2005. március 31. csütörtök 09:42

 

A fapászka

 

Élt egyszer régen, a maga falujában egy szegényember a feleségével és öt gyermekével. Szegény volt ez az ember, szegény volt a felesége, de még az öt gyermeke is. Volt ugyan egy kis házacskájuk éppen a falu kis templomának a szomszédságában, egy kis tenyérnyi kertecskéjük is a ház körül. Ezen a földecskén dolgozgatott a szegény asszony, és itt termett meg az eleségük, amiből szegényesen megéltek. A szegényember pedig harangozó volt a templomban. Mondotta is, mikor felment a toronyba harangozni, hogy tőle már csak a templom egere szegényebb. De azért nem búsultak, imádságos, istenfélő emberek voltak és mindig bizakodva éltek.

Történt egyszer, hogy olyan rossz esztendő járta, hogy amit a jég el nem vert, az kiszáradt az aszálytól. Ősszel nem is igen volt mit betakarítani a szegényembernek. Éheztek bizony egész télen. A szegényember el-eljárt a faluba munkát keresni, mert értett bizony ő minden rendes munkához. Hanem a falu is szegény volt és az emberek maguk dolgozták meg, amit kellett. Néha azért akadt a gazdagabbjánál egy kis faaprítás, kútásás vagy éppen trágyahordás. Kapott is a munkájáért egy-egy köcsög tejet vagy egy cipó kenyeret. Így éltek nagy keservesen, szegénységben.

Az idő azonban gazdagnak, szegénynek egyformán telik, úgyhogy el is múlt a tél és jött a tavasz. Örült is a szegényember családja, hogy újra megdolgozhatják kis földjüket, a jó Isten megsegít és jobb termés lesz, mint volt.

Előbb még közeledett Húsvét ünnepe. Könnyű volt a szegényembernek a szigorú böjt betartása. Imádkozni minden este elmentek a templomba. Néha csak a családjuk volt ott a keresztúti ájtatosságokon, mert a fagyos téli estéken inkább otthon maradtak az emberek.

Ahogy közeledett az ünnep, úgy búsult egyre jobban a szegényember felesége. Mondta is az urának:

– Jaj, édes uram, mi lesz velünk? Itt ez a szép ünnep, és nekünk nincs annyi lisztecskénk sem, hogy Húsvétra egy pászkát sem fogunk tudni szentelni. Olyan semmire valók vagyunk, hogy még ünnepkor sem tudjuk megetetni a családunkat…

És siránkozott egész nap.

– Sose sírjál, hékám, majd megsegít a jó Isten! – vigasztalta a feleségét a szegényember. – Még sosem volt úgy, hogy valahogy ne legyen! Azzal bezárkózott a leeresztőbe. Elővett egy tönk fenyőfát és elkezdte faragni. Elérkezett Húsvét vasárnapja, mikor minden ember szíve új reménnyel teli. Ujjong a lélek és bizakodva tekint a feltámadt Jézusra. A szeretet lángol a szívekben és hittel néz a jövő felé.

A szegényember előhozta a szépen kifaragott pászkát és odaadta a feleségének: – Hozd elő a pászkáskosarat és tedd bele, mi pedig öltözzünk ünneplőbe és menjünk a misére.

Az asszony nézte a fapászkát és megeredt a könnye.

– Istenem, de szépen megfaragtad, tisztában olyan, mintha búzalisztből lenne, csak kicsit sápadt, de megkenem tojássárgával. – Azzal szépen belerakta a kosárba.

Vitte a szegényember a „pászkáját” megszentelni. A templomudvaron szépen karéjban már ott álltak az emberek, várták a szentmise kezdetét. Nagy ünnepekkor kihozták a szószéket a nagy kereszt alá a templomudvarra, és ott tartották meg az ünnepi szentmisét.

A kosarak sorban le voltak rakva, a szegényember is letette a magáét. Éppen a gazdag ember kosara mellé került az övé.

Mikor szép énekléssel véget ért a szentmise, a pap megszentelte a falu pászkáját. A szegény asszony is levette a hímzett takarót a kosaráról. A mellette lévő gazdag ember is. Mikor meglátta a szegényember pászkáját, oldalba lökte a feleségét és súgja neki: – Nézd, milyen szép a szegényember pászkája! Nézd, a tied meg milyen féloldalas, meg égett is a széle!

Nézi a gazdag asszony és súgja az urának:

– Mikor nem néz oda a szegényember, cseréld el a kosarat!

Látta a szegényember, hogy a gazdag ember sutyorog a feleségével, de úgy tett, hogy nem figyel oda. Mikor megszentelték a pászkát, mindenki sietve kapta a kosarát és igyekezett haza, hogy lakmározhasson a finom ételekből. Sietett a gazdag ember is és nagy sietve, hirtelen a szegényember kosarát kapta és vitte. Nem bánta a szegényember, ő is fogta a kosarat és vitte haza. Otthon pedig kivették a szép nagy pászkát és felszelték. Igen, kicsit féloldalas volt, kicsit meg is volt égve, de azért finom kalács volt.

– Látod, kedves! – szólt a szegényember a feleségéhez. – Ugye, hogy van pászkánk! Jó az Isten, gondot visel ránk!

A gazdag ember pedig, mikor meg akarta szelni a szép pászkát, nem tudta. Akkor vették csak észre, hogy az bizony fa.

–       No, ugye – dadogott a gazdagember  felesége –, fává változott a pászka, mert megirigyeltük a szegényembertől a szentelt pászkát.

Megijedtek mind a ketten a bűnük miatt. Akkor aztán hirtelen összepakoltak sonkát, kolbászt, főtt tojást, süteményt, és elküldték a szegényember házába. Volt nagy öröm, ettek is a sok jóból és vígan voltak a szegényember családjában.

Az emberi gyarlóság gyakran az emberek okulását szolgálja.

 

 

Ezt a mesét még nagymamámtól hallottam, sőt téli estéken a falusiak is mesélték a fosztóban. Mint 5-6 éves gyerek figyeltem fel rá. Azóta is el szoktam mesélni, most már unokáimnak, így húsvét táján.

 

Nincz Magdolna

Ungvár

 

 

 .

Vissza a kezdőlapra