2005. február 24. csütörtök 22:14
Szerb ütőkártya az EU felé vezető úton
Jelkó Kacin, az Európai Parlament liberális frakciójától. aki a Külügyi Bizottság tagja az EP 2005. januári Vajdasági tényfeltáró missziója során szerzett tapasztalatait megosztja az érdeklődőkkel. Mondanivalóját nem csonkítva, de rövidítve közöljük.
Januárnak végén kollégáimmal részt vettem az EU egy speciális, öt fős delegációjának szerbiai munkaprogramján: a Vajdaságba és Belgrádba látogattunk. A cél az volt, hogy megvizsgáljuk a tényeket: mennyire igaz az elmúlt időszakban a sajtó híradásaiból közismertté vált különböző erőszakos cselekmények etnikai indítatása. A program lehetővé tette számunkra, hogy lássuk, megtapasztaljuk és megértsük és értékeljük a valós helyzetet. A delegáció egy német képviselőnőből, valamint egy osztrák, két magyar és egy szlovén képviselőből állt, politikai pártokat tekintve két fő néppárti, két fő a szocialista és egy liberális. Csak én voltam a volt Jugoszlávia területéről, ami egyfajta terhet jelentett, annak ellenére, hogy nagy előny és kihívás is volt számomra.
Az elmúlt időszakban többször ismétlődően megjelentek híradások különböző nemzetiségek közötti feszültségekről a térségben, hírek erőszakos cselekményekről, amelyekben az elkövetők és az áldozatok különböző nemzetiségűek voltak. Az ilyen típusú események száma különösen megsokszorozódott a 2004 őszén, a területi (közigazgatási) választások előtt. Mindez ahhoz az általános következtetéshez vezetett, hogy megerősödő erőszakhullámnak vagyunk tanúi, és ezért a lehető leghamarabb szükség van valamiféle nemzetközi nyomás gyakorlására. Az Európai Parlament munkaprogramjában nagyon nehéz szabad időt találni, és még nehezebb egy olyan látogatást szervezni, amely során a delegáció tagjai olyan sok különböző emberrel tudnak találkozni és beszélni, hogy az érem mindkét oldalát megismerhessék. A delegáció egy teljes összefoglalót fog készíteni, én már megírtam a tapasztalataimat a frakció számára, ezért ez az írás jelenti a látogatás hivatalos értékelését sem az EP, sem a delegáció, sem a magam részéről. Egyszerűen csak szeretném felhívni a figyelmet olyan szempontokra, amelyeket, amikor a Vajdaság ügye szóba kerül, talán nem tudatosítunk eléggé.
Az évtizedes Délszláv háború a maga brutálisával avatkozott bele Vajdaság életébe, mindennapjaiba. A különböző nemzeti kisebbségek tagjai meg vannak arról győződve, hogy a térségben a tartalékos hadsereg mozgósításakor a hatóságok szelektíven válogattak, és a megfelelő nemzetiségi arányoknál nagyobb mértékben sorozták be a kisebbségekhez tartozó újoncokat. Voltak hadműveletek Szlavóniában, amelyekben nagy számban vettek részt a Vajdaságból besorozott kisebbségek tagjai. A kisebbség képviselői szerint éppen a Vukovár környéki nemzetiségi tisztogatások során mutatkozott meg leginkább a kisebbségek iránti tolerancia teljes hiánya. A behívás elkerülése érdekében az újoncok nagy számban mentek külföldre tanulni, különösen Magyarországra. Tanulmányaik befejezése után sokaknak eszébe sem jutott hazatérni. Ez az "agy elszívás" borzasztóan érintette elsősorban a magyar kisebbséget. A rossz gazdasági körülmények, a magas munkanélküliség és a külföldi befektetők hiánya miatt a térség gazdasági kilátásai nem jók. Nincsenek reális elképzelések a gazdasági körülmények javításáról, így az emigráns fiataloknak a nagy többsége nagy valószínűséggel végleg elveszett a tartomány számára. A térség demográfiai mutatói kifejezetten rosszak, a születési ráta már a volt Jugoszláviában is a legalacsonyabb ebben a tartományban volt, és a helyzet azóta is fokozatosan romlik. A megmaradtak nagy száma idősebb generációkhoz tartozik, vagy tíz évnél fiatalabb. Boszniából és Horvátországból nagy létszámban érkeztek menekültek a tartományból, s mindezek miatt a régió nemzetiségi struktúrája mára drámaian megváltozott. Ráadásul most már a mezőgazdaság sem jelenti a gazdaság megmentő ágazatát, amely a történelem során itt oly sok alkalommal biztosította a korabeli betelepülők számára rövid idő alatt az elfogadható megélhetési körülményeket.
Sokan azt az érvet hozzák fel, hogy a Szerbia más területeiről betelepülők eddig is többnyelvű, több kultúrájú és több vallású területen éltek. A feltételek és a körülmények azonban ebben az esetben a betelepülők számára teljesen mások. Ezidáig egy "multi-szláv", azaz egy különböző, de mégis alapvetően szláv környezetben éltek, ahol a vallási megosztottság igencsak erős volt, de nyelvi különbségek sokkal kisebbek, így a különböző nyelveket beszélők alapvetően azért jól meg tudták magukat értetni egymással. Jelen esetben azonban a betelepülők nem szláv nyelvekkel találták szemben magukat, ami azt követelné meg, hogy a kisebbségek nyelvét megtanulják, amire természetesen nem volt meg a szándék a betelepülők részéről, ráadásul a magyar és a roma nyelv nagyon nehezen megtanulható. Több olyan esetről hallottunk látogatásunk során, ahol a fizikai támadásban jelentős szerepe volt a nyelvi megértés teljes hiányának is.
Sok esetben a vandalizmus különböző formái szinte undort keltettek a kisebbségek tagjaiban. A rendőrség magyarázatai egyáltalán nem voltak meggyőzőek, sőt hiányosak, elégtelenek maradtak, itt-ott tudatosan a manipuláció eszközeivé váltak, erősítve ezzel a bizalmatlanságot a kivizsgáló hatóságok munkájával szemben. Különösen a temetők, sírgyalázások esetében, amelyeket feltehetően drog és alkohol hatása alatt álló kamaszok követtek el, a nyilvánosság kétkedve fogadta ezt a magyarázatot és ez csak még inkább növelte a már meglévő bizalmatlanságot. A megfelelő kivizsgálás és jogszerű elbírálás az egyik legfontosabb eszköze lenne a bizalom helyreállításának, a lakosság megnyugtatásának. A drogterjesztés a fiatalok körében kiemelkedően magas és a jobb szociális, gazdasági lehetőségek továbbra is a nemzetiségek közötti feszültségek megoldásának egyik érzékeny pontja.
A magyar kisebbség körében az ismeretlen tömegsírok problémája a második világháború végétől egészen a közelmúltig nagyon jelentős, ugyanis a hadbíróság vélt vagy valós kollaboráció miatti ítélet alapján németek és magyarok ezreit végezte ki. A téma mind a mai napig tabunak számít. A kivégzések helyszíne továbbra sem érhető el a családok számára, a tömegsírok nincsenek megjelölve. Ha belegondolunk abba, hogy Szlovénia milyen nagy utat tett meg azóta, és még mindig problémák vannak ezzel a témával kapcsolatosan, akkor azzal is tisztában kell lennünk, hogy ez mit jelent a magyar kisebbségnek és a szerb többségnek Szerbiában. Hadd figyelmeztessek arra is, hogy Magyarország közvetlen szomszédja volt Jugoszláviának a NATO támadások idején, a szövetség tagjaként: ez is csak bonyolultabbá teszi a többség érzéseit a magyarokkal szemben.
A szerbiai betelepülők beépülése a rendőrség és igazságszolgáltatás szerveibe a kisebbségek szemében csak olaj volt a tűzre, és ezáltal megnövekedett az a félelem, hogy az ügyeket nem fogják igazságos elbírálásban részesíteni. Ugyanakkor a büntető eljárások során minden elkövetett hibát úgy állítanak be, mint tudatos fellépést, diszkriminációt a kisebbségek tagjaival szemben. Bár az egyedi esetek kivizsgálása bebizonyította, hogy ez nem volt így, de ez a vélemény még mindig nagyon erős az emberek között.
A kisebbségek képviselői tudatosították azt, hogy az oktatás messze elmarad az európai színvonaltól, és így nem alkalmas arra, hogy megfeleljen az emberek, a termékek és az eszmék egyre szabadabb áramlása miatt megnövekedett elvárásoknak. Erről a szabad áramlásról azonban nagyon sokan még csak álmodnak, míg azok, akiknek magyar útlevél a zsebükben van, gyakorlattá is tudják azt váltani.
A belgrádi központi hatóságok vezetőinek maguknak sincs elég tapasztalatuk azokról a jelentős változásokról, amelyek az elmúlt 15 évben Európában bekövetkeztek, és ezért ők maguk sem értik meg a kisebbségek elvárásait, vágyait, törekvéseit, hiszen ők maguk túl régóta vállalják tudatosan az izoláltságot. A lakosság többsége elismeri azt az igényt, hogy a kisebbségi oktatás színvonalának javulnia kell. A gazdasági körülmények javulása és az oktatás színvonalának javítása elengedhetetlen előfeltételek, nemcsak Vajdaság de egész Szerbiának számára is.
Teljesen a peremre szorult továbbá a roma népesség kérdésköre, különösen a koszovói menekültek ügye. A túlélés feltételei szörnyűek, gyakorlatilag ezek az emberek a társadalmon kívül léteznek. A segítségnyújtás ritka, esetleges és az esetek nagyobb többségében a hatékonysága alacsony. Kiemelten az Askali népcsoport szinte teljesen marginalizálódott és háttérbe szorult.
A legtöbb településen, beleértve a megye székhelyet, Újvidéket is, a helyi választásokon a radikális erők szerezték meg a többséget. Az emberek többségében ezért az a konklúzió szűrődött le, hogy a helyzet radikalizálódása – amely különböző politikai csoportok szándékával találkozott, kisebbségieket beleértve, és különösen azt a mentalitást, hogy a politikai haszonért semmilyen ár sem drága - végül eredményt hozott: a legkisebb incidens is „behozta az árát”. A politikai változások következtében a kisebbségi pártok egy része kiszorult a parlamentből, amíg helyi szinten szinte fizikai erőszakkal voltak belekényszerítve az együttműködésbe a radikálisokkal. Vajdaság megváltozott, és - több értelemben is- radikalizálódott. A problémák és a kihívások sokszorosan nagyobbnak néznek ki, mint amilyenek a valóságban, amit a gyakori politikai félreértések és sértődések csak erősítenek.
Amíg sokan a háttérben Koszovó számára keresnek megoldást, úgy tűntetik fel magukat, mintha nemzetközi segítséggel Vajdaság problémáját akarnák megoldani. Pedig Vajdaság lehetne a változások és transz-atlanti kapcsolatok felé való nyitás záloga Szerbia számára belföldön és nemzetközileg egyaránt. De csak akkor, ha komoly szerepet tudna vállalni abban, hogy az annyira szükséges és vágyott politikai konszenzus megteremtődhessen. Az erősödő politikai hatalom helyi szinten, a helyi szervek kezében egy sikeresebb, európaibb napi gyakorlatot jelenthetne a tartományban, amelynek a mintája aztán könnyen átvehető lenne mind Belgrádban, mind Szerbia más területein. Vajdaság mindig is egy kis Európa volt, és ma is az. Egy tartomány hat hivatalos nyelvvel és azzal a távlattal, hogy hozzá tud járulni mind Szerbia helyzetének mind a Szerbiáról alkotott képnek az átalakulásához. Vajdaság görbe tükröt tart Szerbiának, de a szerbek számára jelenti azt is, hogy az Európai Unió hivatalai és polgárai milyen képet alkotnak a szerbekről és Szerbiáról. A szó legnemesebb és legteljesebb értelmében: eljött a Vajdaság történelmi ideje.
.
