2005. január 16. vasárnap 23:58

M. Szabó Imre Teller dossziéja (1)

 

 

Gonoszak-e az élők?

 

 Amikor Teller Ede professzor úrtól 2003. június 7-én eljöttem, abban a reményben köszöntem el tőle, hogy rövidesen, még az ősszel találkozunk. Egy elhalasztott látogatás körvonalai már kirajzolódtak, s minden jel arra mutatott, hogy Orbán Viktor egykori miniszterelnök és Teller Ede professzor találkozója a kaliforniai Stanfordban  létrejön.

Az akkor forgatott filminterjút szállásomon megnéztem, s örömmel éltem újra, miként lendült bele Dr. Teller – ahogyan őt nevezték környezetében – a beszélgetésbe.

Tíz órányi lett immár felvett interjúim ideje.

Felidéztem korábbi beszélgetéseinket,  a gyerekkortól, a tanulmányokon át, Németországba való távozásán át napjainkig.

Különösen meghatott egy képsor: kétszer egy órás  dokumentumfilmem felvételekor Ady Endre költészetéről beszélgettünk. Hozzá   Ady korai költészete állt közel.

 

A társaságban ott  volt egy kutató,  aki A MUSZÁJ HERKULES című verset idézte.

 

Dőltömre tökmagjankók lesnek:

Úgy szeretnék gyáván kihúnyni

S meg kell maradnom Herkulesnek.

 

Milyen híg fejűek a törpék:

Hagynának egy kicsit magamra,

Krisztusuccse, magam megtörnék.

 

De nyelvelnek, zsibongnak, űznek

S neki hajtanak önvesztükre

Mindig új hitnek, dalnak, tűznek.

 

Szeretném már magam utálni,

De, Istenem, ők is utálnak:

Nem szabad, nem lehet megállni.

 

Szeretnék fájdalom esetten

Bújdosni, szökni, sírni, fájni.

De hogy ez a csürhe nevessen?

 

Szegény muszáj Herkules, állom,

Győzöm a harcot bús haraggal.

S késik az álmom, a halálom.

 

Sok senki, gnóm, nyavalyás, talmi,

Jó lesz egy kis hódolat és csönd:

Így nem fogok soha meghalni.

 

A második szakasz után szép lassan átschwenkeltem Teller Ede arcára. Enyhén vöröslő szeme egyre jobban csillogott, szipogott egy kicsit, majd zokogásban tört ki. Magyar segítője, titkárnője, szellemi mindenese, Margitka, gyorsan  a kezébe nyomott egy fehér zsebkendőt.  Még szólt a vers, s ő törölgetve arcát tovább, egyre hevesebben sírt. Döbbenten, de fegyelmezetten álltam a kamera mögött s vettem fel ezt a drámai jelenetet. Kistotál, aztán közeli az arcról, amely ennek a drámai költeménynek a hatására szinte teljesen átváltozott. A tiltakozás, az élet igenlése, s bizony a rút emberek és  a halál miatti félelem tükröződött minden arcvonásán.

 

„ Jó lesz egy kis hódolat és csönd: így nem fogok soha meghalni.”

 

És vettem csak vettem fel a jelenetet. Sejtettem, soha meg nem ismétlődő pillanatot rögzítek – az utókornak. Talán mégis így, ilyen dacosan búcsúzik e földi, gyarló emberfélékkel teli világtól ?

A dokumentumfilm ezzel a jelenettel fejeződött be. Alatta szépen , csendesen szólt Franz  Schubert  A halál és a hajadon című zongoradarab, míg a könnyező arc csendesen elúszva, áttűnve a semmiségbe - lezárta a filmet.

Nagyon szomorúan távoztam Tőle.

S az utolsó interjú újraélésekor, ott a kaliforniai Portola Valley-ben lévő Magyar Katolikus Misszió vendégszobájában, megborzongva gondoltam végig életét, a mi most, hirtelen kialakult, mély és emberi kapcsolatunkat, lelki barátságunkat. Kavarogtak bennem a gondolatok, vajon létrejön-e az a bizonyos találkozás.

Elrepültem, de még New Jersey államból, New York közeléből felhívtam telefonon. Hosszasan beszélgettünk, mint oly sokszor. Azzal búcsúztunk, rövidesen találkozunk, de addig is küldöm írásaimat, az itthoni fejleményekkel kapcsolatos tájékoztatókat, amelyeket egyébként mindig Margitka olvasott fel neki.

Így is történt.

Megkaptam a levelet, amelyben arról értesítettek, hogy az említett magán jellegű találkozó létrejön.

Ment is nyomban az üzenet. Szinte bizonyossá vált utazásom, meg is állapodtam a HírTV-vel abban, hogy a helyszínről filmtudósítást küldök.

 

Szeptember 8-án az alábbi levél érkezett számítógépemre:

 

Imre,

attól tartok elő kéne készítened azt a bizonyos képet, amit jó érzékkel felvettél, hogy "majd mégegyszer" fogsz használni.

Természetesen ez szigorúan bizalmas. Megértheted, hogy nem mondhatok semmit (több okból). Egyelőre szerencsére csak jelzés. Régi dolgok ismétlődése. Egy újságírónak azonban előre kell gondolkodnia…

--

-Kórházba került? Csak nem újabb agyvérzés?

---

- Igen, új és nagy.  Az első jelre nem akart, most meg már nem is kommunikál. M. vele van most - de nem terjeszthetem még ezt sem. Nem sok a reménye. 

 

-Imádkozom érte! Talán tudod, mi nagyon közel kerültünk egymáshoz. Nagyon szeretem Őt, mert tiszta, jó  s nagyon okos magyar  ember. Remélem, a csámcsogó bulvárújságírókat elzárjátok a ház s a Professzor Úr közeléből.

Üdv.: Imre

****

 

Kedves Margitka!

-Igazak-e a vésztjósló hírek, amelyek engem is elértek, miszerint Teller Ede professzor urat nagy agyvérzés vagy valami súlyos baj támadta meg?
A legteljesebb titoktartás fogadalmával kérdem, hogy van a kedves Teller Dr.?
Imát mondok érte, tegnap óta.
Mert szeretném őt még életében látni.
Tisztelettel üdvözli,
Imre

Válasz:
Kedves

Imre,  
     „A professzort  2003. szeptember 6-án súlyos agyvérzés érte.  Vasárnap még imitt-amott  tudott valami értelmeset mondani, de hétfőn, amikor én oda érkeztem,  csupán egyes szavakat mondott (főleg a munkájáról: energy. fission, etc.)

Most magának írom meg először Magyarországra, hogy ma délután, californiai idő szerint 15:32-kor Dr. Teller meghalt. Majd megszakadt a szívem, amikor egész napi szörnyű légzési nehézségek és hörgések után, egy nagy sóhajjal befejezte az életét.

Most csak ennyit. Most jöttem haza azután, hogy lecsuktuk a szemét."

  Margit

 

A hírt döbbenten olvastam a hajnali órákban.

És nem sokkal, néhány nappal később később megjelent Teller Ede  professzor úr „levele”:

 

 

„Teller Ede üzenete

A világhírű atomtudós utolsó politikai állásfoglalása Magyarországról

NSZ • 2003. szeptember 15.

 

Teller Ede halála előtt néhány nappal megfogalmazta a magyar belpolitikával kapcsolatos álláspontját. A dokumentumot a világhírű atomtudós közvetlen munkatársai faxolták el szerkesztőségünkbe, mellékelve a tudós jóváhagyó aláírását. Eljutott hozzánk egy levél is, amelyben a feljegyzés megszületésének körülményeit részletezték: Teller diktálta a szöveget, amelyet többször is finomított, ellenőrzött. Az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük a feljegyzést, illetve annak eredeti, angol nyelvű változatát, valamint Teller jóváhagyó aláírását.

 

Rossz hírek a szülőföldről

 

„Jóllehet messze vagyok Magyarországtól, bőséges információim alapján úgy gondolom, hogy szülőföldemen nagy a politikai káosz. Ennek meghatározó eleme, hogy a jelenlegi ellenzék inkább belső ellenségként, mint politikai ellenzékként viselkedik. Az ellenzék egy év elteltével nem veszi tudomásul, hogy elvesztette a választásokat, továbbra is csak a kormányt támadja antidemokratikus módszerekkel, s nem hajlandó támogatni a nemzet egészének javát szolgáló javaslatokat. Az Európai Unióval kapcsolatos álláspontjuk zavaros, s gyakran fogalmaznak meg Amerika-ellenes nézeteket. Ezek olvashatók a Magyar Nemzetben, és minden vasárnap reggel hallani ilyesmit a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

 

Néhány tipikus példa az alábbiakban:

 

A fideszes Illés Zoltán be akarja záratni Paksot, jóllehet nem ért az atomenergiához. Az ellenzék egyáltalán nem örült Kertész Imre Nobel-díjának, ami az antiszemitizmus érzetét kelti. Az főügyész – ismert fideszes – megtiltotta a vizsgálatot az Orbán-kormány kétes pénzügyi tranzakcióinak ügyében.

 

Végezetül a Vasárnapi Újság szélsőjobboldali és anarchista kommentátora, Lovas István minden vasárnap felforgató és uszító jegyzeteivel jelentkezik, amelyeket a Magyar Nemzet is leközöl.

 

Továbbra is figyelem szülőföldem eseményeit, ami jelenleg elszomorító feladat.

 

Remélem, hogy a közeli találkozásom dr. Medgyessy Péterrel sok mindent tisztáz majd.

 

r. Edward Teller”

 

Óriási felháborodást váltott ki ez a levél. Én, aki mint már írtam, tíz órányi interjú és sok- sok órás személyes beszélgetés résztvevőjeként  igen jól megismertem Teller Ede stílusát, mondatszerkesztését, kultúrált, igényes fogalmazását, azonnal  felkiáltottam: ez hamisítvány.

Nézzük, mi is történt?

Eötvös Pál  Népszabadság elnök-főszerkesztője, a Pap János, - Kádár egykori belügy- majd hadügyminisztere - Veszprém megyei MSZMP első titkáron szocializálódott – egyébként kiváló képességű újságíró, a lap elnök főszerkesztője azonnal kiállt a levél hitelessége mellett.

Hiába ordított az aláírás  gyanánt odahamisított – s a professzor úr aláírásával ellátott – névjegy, miszerint ez nem a cikket jegyző kézjegy, hiába tiltakozott mindenki Kaliforniából s itthonról. 

Végül látszólag beadta a derekát.

Ám Népszabadság  - a mélyből -, úgy kért elnézést, hogy azért mégiscsak nekik legyen igazuk, hogy igen is, meg nem is, hogy szegény Teller Ede professzor odafönt a Mennyország kapujában még maga sem tudja, valójában írt-e levelet vagy nem.

Az írásos dokumentumok a birtokomban vannak, s pontosan tudom, miről szól a történet.

 

Kellett valami, amivel el lehet terelni a figyelmet a K@H Eguities milliárdos brókerbotrányáról, egyes MSZP politikusok  jelek szerinti érintettségéről,  a tartósnak látszó szavazatvesztéséről, Ron Werber utcai politizálási akciójának társadalmi méretű elutasító fogadtatásáról, a súlyos gazdasági bajokról, az ár- és adóemelésekről, a kettős állampolgárság körüli pökhendi külpolitikáról, a rogyadozó kormányról és még sorolhatnám. 

A tervet július második felében kezdték el végrehajtatni azzal a kollégával, aki nagy betegségéből felépülőben megjelent a színen. A Magyar Rádió Rt.-ben. Tudom, milyen érzés betegen, reménytelenül, a társadalmi hasznosság tudata nélkül lebegni a reménytelenségben. Tudom, mit jelent újra dolgozni, tenni valamit.

Hasznosat.

Ám itt egy kicsit más a helyzet.

Dr. Zeley László egykori rádiós kolléga nekilendült s éjszaka, hajnalban többször felhívta a pihenő professzort. Sürgős faxüzeneteket küldött, telefonon fellármázva a stanfordi otthont.

Ilyen körülmények közepette  küldte  el  a tervezett szöveget, amelyet már jól ismerünk. Talán az utolsó mondatát  nem annyira:

"Nagyon szépen kérlek, tedd meg ezt, mert lassan Te vagy az egyetlen (aláhúzva) hiteles személyiség az országban.  Meg is jelölte, kinek küldje Teller Ede a lényegében előre megfogalmazott, hat pontból álló "politikai" nyilatkozatot:

 Cím : Eötvös Pál elnök - főszerkesztő

         Népszabadság ; Fax: ( 361 ) 436 4450

Ui.: Tom Lantos  itteni megszólalása pont ezekben az ügyekben falra hányt borsó volt... SAJNOS. Ezért kellesz Te ".

 

Akkor, amikor a MR Rt Kossuth Rádió titkárságának faxáról Zeley László elküldte szegény professzor úrnak "receptjét", kívánalmait ,- vajon kiknek a kívánságai lehetnek ezek a sorok?! -Dr. Tellernek még négy-öt napja volt hátra az életéből.

Zeley László, a barát, természetesen kényelmesen besétált egykori munkahelyére -  ahol évekig főszerkesztő-helyettesként tevékenykedett -, s reggel 9 óra 40 perckor a Rádió amúgy is szűkös költségvetésének a terhére- kaliforniai idő szerint éjfél után  negyven perccel -, jól fellármázva az atomfizikust, megzavarva  nyugalmát, juttatta el a levelet.

 

Még augusztusban furcsa kérdés jutott el hozzám Teller Ede legközelebbi magyar munkatársától, segítőjétől, Grigory N. Margittól: "Mit tud Zeley Lászlóról ( Kossuth rádió)? Igen sokat telefonál és faxol Dr. T.-nek, ami nekem nem tetszik annak ellenére, hogy Zeley  régi (1994 ) barátságukra/ismeretségükre hivatkozik. De hát ez csak az én véleményem..."

Megtudtam, hosszú betegsége után - kikezelve - újra dolgozni szándékozik. Ha valaki, - dializáláson, veseátültetésen túljut, mint magam, akkor  igazán elnézhető, hogy ezt a törekvést még  értékeltem is.

Válaszom lényegében erről szólt, noha érzékeltettem a „betegség” sajátosságait…

Ennek ellenére nem értettem, miért kell éjszaka üvöltözve telefonálgatni, zavaros faxokat küldözgetni, ha mondjuk valaki rádióműsort szeretne készíteni…

 

Balogh János professzor halának körülményei rémlenek fel bennem.

 

Vajon miként hatott  a tiszta lelkű és tudatú professzorra a tartós Zeley-féle zaklatott telefon- és faxhadjárat, a kérések özöne, a presszió, amellyel terhelte lelkét, a politikai nyilatkozat kicsikarásával, sejthető. Az bizonyos, vérnyomását, keringését alaposan megviselhették az éjszakai, hajnali odatelefonálások.

S még egy: a lelki teher.

Teller Edétől ugyanis olyasvalamit kért, amit ő soha életében nem tett meg.

Hazugságra, támadásra, silány, sunyi, sanda politikai érdek kiszolgálására kapacitálta, unszolta.

A halált elképzelhetően siettette ez a természetellenes állapot. Nem Beethovent hallgathatott, hatalmas hangerővel, átlényegülve, mint máskor,  fárasztó szellemi tevékenység, gondolkodás, beszélgetés után,  hanem Zeley Lászlót.

Bevallom,  forintjaimmal nem támogatom a „talán nem véletlenül”- úgymond – mostanában nem hangoztatott szlogenű „legnépszerűbb” lapot.  Ám amint meghallottam a hírt, Teller Ede posztumusz leveléről, azonnal kerítettem egyet. Két mondat elolvasása után lecsaptam.

- Ezt nem a professzor úr írta!

Tíz órányi televíziós interjú forgatása valamint a sok, hosszú beszélgetés  után ez azonnal világossá vált számomra.

Megszólalt a telefon. A Magyar Nemzet riportere jelentkezett. Be tudnék-e menni hozzájuk Teller ügyben? Máris száguldottam befelé. Elmondtam, amit tudtam. Közben  a Hír TV szerkesztője is jelentkezett. Majd a Vasárnapi Újságtól is, a Rádióból. Délután  öt óra tájban értem a televízióba. Hívtam Kaliforniát, Margitkát, Teller Ede magyar segítőjét, aki nélkül  a professzor nehezen tájékozódhatott volna a hazai dolgokról. Ő olvasta fel  a magyar leveleket, neki diktált s ő vett részt valamennyi interjúmon, amelyet vele készítettem. Nagyon kellemes, emberi kapcsolat alakult ki közöttünk. Legutóbbi utamon, 2003. június 7-én férjével , Russal együtt kivittek vacsorázni…

Gyorsan átküldtem e-mailen a cikket.

Hívom, s mondom,  mi történt:  a Népszabadságban Teller Ede cikk jelent meg,  meglehetősen furcsa tartalommal és  stílusban , aláírás helyett oda illesztett  névjeggyel

- Hamisítvány! Zeley!- kiáltott fel. - Dr. Teller nem írt semmi féle cikket.  Zeley kért húsz aláírt névjegyet, hogy Budapesten is megjelent könyvét a Huszadik századi utazás – Tudományban és politikában címűt – dedikálás gyanánt ezekkel a névjegyekkel ajándékozza bizonyos személyeknek. Csalás, nem  lehet eredeti az írás!

Elment a számítógépéhez, hogy elolvassa.

 Megállapodtunk, hogy rövidesen visszahívom. Egy szó sem igaz belőle, hamisítvány!- erősíti meg előbbi feltételezését. És valóban Zeley csinálta, az ő keze van benne!

- Ráismerne-e Teller  Ede stílusára ?- kérdezem.

 - Azonnal, de ezt nem Dr. Teller írta!

A Népszabadság külpolitikai szerkesztője nem hajlandó semmit elárulni  az interjú születésének körülményeiről.

 

Annyi később kiderült, hogy létezik még egy magyar származású szereplője ennek a döbbenetesen hazug, gyomorforgató, arcátlan történetnek. Rozsnyai Balázs, nyugdíjas elméleti fizikus vállalta el - amerikai állampolgár-, hogy a neki elküldött állítólag angol nyelvű  Zeley-féle lejárató   hamisítványt eljuttatja a Népszabadság elnök-főszerkesztőjének, Eötvös Pálnak a 436 4450-es faxra. Így lehetett azt a látszatot kelteni, hogy ez aztán valóban Teller Ede professzor irodájából érkezett. Méghozzá nem is akárhonnan. A Lawrence Livermore Nemzeti Laboratóriumból ( a legszigorúbban őrzött, titkos katonai kutatóintézetből )– ahová csak amerikai állampolgárok léphetnek be, ám közülük is csak kevesen…. Ennek az intézetnek Teller Ede a szülőatyja, tehát a hitelesség látszata akár teljesnek is mondható.

Rozsnyai az alábbi levelet küldte:

 „ A Népszabadságnak:

 Az én nevem Rozsnyai Balázs, a mellékelt angol és magyarnyelvű cikkeket Dr. Zeley László kérésére küldöm.

A következőket csináltam:

1. Az angol nyelvű cikket megpróbáltam egy kissé kijavítani. Nem  tudom, hogy Dr. Teller (sajnos pár nap előtt elhunyt) egy angol vagy magyar eredetit küldött el? 

(Semmit, sem angol, sem pedig magyar nyelvű levelet nem írt Teller Ede professzor. Ellenkezőleg: éppen azt írta, ő nem ért a magyar politikához, ezért nem vállalja – a szerző.)
2. Én számomra az angol volt eredeti (nem nagyon jó), és annak alapján próbáltam átfordítani magyarra. Remélem, hogy a sok fordítás következtében a lényeg nem veszett el.
3. Ha valami nem stimmel, küldjék el mind az angol, mint az eredeti magyart az én fax számomra: 925 447 6979. De remélem, ez az egész jó lesz ahogy van.

Rozsnyai Balázs”

Levél érkezik San Francisco mellől, szerzőjét tizenkét esztendeje ismerem:
A Népszabadság  Rozsnyai Balázs eme nyilatkozatát is közli, amely szintén botrányos hazugság (itt az igazságot, a teljes igazságot, és az igazságon kívül semmi továbbit nem  kell vallani), még súlyosabb mint Zeleyé. Rozsnyai ugyanis az nyilatkozza, hogy angol írása "elfaxolásra került", ugyanakkor személyesen telefonon beszéltem Dr.Teller livermorei hivatalával,- írja "a gyászoló barát", nevének diszkrét elhallgatását kérő kedves  ismerősöm,- ahol felháborodottan közölték, hogy Rozsnyai minden engedély és hozzájárulás nélkül használta az amerikai kormány kommunikációs berendezését egy illetéktelen és illegális külföldi közlésre,  a legszigorúbban védett katonai kutató-fejlesztő intézetből. Az LLNL honlapján közölték, hogy "vizsgálatot indítanak", amit a dolog egyszerűsége és nyilvánvalósága miatt már le is folytattak. Az Intézmény tapintatát és diplomáciai érzékét dicséri, hogy nem verték nagydobra, hogy milyen büntetést kapott a tettes, de hogy egy ilyen súlyosságú esemény nem marad(t) a megfelelő következmény nélkül, az bizonyos. Sajnos egyik igen katasztrofális nemzetközi következmény, hogy a magyarországi származású személyek amerikai hitele szinte kiköszörülhetetlen csorbát szenvedett.
Ugyancsak nem a teljes igazságot közli Rozsnyai annak magyarázatlanul hagyásával, hogy mi szükség volt a rendkívüli presztízsű intézmény "IGAZGATÓSÁG" feliratú fax gépet (vagy ami még rosszabb, egy más gép küldőnevének "DIRECTOR'S OFFICE" megváltoztatását) eszközölnie, és hogy miért faxolt egy angol nyelvű fabrikációt az LLNL Igazgatóságával és Teller doktor ősrégi névjegyével "hitelesítve", hiszen a Népszabadságban magyar nyelvű írások szoktak megjelenni.

 A nyilvánvaló magyarázat, hogy az  angol nyelven írott nemzetgyalázatot "szószerinti idézetként" tudták volna felhasználni a szokásos amerikai orgánumok és befolyásos személyek, melyek a Rozsnyai-Zeley körökkel együttműködnek.

A legszomorúbb és leggyalázatosabb mozzanat szintén nem került (eléggé) napvilágra. Miután Kis János már a D-209 botrány kirobbanásakor leszögezte, hogy a kormány erkölcsileg lenullázta magát (melyről Teller doktor pontosan értesült), és Kis János megjósolta, hogy a politikai bukás az erkölcsi megsemmisülést iszonyú gyorsan fogja követni (a brókerbotránnyal, valamint a Teller-hamisításal ez is bekövetkezett), most már a gazdasági bukás is nyilvánvaló. Ebben a helyzetben (mint ahogy Zeley maga is vallja, valamint Teller doktor otthonának személyzete ezt megerősítette) a Zeleyék most teljes pánikban "ordítozva" zaklatták Teller professzort, hogy olyasmibe erőszakolják bele (pl. az otthoni sajtószabadság csorbításába), mely egy meggyőződéses szabadságszerető minden idegszálával teljesen ellentétes volt.  Orbán és Mádl után Medgyessy-t is azért hívta meg, hogy  minél kevésbé botrányos feloldást találjon egy olyan állapotra, amely rendkívül aggasztotta. Egyébként is gyakran idézett latin mondása volt (erre is apja tanította), hogy "Audiatur et Altera Pars".

Teller professzort kora és egészségi állapota miatt környezete a legnagyobb gonddal és szeretettel próbálta védeni ilyen inzultusoktól, hogy minél kiegyensúlyozottabb körülmények között megérje a száz esztendejét, amit oly hőn áhított. Sajnos az ordítozó és erőszakos zaklatások és névjegy-követelések (melynél, a szereplőket ismerve Teller professzort joggal aggaszthatta, hogy nevével visszaélnek), bizonyára rendkívül felizgatta Teller professzort, óriási probléma elé állítva őt, hogy mit is tegyen. Talán ennek tudható be a tény, hogy bár minden kedden és csütörtökön bejárt a Livermore-i irodájába, szeptember 4-én már nem ment be (Livermore-i titkárnője közölte, hogy utoljára egy héttel keddi halála előtt járt az Intézetben) és felizgató vajúdás után 5-én, pénteken diktálta le magyar titkárnőjének, miszerint az ordítozó erőszakoskodások ellenére határozottan megtagadja, hogy nevét adja egy fabrikációhoz. A hétvégeken a szeretetteljes gondoskodás általában kevésbé vette körül (családja amúgy is messze lakott, akkortájt  fia Londonba, lánya pedig Floridába utazott). A felizgatott állapotú éjszakai magányos vergődések eredménye lehetett (az amúgy is rossz alvó professzor) felszökő magas vérnyomása és a hétvégén elkezdődött agyvérzés, ami kedd délutánra már megölte a legnagyobb magyar tudóst, aki  már életművével sok-sok évtizeddel meggyorsította a kommunizmus összeomlását. Most csak abban reménykedhetünk, hogy Teller mártírhalála az amúgy is túlságosan elhúzódó, gyalázatos, és a Kun Bélát lelövető Sztálinra, a Beriját lelövető Hruscsovra, és a Nagy Imrét felakasztó Kádárra emlékeztető végjátékra, ahol a szereplők legjobb barátaikat öldösik, kegyelemteljes gyorsasággal ráoldja a megváltó függönyt… - fejeződik be a sok új tényre figyelmet felhívó levél.

 

Miközben zajlik az élet, vágom a Margitkával – hozzájárulásával - felvett telefoninterjút  a Hír Televízióban,  felrémlik az a beszélgetés, amelyet 2002. április 11-én,  a két választási forduló között folytattam vele Kaliforniában, stanfordi otthonában.

Így beszélt:

(Szó szerinti idézet a  felvételből.)

 

 „A demokrácia egy olyan sajátos intézmény, amelyet időről-időre, például négy évente kritizálni kell. Az újdonság az,  eljött az ideje annak, hogy kritizáljuk az elmúlt négy esztendőt is. Hát a kommunizmus megszűnte után az első négy év sok szükséges dolgot csinált, a második négyben sok volt az ellentét, a harmadik négy év most múlt el, ezért újra meg kell nézni – és ha visszanézek – amennyiben egy távollévő láthatja - én egyet látok: haladást. Haladást egy egyszerű pozitív irányba, hogy az adósságunkat rendszeresen fizettük, hogy egy normális állapothoz visszatérjünk. Folytassuk!

 Kritika demokráciában szükséges: a kritikára én egyszerűen igennel felelek.

-  Mennyire ismeri professzor úr a politikai élet szereplőit, például Orbán Viktort? Mit hallott róla?

- Tetteinek részleteit nem ismerem. Mégis, amennyire ismerem, becsülöm. Szeretném sokkal jobban megismerni és remélem, bizalmam benne jogos. Remélem a következő négy évre egy hasonló kormány alatt lesz alkalom a jobb megismerésre. Azt is remélem, hogy a következő négy év ugyanilyen fajta emberekkel még jobb lesz, mint az előző volt.

- Tehát Ön ennek a kormánynak a folyamatosságában bízik?

- Én úgy látom, hogy akinek egy demokráciában jó eredménye van, annak folytatni kell. A kormányváltás mindig költséges. Ne változtassuk meg, ha nincs komoly kritika. És nekem komoly kritikám nincs, ezekkel az emberekkel szemben nincs. Bízom benne, hogy jó eredményeik lesznek! Azt hiszem, ha otthon lennék, rájuk szavaznék. Ezentúl örülnék, az Orbán Viktorral való találkozásnak, annak nagyon örülnék.

- Professzor Úr hallott-e arról, hogy Magyarországon fenyeget a múlt visszatérésének a veszélye?

-A múltnak egy nagy előnye van, hogy múlt… Ami nem volt jó a múltban, azt igyekszünk elfelejteni. Ami jó volt, az megnő az érzéseinkben, azt ismételni akarjuk. Azt hiszem, hogy negyven év kommunizmus után egy dolog van, amire nincs szükség: ismétlésre.

Fiatal emberek vannak az élen most, nekik egy új irány kell. Új irányt találni. Remélem az emberek zöme követni fogja őket ebben. Nem egyszerű feladat, de ha ebbe az irányba megyünk - mint eddig –, Magyarország  a világ átlagánál távolról jobb lesz. Sok szerencsét!

-Mi az oka annak - levélváltásaink alapján- , hogy szinte professzor úr kezdeményezte – előrehozva az őszre megbeszélt nagy, életút interjút- ezt a beszélgetést - ebben a történelmi pillanatban?

 - Egy kicsit sajnálom és talán szégyellem is. Nem kellene magamat az előtérbe hozni. Emberi tulajdonság talán, hogy amit magunk csinálunk, azt megbecsüljük. Nagyon emberi tulajdonság, hogy a múltunkat megbecsüljük. Valakinek, aki Magyarországról jött, a múltat szeretni könnyű. Hogy szeretnék ilyesmit csinálni: azt tudtam, hogy tartozom ilyesmivel : azt sejtettem.”

 

S most gondolkodjunk el a Népszabadságban leközölt ” Teller levél” s az iménti szavak tartalmán, érzelmi töltésén.

A makacskodó Népszabadságon, amelyben Felelősségünk címmel Eötvös Pál elismeri,

”lapunkban a Zeley László által Teller Ede professzornak elküldött, de az általa szeptember 5-én már általánosságban visszavont írás jelent meg.

Magunk nem a történtekért, hanem a végeredményért vagyunk felelősek.”

Elképesztő cinizmus, éppen  jogvégzett újságírótól, elnök-főszerkesztőtől. Aki mindenért felelős, ami megjelenik lapjában. A cikk gondolatától kezdve, a hamis „aláírásig”,  a megtévesztő névjegy odaillesztéséért, mindenért. Vagyis minden betűért, szóért!

Persze, nem hajlandó lemondani.

Sok oka lehet ennek.

Azért valamit elértek: a Népszabadságról ennyit nem beszéltek mostanában, mint az elmúlt héten. Persze,  a jelek szerint ennek komoly ára lesz. A mostani tettenérés, a rájuk gyújtott fényszóró vakító fénysugarában tétován, egymásnak ellentmondóan – hazudoznak. Dr. Tellerre, s munkatársára- segítőjére  Margitkára szándékozva hárítani a felelősséget

 Szegény jó, drága Teller Ede professzor emlékének megalázásával,  kegyeletsértéssel, a család gyászának súlyos megzavarásával.

Óhatatlanul eszembe jut a másfél esztendővel ezelőtti beszélgetés,  a végigkönnyezett Ady-idézés.

Az is, amikor a professzor úrnak a

 

GONOSZAK A HALOTTAK

 

című, tizenkét soros verset olvasta fel neki a San Franciscó-i Öböl környékén élő kutató:

 

„Bomló halottat ölnek,

akik engem gyűlölnek.

 

Nem tudok térdre hullni,

Nem tudok megjavulni.

 

Nem teszem semmiképpen?

Földeljenek el szépen.

 

Én már régen nem élek,

Ravatalról beszélek.

 

Hangom halotti tompa,

Tegyenek a síromba.

 

Gonoszak a halottak,

Gonoszak a halottak.”

 

És bizony, kedves, drága jó professzor úr, ott, a Mennyország kapujában, jól fontolja meg, gonoszok-e az élők ?

A térdre hullatni akarók.

Akik bomló halottat ölnek…

 

 

M.SZABÓ IMRE