2004. november 13. szombat 22:37
Kilóra vett biztosi poszt?
Váljak véglegesen euroszkeptikussá, vagy legyenek még ennél is erősebbek az ellenérzéseim? Tetszik, vagy sem másoknak – bennem ez a „biztosi szappanopera” így csapódik le. Mert mitől is válnék magabiztos europolgárrá…? A nevemben parafáltak egy olyan alkotmányt, amelynek több pontja felülírja a személyes és közösségi jogaimat és kötelességeimet eddig magában foglaló nemzeti alkotmányt. Ha nem rónak rám ennek fejében a jövőben több kötelezettséget, és nem csorbítják a jogaimat, akkor talán rendben lesz – de akkor is jelentsük ki: formálisan máris „kettős állampolgárnak” vallhatom magam. Érdekes – az Európai Unió közössége nem aggódik attól, hogy a magamfajta majd elözönli a nyugati jóléti államokat, és hatalmas, extra kiadásokba kergeti őket az én uniópolgári megjelenésem. Itthon viszont épp ezek a legfőbb érvei azoknak, akik ellenzik a kettős állampolgárságról szóló népszavazási referendumot. Mondj nemet, szavalják, miközben e gesztussal komolytalanná teszik – egy füst alatt – önmaguk kirekesztés-ellenes, liberális felfogását. Talán ha visszamehetnének az időben – még a két Németország egységesítését is elleneznék. Mondván, tanácsolván: túl sok az ideológiai és anyagi különbség; egyszerűbb lenne megtartani a formát, a különbséget német és német között – legfeljebb beszéljenek a jövőben légiesített berlini falakról…
Bár – talán mégsem. Most olvasom: Schröder és Kohl segít Kovácsnak. „Gerhard Schröder jelenlegi, és Helmut Kohl volt német kancellár személyesen lépett fel Kovács László, a vám- és adóügyek kijelölt EU-biztosa érdekében” - írta a Süddeutsche Zeitung. A lap arról értesült, hogy „Schröder kancellár egy Barrosóval folytatott beszélgetésen igen világosan kiállt amellett, hogy a szakmai inkompetencia miatt gyakorolt erős kritika ellenére is tartsák meg a magyar biztosjelöltet. Barroso előzőleg azt fontolgatta, hogy új jelöltet kér a magyar kormánytól. Schröder Kovács történelmi érdemeire hivatkozott, amelyet külügyi államtitkárként játszott 1989-ben: közreműködött abban, hogy 1989 szeptemberében Magyarországról Ausztrián keresztül Nyugat-Németországba távozhattak az országukba visszatérni nem akaró keletnémetek. Hasonló módon interveniált vezető kereszténydemokrata képviselőknél Helmut Kohl, aki a határnyitás idején volt kancellár…”
Lám, lám, az egyre nosztalgikusabbá váló hősi múlt. Vagy valami más áll a háttérben? Talán – de ne szaladjunk ennyire. Előbb fussuk át Magyarország adópolitikájának történetét. A személyi jövedelemadót még a rendszerváltás kísérlete előtt bevezették; de azóta sem sikerült egységes rendszerbe állítani. Évről évre változik – messze nem szakmai, hanem politikai beavatkozások, választási ígéretek eszköze. E bő évtized alatt „eltapsoltak” több százmilliárd forintot bankkonszolidáció céljával, de a pénzmosás lehetőségeit a legutóbbi pillanatokig nem sikerült kiküszöbölni. (A brókergate – többek között – erről is beszédesen mesél…) Összegezve: a magyar adópolitika kiszámíthatatlan, az ÁFA-kör ilyen-olyan változtatásai évente a csőd szélére kergetik a kis- és középvállalkozókat, akik – jobb híján – továbbra is ragaszkodnak a bejelentetlen munkavállalók foglalkoztatásához. S továbbra is – lehetőség szerint – kerülik a számlaadást, vagy, épp ellenkezőleg, élnek a hamis számlakibocsátás eszközeivel (legfeljebb ügyesebben, kisebb tétekre játszva, mint eddig) – s az APEH azzal vág vissza, hogy, ha kell, a törvényesen járó Áfa összegét is visszatartja, százmilliárdos nagyságrendben, túlzásba vitt ellenőrzéseinek egyikére hivatkozva. Ennyi, röviden, az az adópolitika, amely nagyszerű értékeivel kivívta azt a jogot, hogy az Európai Unió kormányában – mert hiszen ez a Bizottság valójában ennek tekinthető – ezt a területet egy nagyszerű magyar szakember felügyelje, irányítsa. Tudják: Kovács László. Aki külügyi pályafutása alatt nagyszerűen elsajátította az energia-politikát; kár, hogy ezt a múltjában vájkáló, kekeckedő meghallgatás elfedte. Hiszen a kérdezők csupán „bérgyilkosok” (idézet Herczog Edittől) voltak, s Barroso is, döntése halogatásával „minősíthetetlen szemtelenséget” (idézet Kósáné Kovács Magdától) gyakorolt. Sebaj. Kovács László most majd bebizonyítja, hogy szunnyadó tehetsége, eddig méltatlanul a külügyi pályára száműzött pénzügyi lángelméje valóságos adóparadicsomot hoz majd létre az Unióban. Első körben, szorgalma révén, talán elveszítjük majd az Egyszerűsített Vállalkozói Adó lehetőségeit (bár a visszavonás – ha esetleg valaki törné ezen a fejét – azzal is jár, hogy az EVA-ra áttérteknek meg kell téríteni azt a személyi jövedelemadó-kivetést, ami így okafogyottá válik…) És, hogy visszatérjünk a főcsapásra, talán gyorsabban megvalósul majd a minden uniós polgárra egyformán kimért uniós adó – amelynek kedvezményezettjei, természetesen, nem a szegényebb országok polgárai közül kerülnek majd ki. És akkor még szerényen fogalmaztunk… Ám ez lényegtelen. Az a fő, hogy jó kezekbe kerülhet az uniós adópolitika; rendesen megharcolt ezért a tekintélyes Európai Unió, nem féltve rangját, presztízsét, tekintélyét a mindenféle jöttment euroszkeptikustól. Akiket, azért, a karakter általában jobban meggyőz, mint a maszatolás, és mint a különös, furcsa, sötét háttéralkuk gyanúja.
Amelynek bogarát most egyenesen Schröder és Kohl urak ültetik a jámbor – de az összeesküvés-elméleteket általában nem szerető – szkeptikusok fülébe. Akik másfél-két hete értetlenkedve olvasták Gyurcsány Ferenc berlini villámlátogatásának hírét. Alig ért haza Rómából, az alkotmány aláírásának ceremóniájáról, máris sietett Berlinbe, ahol kijelentette, hogy továbbra is Kovács László az ország biztosjelöltje az Európai Bizottságba. S hozzátette: egy évvel meghosszabbítják annak a bizottságnak a mandátumát, amely az egykori NDK-s állampárt Magyarországon keresztül intézett pénzpanamáit vizsgálja.
„A magyar miniszterelnök” – idézzük a kurta-furcsa hírt – „aki berlini útját hivatalos munkalátogatásnak nevezte, kérdésre válaszolva azt mondta, hogy egy évvel meghosszabbítják a "guruló márkákkal" foglalkozó német-magyar bizottság 2005 februárjában lejáró mandátumát. A bizottságot annak a gyanúnak a nyomán alakították meg, amely szerint az egykori keletnémet állampárt, a Német Szocialista Egységpárt (NSZEP), vagy más egykori NDK-s intézmények a rendszerváltás idején a Magyar Nemzeti Bank számláin keresztül síboltak el milliókat. A magyar kormányfő megjegyezte, hogy a német fél ezt az ügyet nem hozta szóba a hétfői megbeszélésen.”
Talán igen, talán nem, reagáljunk a legutolsó mondatra. Talán valóban nem hozták szóba, mert eszükbe sem jutott, hogy – árajánlat érkezhet. Egy biztosi posztra. Az eddig ugyanis eredménytelenül tevékenykedő vizsgálóbiztosokat most hirtelen megszállja az ihlet; esetleg komoly tanácsokat kaphatnak az új európai adóbiztostól; s megkerül a mindmáig eredménytelenül kutatott néhány milliócska. Vagy ha mégsem, hát összedobja a Vörös Segély. Mert azért olyan drága nem lehet egy megbízatás az Európai Unió kormányában… S a német gerinc semmivel sem érhet többet, mint a magyar. Egyik sem elefántcsontból van…
Már csak egy kérdésem van. Aláírjam-e ezt a kis eszmefuttatást? Egy demokráciában ez nem lehet kétséges; jogaimat amúgy is már két alkotmány garantálja; s mégis – félek. Hogy mitől, azt nem nagyon tudom. Talán csak magamtól. Talán a gondolkodástól. Talán a bizalomtól. Talán a felelősségtől. Amelyekre, látnom kell, az Unióban is erős nyomást gyakorolnak. A legmegfelelőbbnek az tűnik, ha azt vállalom ismét, amiből, sokáig, baj nem lehetett… Írtam tehát mindezt én:
†††
