdöbbent. Párja ugyan megpróbálta menteni a menthetőt, elsütve a viccet,
hogy férje vélhetőleg nem akarja, hogy az anyósa a nyakára telepedjen, de
azért még így is hamarabb kellett távozniuk a rámenős rokontól, mint ahogy
gondolták, vagy illett volna.
Amikor a történetet meghallottam, arra gondoltam, ha ez az ára a „magyarrá”
válásnak, én inkább megmaradok bozgornak, zokszó nélkül.
Zsidó Ferenc,
Krónika
