MKDSZ

Az első felvonás sikerült

A kereszténydemokrata luxemburgi miniszterelnök, Jean-Claude Juncker, aki az Unió soros elnöke, nagy fába vágta a fejszéjét. Feltett célja, hogy a reménytelennek látszó helyzet ellenére még ebben a félévben tető alá hozza a 2007 utáni időszakra vonatkozó pénzügyi tervet, vagy legalábbis meghozza annak politikai döntéseit. Ez az a vita, ahol a hat nagy befizető nem hajlandó többet adni, mint 1 százalékot, az Unió viszont egyre nagyobb terveket kovácsol, amelyek egyébként a hatoknak is javára volnának, de amelyeket nem lehet megvalósítani a pénzügyi keretek csökkentésével. Ennek a mutatványnak előfeltétele, hogy most márciusban a kormány és államfők megegyezzenek a stabilitási paktum azaz az eurózónak szabályainak égető kérdéseiről. Soha senki nem kapcsolta hivatalosan össze ezt a két dolgot, mégis meg vagyok győződve, hogy a márciusi csúcs sikere egyben a júliusinak is alapja. A csúcs március 22-én kezdődik, de az előszele, azaz a pénzügyminiszterek tanácskozása már lezajlott, s a jelek szerint eredményesen. Az Unió pénzügyminiszterei vasárnap megállapodtak a stabilitási és növekedési paktum reformjáról. Látszat szerint számottevően fellazítva azt, ám ez inkább a felszín.

A legutóbbi Tanácsülésen nem sikerült megállapodni, de a luxemburgi elnökség mindenképpen le akarta zárni a dossziét még a kedd-szerdai csúcstalálkozó előtt, ezért volt a vasárnapi megbeszélés. Az elnökség által előkészített kompromisszum, amelyet először az euróövezet 12 minisztere, majd – 12 órányi tárgyalást követően –, mind a 25 tagállam jóváhagyott, elvben érintetlenül hagyja a Maastrichti Szerződés lényeges kitételét, a 3 százalékos szabályt. (Egy tagország maximális államháztartási hiánya a GDP 3 százaléka). Lehetővé teszik viszont, hogy egy állam „ideiglenesen” túllépje a határt, ”amennyiben az európai egyesítés költségei károsan befolyásolják [gazdasági] növekedését és fiskális helyzetét”. (Németországnak évi 80 milliárd eurójába kerülnek a keletnémet tartományok.)

Az elnökség javaslata további engedményeket is ad. Az Európai Bizottság és a Tanács, amikor megvizsgálja, lehet-e túlzott deficitről beszélni és szükséges-e emiatt az uniós eljárás, kivételesként kell kezelnie azokat az eseteket, amikor az érintett ország államháztartási hiánya a negatív gazdasági növekedés vagy hosszú stagnálás miatt borult fel. Eddig a gazdaság legalább 2 százalékos csökkenése kellett ahhoz, hogy eltekintsenek az túlzott deficit-eljárástól.

A túlzott deficit-eljárás során a Bizottságnak figyelembe kell vennie a következő tényezőket: növekedési potenciál, ciklikus kondíciók, a lisszaboni reformok megvalósítása, a kutatás és fejlesztés ösztönzésére szolgáló politikák és a középtávú államháztartási helyzet (úgy mint az államháztartás konszolidációját célzó erőfeszítések, az államadósság és a közkiadások általános helyzete). „Továbbá megfelelő figyelmet kell fordítani mindazokra a tényezőkre is, amelyek az érintett tagállam véleménye szerint fontosak” – fogalmaz a dokumentum, amely szerint „különleges elbírálás alá kell esniük azon állami kiadásoknak is, amelyek a nemzetközi szolidaritás előremozdítását és az európai politikai célok megvalósítását szolgálják”.

Magyarország és más kelet-európai országok erősködésére különleges elbírálást kapnak az átfogó nyugdíjreform (nyugdíjrendszer-privatizáció) miatt megugrott kiadások is. A nyugdíjreformba fogó tagállamok ötéves átmeneti időszakot kapnak. Az első évben a reform indukálta deficit 100 százalékát tudják elszámolni, a második évben a 80 százalékát és így tovább, egyre kevésbé, egészen az ötéves periódus végéig.

Politikai értelemben a luxemburgi kereszténydemokrata vezetés teljesítménye jeles. Közgazdasági szempontból lehetnek kritikák, az Európai Bank bizonyára rosszkedvű nyilatkozatokat tesz, de végeredményben az euró a mostani változásoktól aligha rendül meg, viszont az euróövezet néhány a valós világot figyelembe nem vevő előírástól megszabadul. A kompromisszumkészség mindenesetre ígéretes a középtávú pénzügyi keretterv jövőjét illetően is.

Surján László