2005. január 05. szerda 10:15

 

A látszat csal

 

Izgága, mondják Gyurcsány Ferencről. Alighanem így nevezné az Unió egyik vezetője is: "hosszan beszéltem vele – szólt az illető, - feltűnt, hogy percenként gombolja ki s be a zakóját…"

Magam Gőgös Gyurcsány Gedeonként gondolok rá, gőgősnek elég gőgös, de valahogy nem lehet komolyan venni. Ő viszont a 2006-os sikerét komolyan gondolja, lásd a Népszavában megjelent évértékelőjét. Több cikluson átívelő szocialista kormányzást akar, hiszen „addig kell újra és újra legyőzni a Fideszt, amíg a megosztó, gyűlöletet keltő jobboldali kultúra és annak képviselői ki nem szorulnak a hazai politika élvonalából”. 

2005 már a választások jegyében telik. Vajon milyen eszközöket vetnek majd be a Fidesz elleni „keresztes hadjáratban”? Első helyen – már szakmai elfogultságból is – az európai kártyát említem. Ennek elemei:

• Egyre többet hangoztatják a 2007 utáni hatalmas fejlesztéseket. Elterelik a figyelmet a 2004. évi nettó befizetésbe torkoló kudarcról, a le nem hívott eurókról, és 2006 után is megpróbálják az Uniótól jövő támogatások érdemét maguknak tulajdonítani

• A tagállamoknak most kell felkészülniük az új középtávú pénzügyi tervre és az ennek keretében megvalósítható fejlesztésekre. Hatalmas propaganda hullámot indítanak, mihelyt a kormánynak sikerül egy Brüsszelben is elfogadható Nemzeti Fejlesztési Tervet elkészíteni. Az üzenet: a baloldal a jövő építője. Az ellenzék: elavult konzervatív csapat, amelyre nem szabad rábízni az országot.

• A tagállamok kormányai szinte napi kapcsolatban állnak egymással, rendszeresen találkoznak még a szakminiszterek is, s az ilyen, az Unió rutinszerű működéséhez tartozó eseményeket, mint saját politikai sikerüket mutatják be.

• Továbbra is sokat beszélnek majd az európai stílusról, amely természetesen rájuk jellemző, és aminek a hiánya alkalmatlanná teszi a Fideszt az ország kormányzására.

A kampány fő vonala azonban nem ez lesz, hanem a riogatás. A 23 millió román beözönlése blöff volt, de meghozta a 2002. évi – bár vékonyka – győzelmet. A határon túliak által veszélyeztetett magyar nyugdíjrendszer és összeomló egészségügy rémének felkeltése ugyan nem akadályozta meg az igenek győzelmét, de elérte, hogy sok nem szavazat is volt, miközben a hazugságokkal megzavart emberek többsége nem vett részt a népszavazásban. A Fidesz-veszély emlegetése kétszer bevált. Alighanem számíthatunk egy új rémisztgetésre.

Mivel e riogatások észérvekkel nem támaszthatók alá, érzelmi töltést kell kapjanak. A saját magukat veszélyeztetve érző ember, ha nem ismeri ki magát az egymással perlekedő politikusok állításain, a (vélt) nagyobb biztonságra szavaz. Ez történt december ötödikén is.

Lehet-e még egyszer élni ezzel a huhogó, riogató módszerrel? Lehet bizony, főleg, ha nincs pártok felett álló, hiteles tekintély, (szervezet vagy személy), aki leleplezné a riogatás mögött álló hazugságot. Gyurcsányék kedvükre való köztársasági elnököt fognak választani, akin vagy látszik vagy sem, hogy pártkatona, de aki biztosan nem próbálja megfékezni a választási küzdelem során elszabaduló hazugságáradatot. Lehetne a média az igazságosztó. Ennek meghatározott része azonban irányukban elkötelezett, a másik részét viszont – „aki nincs velünk, az Fideszes” alapon – elfogultnak, pártfüggőnek kiáltják ki, tovább ásva az árkokat. Marad még számukra veszélyforrásként az egyre inkább hangját hallató Egyház. Gyurcsány vatikáni szereplése azt próbálta beültetni az emberek fejébe, hogy a magyar egyházak a jobboldal szócsövei. Ez ugyanolyan képtelenség, mint például a szabad szombat elvétele volt, de mit számít. Akik elhiszik, azok számára a papok és a püspökök szava elveszti politika felett álló tekintélyét, s semlegesíthetővé válik. Ez az értelme az egyre élesebb „kultúrharcnak”, ami visszaviszi közállapotainkat a XIX. század dohos levegőjű világába.

Az évértékelő interjúban Gyurcsány Ferenc elszólta magát. Igazat mondott. Kijelentette, hogy a „jobboldal politikai, történelmi és morális szempontból egyaránt illegitimnek tekinti a győztes baloldalt”. Ez valóban így van. A mai hatalom jogilag törvényes, de történelmileg, erkölcsileg szerintem sem: személyi összetételben, gondolkodásban, eszközeiben az 56-os forradalmat vérbefojtók, az országot végzetesen eladósítók, a Szovjetuniót kiszolgálók örökösei ők. A rendszerváltás hiányának ékes bizonyítékai. Morálisan is illegitimek. A politikai átmenet zavaros időszakában, majd az Antall kormány privatizációs naivitását kihasználva, politikai kapcsolatrendszerüket vagyonszerzésre használták, s olyan erkölcs nélküli üzleti szellemet honosítottak meg, amelybe belefér az öszödi villavásárlástól a kulcsárkodásig minden. Legalább is így látja ezt a hazai közélet egyik fele.

Ha ez téves, tessék megcáfolni. Gyurcsány nem cáfol. Kiszorít. Pedig örömest tudnánk meg, hogy Kulcsár nem sikkasztott, Gyurcsány nem ingyen jutott hozzá a balatoni ingatlanhoz, Medgyessy nem volt titkosrendőr stb. Még annak is örülnénk, ha kiderülne: Kovács ért az adóügyekhez. De nem. A „békeszerető” miniszterelnök szerint a más véleményen lévőknek a közéletből távozniuk kell. Hogyan? Talán nem Recsk megnyitását vagy a Terror Házának ismételt szolgálatba állítását tervezi. (A Szovjetunióba már nem deportáltathat senkit.) A fentiekben vázolt várható kampányfogások látszólag szelídebbek elődei módszereinél. De ne feledjük: a látszat csal. 

Surján László

 

Vissza a kezdőlapra