2004. október 17. vasárnap 20:23
Tüntetések hónapja
Prof. Dr. Bokor Imre beszéde a Szabadság tér helyreállításáról
Elhangzott a Szabadság téren, 2004. október 15-én, 18.00-kor, a kétsoros szögvaskerítéssel és rendőrkordonnal védett szovjet emlékműnél összegyűlt tűntetők előtt.
TISZTELT HALLGATÓSÁG!
A második világháborút követő nagyhatalmi (osztozkodási) társasjáték végeredményeként, hazánk a Szovjetunió érdekszférájába került.
Testközelből ismerkedtünk meg annak a sztalini mondásnak az igazságtartalmával, miszerint: “A ZSÁKMÁNY AZÉ, AKI MEGSZERZI”!
A “felszabadító” Vörös Hadsereg speciális szállító alakulatai, az ókorban és a középkorban gyakorlattá vált “háromnapos” szabadrablás időtartamát egy évre meghosszabbítva,- gyáraink gépparkjának többségét, valamint mezőgazdasági termékeink, haszonállataink és műkincseink tömegét szállították ki hazánkból, a katonáik, tisztjeik és a tábornokaik számára (havi kvótában) megállapított súlyú küldeményekkel egyetemben.
Többszázezer ártatlan polgári személyt transzportáltak a “málenkij robot” meséjével a GULAG szigetvilág süllyesztőjébe, kegyetlenkedtek a lakossággal, barbár módon viselkedtek a nőkkel szemben.
Tömören összefoglalva: a zsákmányszerzés módszerét és területeit kibővítették, nem elfelejtkezve arról sem, hogy a békeszerződésben rögzítsék (előírják) a jóvátétel dollárban meghatározott összegét, ami mai értékében kifejezve kb. 25 milliárd dollárt tett ki.
“Ideiglenes” itt-tartózkodásukkal segítették a sztalini tisztogatás utáni maradék “készletükből” ideküldött Rákosi-féle bandát, a proletárdiktatúra ismételt bevezetésében és a magyar GULAG-ok létrehozásában.
Lerombolták vagy átépítették emlékműveinket, meghamisították vagy átírták történelmünket, megpróbálták kiradírozni az emberek tudatából a hazaszeretet fogalmát és a nemzeti érzést.
1956-ban,- a Sztalint “váltó” Hruscsov,- a képmutatás, a hazugság, a konspirálás, valamint a hitegetés széles skáláin manőverezett, majd a szovjet hadsereg bevetésével és a hazaáruló, kollaboráns Kádár “trónra-ültetésével” garantálta, hogy az 1945-ben megszerzett HUNGARIA feliratú zsákmány megmaradjon a Kreml birtokában.
Mindezeket a rendkívül fájdalmas eseményeket azért kell bemutatnunk, mert az elmúlt évtizedekben a hatalom birtokosai a “szőnyeg alá söpörték”,- és a magyar nép számára idegen emlékművekkel, brosúrákkal, ünnepségekkel vagy csasztuskákkal feledtették azt, ami feledhetetlen, ami milliókat érint, ami kitörölhetetlen a történelmünkből.
Azok a szovjet és magyar politikai erők, akik a Szabadság térre tervezték és építtették a felszabadító szovjet hadsereg emlékművet, nem ismerték a történelmünket, nem ismerték a Szabadság tér történelmét.
Semmibe vették a magyar nép önérzetét, igazságérzetét, nemzeti büszkeségét és történelmi ismeretét. Nem számoltak azzal, hogy csupán idő kérdése volt, hogy felszínre kerüljenek az eddig eltitkolt (agyonhallgatott) cselekmények..
A magyar nép, más népekhez hasonlóan tiszteli a háborúban elesett hősöket és ápolja emléküket. Tisztában vagyunk azzal, hogy a katonák parancsot hajtottak végre, annak tudatában, hogy hazájukat szolgálják. Ők a nagy politika kis sakkfigurái, akik mindenüket - az életüket is -, feláldozták kormányaik és parancsnokaik helytelen vagy helyes döntéséért.
Mindezek ismeretében és tudatában, nem azonosulhatunk azokkal, akik a történelmi események semmibevételével, a hősi halottakat pajzsként használták fel arra, hogy a Szabadság téren emlékművet létesíthessenek, mégpedig olyan címerrel és szimbólumokkal “ékesítve”, amelyek égisze alatt emberek millióit börtönözték be, nyomorították meg vagy likvidálták, nem kímélve a szovjet embereket sem, akik talán a legtöbbet szenvedtek a vörös csillagos és sarló-kalapácsos kegyetlen diktatúra alatt.
Képmutatás lenne elhallgatni ezeket a kérdéseket!
Akkor, amikor a tér átépítése folyt, lehetőség nyílt arra, hogy tisztességesen megoldják ezt a kérdést, és a szovjet hősök emlékművét méltó helyre vigyék.
Honvédelmi miniszterünk (Szabó János) az ellenkezőt tette. Levélben sietett biztosítani az orosz nagykövetet arról, hogy az emlékművet eredeti helyén és formájában állítják vissza az átépítés befejezte után.
Érthetetlen, hogy fél évszázaddal Sztalin halála után, még mindig valami görcsös félelem lakozik az emberekben.
A Szabó-félékben ez a félelem a hűbéresi magatartással, az oroszok részéről pedig egy vélt presztízsféltéssel párosul.
Elképzelhetetlen, hogy a Kreml területén, vagy Moszkva terein emlékművet emeljenek Napóleonnak vagy a francia gárdának.
Elképzelhetetlen, hogy a Szabadság téren lerombolt történelmi emlékművünk helyét, a tér szellemével nem kompatíbilis, idegen önkényuralmi szimbólumokkal “ékesített” alkotás foglalja el.
Mást érdemelnek az elesett szovjet hősök, és mást érdemelnek az 1848-49-es forradalmunk és szabadságharcunk mártírjai (Batthyány Lajossal az élükön), akiket ezen a helyen végeztek ki Haynau pribékjei.
Az ő emlékükre kapta ez a tér a Szabadság tér nevet, itt állították fel 1920-ban a trianoni emlékműcsoportot, 1928-ban pedig az ereklyés országzászlót, amelynek a talpazata alá Nagy-Magyarország összes vármegyéjéből, a történelmi csaták helyszíneiről (Mohács, Muhi-puszta, az 1848-49-es szabadságharc csatatereiről), Petőfi és Kossuth szülőföldjéről, valamint az első világháborúban elesett magyar hősi halottak temetési helyeiről (Galícia, Doberdo) hozott földet helyeztek.
Nem szónoki kérdésnek szánom, de megemlítem, hogy az orosz nép vajon eltűrné-e, hogy egy hasonló történelmi háttérrel rendelkező területén idegen emlékmű álljon?
Mi kevesen vagyunk és hazánk területe sem nagy, de önérzetünk, önbecsülésünk és igazságérzetünk semmivel sem kevesebb, mint a nagy lélekszámú és nagy területtel rendelkező népeké.
Mindezek szellemében kérjük, elvárjuk, de ha kell, akkor követeljük is, a Szabadság-tér történelmi status quó-jának a visszaállítását!
