2005. január 02. vasárnap 23:10
János és a mesebeli sárkány
Gyürkőzni kell a Halállal:
Gyürkőzz, János, rohanj, János.
(Ady)
Ezt az újévi számvetést, elemzést 1996. január 10-én jelentette meg a Magyar Nemzet. Ugyan az év első számába, vagy a Szilveszter napiba inkább illett volna, de a szöveg elkallódott, s a szerkesztők még tíz nappal később is aktuálisnak találták. A minap a kezembe került a szöveg, s szomorúsággal vegyes öntudattal látom, ma is időszerű. Azzal a reménnyel adom közre a Magyar-Hon-Lap olvasóinak, hogy a december 5-e utáni sokk hatására nekivágnak a cikkben jelölt szentté válás valamelyik formájának. Ne feledjük, a tanítványok is csak tizenketten voltak, s mégis átformálták a világot...
A Honfoglalás 1100. évfordulója és a magyar államiság millenniumának közelsége nemzet mértékű számadásra és előrenézésre serkent.
A mérleg, elsősorban a XX. századé, elkeserítő. Elvesztettük az ország kétharmadát. A fejlettektől való lemaradásunk a század végén nagyobb, mint kezdetén. Sok az öngyilkos, kevés a házasság, fogyóban az egészség, nem születnek meg a gyermekek. Rossz a közbiztonság, bizonytalan a gazdasági helyzet, nő a szegénység. Műveltségünk hiányos, közoktatásunk, kulturális intézményeink végveszélyben.
Nem vagyunk "emelkedő nemzet". Valahol utat tévesztettünk. Érzéketlenek vagyunk minden Örömhírre.
Mégsem adjuk föl! Eleink is sokszor voltak reménytelen helyzetben. Sokáig voltunk árnyékban, de most a századvégen újra játszhatunk a vén Európa színpadán, s nem is a legkisebb szerepben. Legalább annyi esélyünk van, mint amennyi veszély leselkedik ránk.
Az évezred utolsó évei különösen fontosak. Most kell lendületet vennünk, most kell egymásra találnunk, most kell tudni túllépni önmagunkon.
Hol van minderre a legnagyobb szükség?
A ránk támadó hétfejű sárkány egyik legundokabb feje a hazugság. Hazudik a reklám, ránk kényszeríti a vacakot is, hazudik a kritikus, érvényes mérce nélkül, személyes indulatoktól vezetve dicsér vagy ócsárol. Hazudik az újságíró, aki függetlenségnek álcázza a pártszolgálatot, hazudik a tőkés, privatizációnak mondja a rablást, hazudik a politikus, minden jót magának, minden rosszat politikai ellenfeleinek tulajdonít.
A sárkány második feje gyermekeinket falja fel. Mérges lehelete elveszi az anyák kedvét a foganástól, s ha mégsem, még az anyja méhében próbálja elpusztítani a magzatot. Valaha az anyaméh volt a legbiztonságosabb hely az ember életében. Mára a legveszélyesebb lett. Többen pusztulnak el a születésük előtti időszakban, mint bármely más életkorban.
A sárkány harmadik feje elkábít, elbutít. Szórakoztat és kiüresít. Nem hagy időt a tanulásra, elveszi a kedvet a művelődéstől. Ha rá figyelsz, kevesebb leszel. Képregénynek, televíziós műsornak álcázva támad. Ötletei kifogyhatatlanok. Célja, hogy elegendő irányítható, önálló gondolkodásra aligha képes rabszolgája legyen a fogyasztói társadalomnak. Huxley epszilon félmajma a cél.
A negyedik fej kényelemre és önzésre szoktat. Csak pillanatnyi vágyaid kövesd. Erőkifejtés nélküli gondtalan élet. Szerencsejátékon nyert gazdagság. Ne törődj mások bajával, elég nagy a magadé is. Magad légy ura, magadnak - szól, és közben észrevétlenül szolgájává tesz.
Az ötödik fej hideget és meleget egyaránt fúj. Hirdeti, hogy nem Magyarország körül forog a világ. Semmit nem kell nekünk kitalálni. A Duna mentén elég lemásolnunk mindazt, ami másutt már bevált. Ha rá hallgatunk, olyanok leszünk, mint a trópusi ember eszkimó viseletben. Ha ezzel nem hat, a sárkány az ellenkező nótát fújja. Nem kell nekünk másokkal törődnünk. Elegek vagyunk magunknak. Ne idegenek mondják, mit kell tennünk. Mi vagyunk a legokosabbak, a legjobbak, a legigazabbak.
A hatodik fej egyenetlenségre, megosztottságra biztat. Szerinte a másik, a pokol. Eltávolítja mellőled az embereket. Befeketíti társaidat, szétválasztja az összetartozókat. Végül magadra hagy. A magános ember gyenge és boldogtalan.
A hetedik fej a szűk emberi élet keretei közé szorít. Elveszi az öröklét és a végtelenség távlatait. Leveszi rólad a valódi felelősség súlyát, de ettől nem könnyebbedsz meg. Ha szíved mégis nyugtalan marad, más isteneket kínál: a gazdagságot, a hatalmat, a szexet vagy más szenvedélyt. Ha ezekkel sem győz le, Isten helyett valami torzképpel próbálkozik. Vallásosnak csúfolt eszelősök gyülekezeteit hozza létre, hol durva önpusztító formában, hol szelídségnek és békének álcázva.
Egy nemzetnek hősökre és szentekre van szüksége. Most inkább szentekre, mondta Ösze András egy évtizede. A szentek valójában hősök. Hősies fokban gyakorolnak egy-egy erényt.
Jöjjenek hát az igazmondás szentjei! Vállalják, hogy mindig, minden körülmények között kimondják és hirdetik az igazságot. Érvelnek, meggyőznek, cáfolnak és vitáznak. Melléje állnak minden becsapottnak.
Jöjjenek a családi élet szentjei! Édesanyák, akik meleg mosolyukkal békét és biztonságot sugároznak, édesapák, akik óvnak és tanítanak. Jöjjenek a szeretet hitvallói, a jövő építői. Amit mi elrontottunk, gyermekeink talán kijavítják. Nemzedékek hosszú során át így fejlődik az emberiség.
Jöjjenek a tanítás szentjei! Akik másokat tanítanak, tündökölni fognak, akár a csillagok. Most szűkölködnek, bővelkedniük kellene. Kiművelt emberfőket csak tőlük kaphatunk, s kiművelt emberfők nélkül csak elbukhatunk, soha nem emelkedünk fel.
Jöjjenek a nagy, önzetlen erőkifejtések szentjei! A feltalálók, a maguk igazában bízók. A sportolók, akik tudják kemény edzések nélkül nincs győzelem. A mindennapok apró helytállói, akik nem felhasználnak, hanem teremtenek. Akik rendelkezésre állnak, éjjel és nappal. Akikre mindig, mindenben számíthatsz. Helyt állnak munkájukban, eltakarítják a havat, eloltják a tüzet, meggyógyítanak. Felvesznek a kocsijukba, befogadnak a lakásukba. Mindenkinek mindenévé lesznek.
Jöjjenek az igaz hazafiság szentjei! Akiknek fontos, hogy megmaradjunk. Akik határtalanul szeretnek minden magyart, de akik becsülik a többi nemzetet, s nem szégyellnek tanulni tőlük. Akik számára éltető erő az ősök példája, kultúrája, helytállása és hite.
Jöjjenek az egység szentjei! Akik társat látnak a többi emberben, s akik tudják, egységben az erő. Akik érzik, a másik elfogadása és az összetartozásból fakadó terhek elviselése nem gyengít, hanem erősít. Kevesen vannak, a megosztottság magyar átok. Mégis reménykedjünk egy nagy, valódi egymásra találásban. Legutóbb 1956 őszén sikerült, sajnos csak néhány napig.
Jöjjenek végül a valódi szentek, Isten létének tanúsítói! Ők hozzák a reményt, tőlük halljuk az Örömhírt. Ők vannak a legkevesebben. De a sárkányt csak ők győzhetik le. Nincs rajtuk az elhivatottság gőgje. Szerénynek, talán együgyűnek is látszanak. Ha felismerjük és elismerjük őket, megmenekültünk.
A sárkányt tetten érni, s ellene hősként-szentként hadakozni, ez ma a legigazabb értelmiségi feladat. S még diploma sem kell hozzá, csak emberség. Gyürkőzz János!
Surján László
