2005. január 28. péntek 00:13
Választási kilátások - Irakban
A jelenlegi feszült helyzetben a választások megfelelő kivitelezhetősége bizonytalan, sikeressége kétséges. A polgárháborús veszély realitás, hiszen a szövetséges csapatok jelenléte a vesztes számára mindenképpen hiteltelenné teheti az eredményt. Az a kérdés, hogy lehetséges-e és ha igen, milyen módon társadalmi konszenzus kialakítása Irakban.
Elemzés:
A 2004 március elsejével elfogadott ideiglenes alkotmányban már benne rejlenek az azt megelőző 13 hónapban kialakult, s azóta csak súlyosbodó problémák. Ezek Irak etnikai és vallási szerkezetével kapcsolatosak. Az alkotmány előnyben részesíti a síiták érdekeit, és nem határolódik el egyértelműen a kurdok által javasolt föderatív megoldástól sem, ám az iraki politikai életben az oszmán idők óta kulcsszerepet játszó szunniták igényeit és érdekeit figyelmen kívül hagyja. Ez a dokumentum tehát jól tükrözi a szövetségesek hibás helyzetértékelését, amely a szunnitákban Szaddám exelnök kollaboránsait és rendszerének kiváltságosait látja. Ezzel szemben a valóság az, hogy:
1. Az iraki társadalom elsősorban nem vallási, felekezeti alapon tagolt, hanem törzsi és etnikai alapon. A társadalom vallási szempontból történő megosztása tehát helytelen.
2. Szaddám fő ellenzékét is – éppen politikai befolyásuknál fogva – szunniták alkották, aminek következtében a diktátor egész törzseket irtott ki.
3. Irakban egyedülállóan sok a síita-szunnita vegyes házasság, ezért a szunniták háttérbe szorítása nemcsak politikai szinten, hanem a társadalom minden rétegében felháborodást váltott ki.
4. A koalíciós erők delegáltjaiból álló Ideiglenes Koalíciós Hatóságot felváltó Iraki Kormányzó Tanács öt szunnita tagja nem rendelkezett a szükséges legitimitással. Az emigrációból hazatérő politikusok helyett - figyelembe véve az iraki társadalom sajátosságait - a törzsi vezetők körül szerveződő politikai centrumokat kellett volna előnyösebb helyzetbe hozni.
5. A Bász Párt felső vezetői az úgy nevezett „szunnita háromszögből” (Bagdad-Szamarra – Ramádí térsége) kerültek ki. Miután ezen ex-funkcionáriusokat a rendszer megdöntése után kizárták a politikai életből, e térség népessége politikai képviselet nélkül maradt, természetes táptalajul szolgálva a militáns ellenzékiségnek.
A kialakult helyzetben a szunniták ellenségesen viszonyulnak a megszállókhoz és az általuk kinevezett Ideiglenes Kormányhoz. Mérvadó vezetőik nem vettek részt a Sarm al-Sejkben rendezett novemberi konferencián, a komoly befolyással rendelkező szunnita Muszlim Vallástudósok Egyesülete pedig a választások bojkottjára szólította fel híveit, míg külföldi erők tartózkodnak az országban. Álláspontjukat igazolhatja, hogy a konferencia zárónapján e testület egyik tagját Bagdadban meggyilkolták.
A síita lakossággal kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy Szaddam Husszein hadseregének többsége – számbeli fölényükből adódóan – síita volt, és a Bász Párt hierarchiájának középszintjéig is síita túlsúly érvényesült. A hadsereg feloszlatása és a pártfunkcionáriusok kiszorítása okozta veszteségeket azonban enyhíti, hogy az Egyesült Államok elsősorban a síitákra számított az új erőviszonyok kialakítására tett kísérletében. A vallási vezetők azonban, élükön al- Szisztání ajatollahhal, továbbra is bizalmatlanok a megszállókkal szemben, s köreikben Irán befolyása is jelentős. Ezért a síiták számára is csak egy olyan választás lenne igazán legitim, amelyet a megszálló csapatok kivonulása után tartanának. A közvetlen voksolás – és a minél jobb pozíciók megszerzésének - lehetőségét azonban nem akarják elveszíteni, ezért ők a minél teljesebb részvételt szorgalmazzák. Ez azonban, ha a szunniták távol maradnak, kevés lehet az eredményességhez. A választások elhalasztása óriási mértékben fokozná elégedetlenségüket, szélsőségeseiket valószínűleg a fegyveres szunnita vallási ellenzékhez kapcsolná.
A kurdisztáni és az észak–iraki (szunnita és síita) kurdok föderáció keretében szeretnének Irakhoz csatlakozni, ám vezetőik körében erős belharc folyik.
A választásoknak hármas célja van:
1. Irak etnikai és felekezeti megoszlásának hiteles feltárása, hiszen 1921 óta nem volt népszámlálás.
2. Az ország pártstruktúrájának kialakítása.
3. Az emigráns politikusok valódi támogatottságának felmérése.
A síiták három legnagyobb tömörülése, az iráni támogatást élvező Iraki Iszlám Forradalom Tanácsa, Muqtada al-Szadr populista mozgalma és a legnagyobb iraki párt, a Daawa (Misszió), amely a dél-iraki síiták támogatását élvezi. A kurdok két egymással vetélkedő mozgalma a Maszúd al- Barazání vezette Kurdisztáni Demokrata Párt és a Dzsalál al-Talabání által irányított Kurdisztán Hazafias Egységfrontja. E kettő közül az utóbbi tűnik erősebbnek, maga mögött tudva egész Kurdisztánt és egy 20 ezer fős hadsereget. A szunniták képviselete már problematikusabb; az emigráns vezetők által irányított tömörülések többsége ugyanis az Egyesült Államok különböző intézményeivel ápol szoros kapcsolatokat. Körükben a liberális és szekuláris nézeteiről ismert Adnán Pacsacsi, illetve a mérsékeltnek tűnő jelenlegi kormányfő, a síita Alláwí szerezhet bizalmat.
A jelenlegi helyzetben minden csoport csak a másik rovására képes és hajlandó kinyilvánítani és érvényesíteni jogait. Az etnikai alapon szerveződő pártszövetségek összetartó ereje azonban rendkívül gyenge. Ennek jó példája az az együttműködés, amelyet két, Amerika-barát szunnita párt a kommunistákkal és egy (szunnita) iszlámista párttal kötött október elején. Hasonlóan laza a hónap végén létrejött összefogás a síiták egyes szekuláris és vallási mozgalmai között, melyben azonban a világi nézeteket képviselők háttérbe szorulnak. Az így szerveződő, minden belső kohéziót nélkülöző koalíciók alapjaiban rengethetik meg bármilyen választott kormány működését. A kierőszakolt felekezeti érdekképviselet tehát nagy valószínűséggel bukásra van ítélve.
A koalíciós erők eközben a fegyveres ellenállás felszámolására tesznek - többnyire sikertelen - kísérleteket. Ezt jól példázza a novemberi fallúdzsai offenzíva két tanulsága: egyrészt az ellenállók 95 %-a szunnita volt, akiket a véres leszámolás még ellenségesebbé tett. Másrészt a felkelőknek mindössze 10 %-át sikerült elfogni, akik között nincs egyetlen vezető sem. A sikertelenséget az is bizonyítja, hogy a harcok idején az ország más, többé-kevésbé pacifikáltnak tartott pontjain újabb összecsapások robbantak ki. Becslések szerint körülbelül 12-16 ezer a szunnita felkelők száma, s aktív támogatóik köre ennek mintegy három-négyszerese. Felmérések bizonyítják, hogy a lakosság mintegy 38 %-a támogatja a fegyveres ellenállást és 75-80 % bizalmatlan a szövetségesekkel szemben. A felkelők a korábbi fegyveres testületek feloszlatása következtében viszonylag jól felszereltek.
Az ellenállókat öt fő csoportra lehet osztani: 1.Szaddam biztonsági emberei; 2. a párt- vagy hadseregbeli múltjuk miatt elbocsátottak; 3. militáns iszlámisták; 4. törzsi ellenállók és 5. az amerikaiak ellen harcoló, az al-Kaidához kapcsolódó csoportok. Természetesen főleg szunnitákról van szó, s az ellenállás a már említett „szunnita háromszögben” a legerősebb, ám pontosan korántsem körülhatárolható. Szaddam áttelepítési politikája miatt a bukott rezsimhez kötődő szunniták az ország számos nagyvárosában élnek - jó példa erre az északi Moszul. Az erőteljesen szekularizált és felvilágosult iraki társadalomban az iszlámisták nem számíthatnának komoly befolyásra, az egyre nagyobb szegénység és nyomor azonban valódi tömegbázist alakított ki számukra. Jó példa erre Muqtadá al-Szadr mozgalma, amely egyedül Bagdad síita nyomornegyedében –„Szadr városban”- kétmillió követőre számíthat.
A szövetségeseknek jelenleg három területen kellene latba vetniük erejüket és befolyásukat.
1. Sürgős lenne elősegíteni a területi alapon szerveződő érdekképviseletek kialakulását a törzsi vezetők bevonásával.
2. Rendezni kapcsolataikat a szunnitákkal, figyelembe véve e csoport hagyományos szerepét és politikai tapasztalatait. A szakértők többsége ugyanis a már említett szunnita Adnán Pacsacsiban látja az ország vezetésére megfelelő embert, mivel a múltban is a szunniták révén valósulhatott meg az ország egysége. Így a rájuk épülő rendszer, amely azonban a síiták számára is egyenlő lehetőségeket és számarányuknak megfelelő képviseletet biztosít, ütőképes maradna az Irán által támogatott politikai síizmussal és a kurd önállósulási törekvésekkel szemben egyaránt.
3. Fontos lenne továbbá nagyobb szociális érzékenységet mutatni az elszegényedő, reményvesztett szunnita tömegekkel szemben.
A választások eredményeként 275 tagú nemzetgyűlés alakulna, amely megválasztaná az államelnököt és két helyettesét, valamint a miniszterelnököt. 2005. augusztus 15-ig kellene benyújtania az alkotmánytervezetet, amelyről október 15-én tartanának népszavazást, december 15-én pedig új általános választásokat, melynek eredményeként 2005. december 31-én megalakulna a végleges kormány, s ezzel lejárna a megszálló csapatok mandátuma.
Következtetés:
A választások mindenképpen új helyzetet teremtenek Irakban. A síiták megerősítik pozícióikat. A - várhatóan szunnita - vesztesek a győztesek és a megszállók közötti paktumot sejtve mindenképpen tiltakozni fognak. A szövetségesek számára új feladat lesz az elégedetlenség mértékének csökkentése s a stabilizálás érdekében a szunnitákkal érdemi párbeszéd megkezdése – a választási eredményektől függetlenül.
forrás: Budapest Analyses
