2004. december 11. szombat 22:16
Könyv-ajánló
„Az ember alkotásra
született” – Válogatás dr. Kálmán Lajos zenepedagógus munkáiból
Kálmán Lajos hívő pedagógusként nevelt a zene szeretetére
„Kálmán Lajos tanár úr legendává vált már életében… mindig a nép- és nemzet-nevelők belső elhivatottságával élt, sőt inkább lobogott: fáklyaként… Karnagy, zeneszerző és orgonista létét ugyanúgy élte, mint ahogy a folklór, az egyházi zene és a pedagógia ügyeit szolgálta: hittel, tudással és mindenekfelett lánglelkű profétikus személyiségével. Senki nem vonhatta ki magát a hatása alól” – írta róla Smuta Attila, egykori kollégája, a közelmúltban megjelent, „Az ember alkotásra született” – Válogatás dr. Kálmán Lajos munkáiból című könyvének előszavában. A kötetet a lakiteleki Antológia Kiadó jelentette meg a népzenekutató, Kecskemét város díszpolgára tiszteletére.
Kálmán Lajos meg nem alkuvó elkötelezettséggel tette mindig, amit és ahol lehetett, miközben mélységesen hitt a szellem szabad szárnyalásában. „Az ember alkotásra, formálásra született” – vallotta életében. A népdal, népzene szeretete összeforrt saját sorsával: Félte, óvta népdalainkat a pusztulástól. „Ha ugyanabból a forrásból egyszerre édes és sós víz jön, el kell gondolkozni: kinek a kezén van hát, ilyen ellentmondásosságokat szülve, nem is annyira egy népzenei találkozónak, hanem magának a népdalnak a sorsa, és: hol van jó helyen?” – tette fel a kérdést még életében. Nevéhez kötődik az 1967-ben első alkalommal megrendezett Kecskeméti Népzenei Találkozók sorozatának elindítása: neves írók, költők, zeneszerzők részvételével.
Az egyházi zene nagy ismerőjeként, gyakorló hívő
pedagógusként vallotta: „A Zsoltárok könyve szentírási üzenete, tartalmisága:
jó foglalatot kapott a genfi zsoltárokban előtűnő költészeti és dallamosítási
csúcsteljesítményekben. Így válhatott szívben-fejben hordozott Szentírássá,
hogy létünk leglényegesebb, legszélsőbb, vagy éppen végszituációban, az
’alámerültekből felmerülhető’ szentségek szálljanak elő. Halálközelben éppen
úgy, mint az életöröm csúcsain, reggel éppúgy, mint délben, éjszaka úgy, mint
nappal, karizmás töltés továbbítására készen, alkalmasan.” Hitte: „A zsoltár
nekünk zászló. Zászló volt és marad. Csak lobogjon. Még ha egyedül is,
birkózva a csönddel és viharral, egyre fönségesebben. Lelkem, te is légy
zászló!”
Kálmán Lajost a családi hagyomány is a népzene irányába fordította: nagyapja,
Kálmán Farkas szabadszállási református lelkészként írta össze
dalgyűjteményének darabjait, s ezekkel az unokáknak már gyermekkorában volt
találkozása. Sok élményt szerzett diákkorában a budapesti Lónyai utcai
Református Gimnázium kórusának tagjaként. – Óvónők, tanítók százai vihették
magukkal a zene, a népművészet, a pedagógiai hivatás, a magyarság ügye iránt
elkötelezett tanár szellemiségét, tanításait – mondta róla búcsúztatásakor
1999-ben Ittzés Mihály, a Kodály Zenepedagógiai Intézet nyugalmazott
főigazgató-helyettese.
Életfelfogása, egész élete lobogás volt, sugárzó hivatástudattal, elkötelezettséggel, ez hajtotta, űzte újabb és újabb célok elérésére. A „csak tiszta forrásból” igényét tanítványai ma is szívükben hordozzák. A CD- melléklettel ellátott kötetet ajánljuk pedagógus olvasóinknak.
MK
