2004. december 05. vasárnap 22:13
Levelet hozott a posta!
Fáj, nagyon fáj...
Nehéz szavakba önteni mindazt, amit most érzünk mi, Magyarország határain
túl élő magyarok. Hát mégsem került az Anyaországban elég magyar nemzetben
gondolkodó magyar?! Hát tényleg beteg Magyarország? Hát tényleg a vakok,
eltévelyedettek, tudatlanok és félrevezetettek országa lenne? Ez nem lehet
igaz! Ez nem így igaz! Hiábavaló lett volna hát minden fáradozásunk, hiába
próbáltuk fellobbantani a kölcsönös szeretet lángját? Hiába festette vörösre a
Rákóczi-vár romjait az ezeréves határnál fellobbanó hatalmas máglya? Hiába
égtek szerte a nagyvilágban, mindenhol, ahol magyarok élnek, a mécsesek? Hiába
kondultak meg vasárnap délben a magyar összetartozásért Erdély-szerte a
harangok? Hiába imádkoztak Erdélyben és a Partiumban a kettős állampolgárság
megszerzéséért a zsúfolásig megtelt templomokban? Hiába volt "egy szív az
akarat"? Nem, egy percig sem hiszem, hogy hiába volt mindez! Nem hiszem, mert
tudom, hogy Magyarországnak van egy másik arca is... És most azokhoz szólok,
akik velünk együtt izgultak, akik azon fáradoztak, hogy meggyőzzék a
hajthatatlanokat, akik mindent megtettek azért, hogy több legyen az "IGEN",
akik levélben vagy telefonon kerestek meg és elmondták, hogy itt, az ezeréves
határ tövében értettek és tapasztaltak meg valamit, amit oly sokáig rejtettek
előlük.... Fáj, nagyon fáj, ami történt, de nem haragszunk Rátok. Mi ezután is
magyarok maradunk, továbbra is a magyar nemzet részének tekintjük magunkat,
még akkor is, ha nincs erről hivatalos papírunk. Gyertek ezután is jó
lelkiismerettel Erdélybe és hozzátok magatokkal a hitetleneket is a Hargita
köszöntésére és a Gyimesek hódolatára, hogy személyesen tapasztalják meg az
erdélyi emberek világát, vendégszeretetét. Szeretettel várunk Mindnyájatokat,
mert továbbra is szilárdan hisszük, hogy éljünk mi, magyarok bárhol a világon,
együvé tartozunk! Gyertek hát, de hagyjátok otthon azokat, akik tudatosan
tették nevetségessé és megvetés tárgyává - nem a magyar nemzetet - , hanem
önmagukat!
Deáky András
Gyimesbükk, 2004.12. 5.
