2005. március 31. csütörtök 17:55
A határon túli magyarok és a magyarországi Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) viszonya
A határon túli magyarok magyar állampolgárságáról 2004. december 5-én tartott sikertelen népszavazás következményeként megkezdődött a magyarországi politikai pártok és a határon túli magyar közösségek közötti viszony átrendeződése (lásd Budapest Analyses No. 59). A határon túli magyarok körében a két magyarországi kormánypárt, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) és a Szabad Demokraták Szövetsége rendkívül népszerűtlenné vált. Ha e két párt képviselői a magyar kisebbségek által lakott területekre látogatnak, tiltakozó megmozdulások fogadják őket. „Válaszul” a népszavazás óta a magyarországi kormánypárti sajtóban több olyan írás, kommentár jelent meg, mely a határon túli magyarok gazdasági bűnözését, a körükben dúló nagy mértékű korrupciót taglalja. Az összehangoltnak tűnő sajtóhadjárat valószínűleg arra kívánt rávilágítani, hogy a határon túli magyarok a magyarországi költségvetési támogatást, a magyarországi adófizetők pénzét elherdálják, nemtelen célokra használják fel. Újabb fejleményként a magyarországi baloldali politikai körökben megjelent egy másik eszköz is, az antiszemitizmus vádja. Ez a vád a határon túli magyaroknak címezve alkalmas lehet e kisebbségi közösségek további diszkreditálására a magyarországi és a nemzetközi közvélemény előtt.
Elemzés:
A rendszerváltást követő 15 évben nem voltak antiszemita megnyilvánulások a határon túli magyarok körében. Ez természetes is, hiszen a jogaikért küzdő kisebbségekként a határon túli magyarok sorsközösséget éreznek minden más, tradicionális értékek alapján szerveződő (nemzeti vagy vallási) kisebbségi közösséggel és annak tagjaival. Más kisebbségek elleni megnyilvánulásokkal ugyanis magyar kisebbségi közösségként való fennmaradásuk jogalapját, végső soron saját kisebbségi létüket kérdőjeleznék meg, esetleges antiszemitizmusukkal elsősorban saját magukat gyengítenék.
Mindennek ellenére 2005 február 12-én Erdélyben, egy csekély támogatottsággal rendelkező szervezet, a Székely Nemzeti Tanács ülésén elhangzott az első antiszemita kijelentés. Egy, az erdélyi magyarok számára is jobbára ismeretlen helyi politikus a magyarországi kettős állampolgárságról szóló népszavazás kudarca kapcsán kijelentette, hogy "Magyarország lassan második Izraellé válik, nincs kiút”. A romániai magyar és román sajtó és a magyarországi médiumok tág teret szenteltek a kijelentésnek. A képviselő megvált a szervezetben betöltött tisztségétől. (A megfogalmazás emlékeztet a magyarországi szélsőjobboldali szervezetek „érvelésére”, melyeknek egyes tagjai a környező országokban is aktívak, de minden legitim határon túli szervezet elutasítja őket.) A politikában ismeretlen, a kommunikáció terén járatlan képviselő valószínűleg nem sejtette, milyen vihart kavar kijelentésével.
A fenti incidensnél nagyobb horderejű és jóval összetettebb az az eseménysor, amely Eörsi Mátyás kolozsvári látogatásához kapcsolódik. Eörsi a kisebbik kormányzó pártnak, a Szabad Demokraták Szövetségének a képviselője a magyar Országgyűlésben, ugyanakkor a miniszterelnök külpolitikai tanácsadó testületének vezetője. Sajtóértesülések szerint azért utazott Erdélybe március első napjaiban, hogy előkészítse a miniszterelnök március 15-i kolozsvári látogatását. (A látogatás végül elmaradt.)
A rendszerváltást megelőzően az SZDSZ alapító tagjai közül többen kiváló kapcsolatokat ápoltak határon túli magyar értelmiségi körökkel, és támogatták kisebbségi jogvédő tevékenységüket. A rendszerváltást követően azonban megváltozott szemléletük, és a határon túli magyar kérdést egyre inkább a magyar bel- és külpolitika tehertételének tekintették. A kulturális nemzetértelmezéssel szemben, melyre hatékonyabb kisebbségvédelmet lehet alapozni, a politikai nemzetfelfogást részesítették előnyben, mondván, hogy a magyar kisebbségeknek elsősorban állampolgárság szerinti államaikba kell integrálódniuk. A magyar kisebbségek ezt a fordulatot az SZDSZ árulásaként értelmezték. Az SZDSZ az a politikai szervezet, amely a magyarországi parlamenti pártok közül a mai napig a legnagyobb távolságtartással szemléli a határon túli magyarok jogvédő, nemzeti önazonosságuk és kultúrájuk fenntartására irányuló törekvéseit. 1996-ban - a határon túli magyar szervezetek fenntartásait figyelmen kívül hagyva - nyíltan támogatta a magyar-szlovák és magyar-román alapszerződés aláírását; 2001-ben, a magyarországi parlamenti pártok közül egyedüliként nem szavazta meg a határon túli magyarok Magyarország által történő támogatásáról szóló kedvezménytörvényt, 2004-ben pedig a párt határozottan elutasította a határon túli magyarok túlnyomó többsége által támogatott kezdeményezést a kettős állampolgárságról. Eörsi Mátyás személyéhez pedig ezen felül olyan kijelentések is köthetők, melyeket a határon túli magyarok nekik címzett sértésként éltek meg.
Az SZDSZ népszerűtlenségének a határon túli magyarok körében tehát megvan a magyarázata. A magyarországi kormánypárti sajtó egy része ugyanakkor az SZDSZ határon túli magyarok általi elutasításában és az Eörsi személye elleni kolozsvári tiltakozó megmozdulásban antiszemitizmust láttat. Két okból teheti ezt. Egyrészt a kolozsvári fiatalok által szervezett tiltakozó megmozduláson, melynek során megakadályozták, hogy Eörsi előadást tartson a tanintézetben, elhangzott, hogy „menjetek beszélgetni a Gáza-övezetbe”. (A szervezők nem tudták a bekiabáló személyét utólag sem azonosítani.) A másik – és elsődleges - ok viszont az, hogy a magyarországi, és ennek hatására a határon túli magyar közvélemény – a tényleges helyzettel ellentétben – az SZDSZ-t a magyarországi zsidóság politikai képviseleti szervének is tekinti. A magyarországi politikai elit és média túlnyomó része (baloldali és konzervatív egyaránt) pedig a rendszerváltás óta a zsidókérdést önkéntelenül az SZDSZ szemüvegén keresztül szemléli, e párt érdekei szerint jeleníti meg. E torzítás következtében bármely, az SZDSZ-szel szembeni állásfoglalás antiszemita színezetet nyerhet. Az SZDSZ-nek nyilvánvalóan nem áll érdekében, hogy ezen a megítélésen változtasson. A magyarországi konzervatív politikai erőknek viszont alapvető érdekük, hogy e tekintetben változtassanak az SZDSZ-szel kapcsolatos eddigi szemléletükön és kommunikációjukon, már csak azért is, hogy meghiúsíthassák a határon túli magyarok diszkreditálására irányuló kísérleteket.
Következtetés:
A Kárpát-medencében élő magyar kisebbségi közösségek tapasztalatlanok mind az antiszemita megnyilvánulásoknak, mind az antiszemitizmus alaptalan vádjának kezelése terén. A romániai magyarok helyesen ismerték fel, hogy a körükben jelentkező antiszemita hangokat azonnal és határozottan el kell ítélniük, ahogyan az említett esetekben ezt megtette például Tőkés László református püspök, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség valamint az erdélyi magyar értelmiségiek és újságírók jelentős része. Kérdés viszont, hogy a magyarországi konzervatív politikai erők és média hathatós támogatása nélkül távol tudják-e tartani maguktól az antiszemitizmus alaptalan vádját, és az is kétséges, hogy képesek lesznek-e elszigetelni saját köreiken belül az országaikban tömegbázissal nem rendelkező, részben magyarországi szélsőjobboldali szervezetek által exportált antiszemita nézeteket. Ha mindez nem sikerül, a határon túli magyarok antiszemitizmusa nemsokára mérhető értékeket mutathat a közvélemény-kutatások táblázataiban, ami kiváló alkalmat biztosíthat mindazoknak, akik a kisebbségek bel- és külpolitikai mozgásterének szűkítésében érdekeltek és a nemzeti kérdés megoldását a kisebbségek asszimilációjában vagy elvándorlásában látják.
Budapest Analyses No. 62,
