2004. december 01. szerda 23:32

 

Szocialista kármentési esély

 

A Kossuth Rádió reggeli krónikájában hangzott el december 1-én fél nyolc előtt az alábbi összeállítás:

 

Kósa Ferenc: Hagyni kellene a francba (sic!) ezt a méltatlan pártpolitikai huzakodást, és azt kellene mondani, hogy próbáljunk meg együtt dolgozni. Egy 5%-os liberális párt megengedheti magának, hogy egy olyan választ keres, amit a társadalom 5%-a támogat, de az MSZP-nek olyan választ kell képviselnie, amivel a lakosság 50%-a ért egyet.

Óvári Sándor: A határon túliakkal foglalkozó kormányzati szervekkel még tárgyalni sem sikerült.

Kerényi Ferenc: Hiába történtek változások az MSZP élén, de hiába, mert bizonyos dolgokban való hozzáállásban semmi nem változott. Nagyon szerencsétlen lépés volt, hogy az SZDSZ székházban tette meg az MSZP elnöke a NEM-ről szóló felhívást. Egyetlen közvélemény kutatás szerint sem igaz, hogy a baloldali szavazók közül kevesebben támogatnák a kettős állampolgárságot. Kármentési esély még van.

Alföldi Albert: Most már akkor lennénk a legbölcsebbek, ha hallgatnánk. Egyes megyei vezetőségek felvállalták, hogy ebben az ügyben nem hajlandóak a központi propagandát hangoztatni

Pitti Zoltán: Sodródunk, és egyre mélyebbre ássuk magunkat.

 

Nem ismerem azokat a közvéleménykutatási adatokat, amelyeket a megszólalók idéznek. Azonban olyan sok tévedéssel ajándékoztak meg minket már ezek a kutatók, hogy bizonyos fenntartással fogadom még azokat is, amelyek szívünkhoz közlálló eredménnyel kecsegtetnek. A fenti hangok azonban azt jelzik, létezik és felelősen gondolkodik az MSZP-ben is egy csoport. Hogy fellépésük mivel jár majd, nehéz megjósolni. Ha nem az IGEN győz, akár következményekkel járó ellenlépésekre is sor kerülhet. Ha azonban az IGEN lesz a győztes, akkor valóban ők lesznek a "kármentők", ahogy Kerényi Ferenc mondta. Saját életem példájából tudom, milyen nehéz lelki teher, ha az ember azt látja, hogy a párt, ahová tartozik egészen más irányba megy, mint ami eredeti célja volt. Ezt egy darabig lehet önfegyelemmel, vagy az esetleges kiszolgáltatottság miatt  tűrni, de jellemes emberben egyszer csordultig telik a pohár. Most ezt látjuk már az MSZP-ben is. Csak a jövő dönti el, hogy elszigetelt jelenséggel állunk-e szemben, vagy általánossá lesz ez a gondolkodás az árok túlsó partján.

Politikai nézetkülönbségeinket fenntartva örüljünk minden IGEN-nek.

Surján László

vissza Vissza a kezdőlapra