A minap a Kereszténydemokrata Néppárt Budapest XI. kerületi szervezetének belső tájékoztatójában olvastam egy érdekes cikket. Köszönöm neked MSZP, hogy visszahoztad a fiatalságomat. A három millió koldust, s így tovább. Medgyessy még csak a nyolcvanas évekbe utaztatott, az ország eladósodásának korszakába. Akkor is ő csinálta, ehhez ért. Gyurcsány, mint valami fiatalító és növesztő szerrel doppingolt Apró Antal, már nagyobb távlatok felé vezet.

Igen, az időgépek korát érjük. Ehhez persze nemcsak itthon juthatunk hozzá. Keretes cikkünkben M. Szabó Imre (Isten éltesse neve napja múltán!) osztja meg velünk múltba révedő útja kalandjait.

LASSAN TÁVOLODVÁN A MÚLTBÓL

A szerb főváros, Belgrád hűvösen fogad: szakadó esőben, élénk forgalom sodrásában érkezünk meg éjféltájban a szállásra, a református egyház kollégiumához.

Dóczi Sándor egyházi gondnok aggódott is, nem esett- e valami bajunk.

Néhány kedves baráti szó, szeretetteljes a fogadtatás.

Nagyon jó érzés.

Másnap reggel az első út a rendőrségre vezet.

Be kell jelentkeznünk.

Hol lakunk, meddig maradunk?

Útlevelünket elveszik.

A rendőrtisztek bevonulnak a csak egy irányból átlátható üvegajtó mögé.

A homlokomon érzem, figyelnek.

Nem baj.

Itthon is.

Alig húsz perc s előkerülnek az okmányok, fehér betétlappal ellátva.

Mielőtt elhagyjuk Belgrádot, vissza kell mennünk.

Három nap múlva az esti órákban vissza.

Közben a magyarverésekről nyilatkozott kamerám előtt a kisebbségiügyi miniszterhelyettes - a belügyminiszter helyett.

Útleveleinket elveszik.

A rendőrtisztek gondosan átvizsgálják az okmányokat.

Minket meg tartós-tapadós pillantásokkal illetnek.

Hamarosan visszakapjuk az útleveleket és a fehér betétlapot.

Kifelé menet, a határon át kell adni az ellenőrzőlapot!- hangzik az intelem.

Igenám, de Szabadkán megállunk, ott éjszakázunk.

Interjú a polgármesterrel.

Ha kiderül, feketén aludtunk, s erről nem értesítettük a hatóságot, bajba kerülhetünk.

Akreditált televíziós újságíró létem ellenére.

Most mit tegyünk?

Nekivágunk az útnak.

A határőr udvariasan köszön, rutinból átfutja útleveleinket.

A fehér papír láttán kissé meglepődik, elfogadja, majd kedvesen továbbot int.

Aztán lassan, ám egyre gyorsuló iramban távolodunk a múltból.

M.Szabó Imre