2005. február 20. vasárnap 20:51
A keresztény értelmiségiek közéleti felelőssége
A Zugligeti Szent Család
egyházközség házas-közössége előtt 2005. február 20-án tartott előadás
szerkesztett változata
Erről a témáról már sokan, sokat írtak. Bőségesen lehetne idézni az Egyház szociális tanítását vagy akár II. János Pál buzdításait.
Most visszájáról szeretném nézni, illetve megközelíteni a kérdést.
Ismeretesek a 2004. december 5-én történtek.
A résztvevők száma nem érte el a 3 milliót, azaz több mint 5 millióan otthonmaradtak. Igennel a határon túliak kérdésére 1,5 millió ember szavazott. Egy részük nem hitte el a hamis propagandát, hogy neki személyesen ártani fog, ha állampolgárok lesznek a határon túl élő nemzettársaink, más részük viszont nem törődött anyagi előnyökkel és hátrányokkal. Kérték, adott.
Erre szólították fel a keresztény felekezetek vezetői is.
Ne vizsgáljuk most, kinek volt igaza. Témánk szempontjából annak van jelentősége, hogy a keresztény megközelítés maximálisan másfél millió embert késztetet cselekvésre, de ha reálisan számolunk, e másfél milliónak csak egy része döntött keresztény felelősséggel.
A keresztény eszméknek és a keresztény felekezeteknek ennyi a hatósugara.
És ebben áll a keresztények felelőssége is. Most Nagyböjt második vasárnapján a Tábor-hegyen történtekre emlékszik a katolikus világ. Jézus megdicsőülésével kapcsolatban figyeljünk fel arra, hogy a három tanítvány – bár megrendült – végül élvezte a helyzetet és valamiképp állandósítani akarta azt: Uram, építsünk három sátrat! De ez a vágyuk nem teljesült, le kellett menni a hegyről. A magyar keresztény értelmiség is ilyen sátorépítő vágyakkal teli, s nem akaródzik megmozdulnia, s hirdetni az Igét, akár alkalmas, akár alkalmatlan.
Márpedig demokratikus körülmények között tartósan csak akkor lesznek az ország javára érdemben cselekvő vezetőink, ha ilyeneket választ meg a többség. A többség azonban december 5-én megmutatta, hogy nem képes értékvezérelt döntésekre. Innen fogva az értékközpontú politika hívei vagy alkalmazzák ugyanazokat a becsapásra, manipulációra alapuló kampányfogásokat, amelyeket már csak lelki alkatuknál fogva sem tudnak a másik féllel azonos sikerrel működtetni, vagy bukásra vannak ítélve.
Hacsak nem indul meg egy olyan misszió nálunk is, amelynek eredményeképp terjed az értékközpontú gondolkodás.
Egy nemzet tudatának átalakítására azonban a pártpolitika tökéletesen alkalmatlan. Ez az Egyház felelőssége, az abban az értelemben vett Egyházé, amely a hívő emberek összessége, sőt tágabban: minden jó szándékú ember közössége.
Ha azt hiszed, hogy mindez reménytelen, a rossz máris győzelemre áll. Hogy mennyire fontos lehet közéleti szempontból is, hogy a keresztények ne politikai nézeteiket, hanem hitüket és erkölcsüket terjesszék a világban, épp azok a próbálkozások mutatják, amelyek egyre inkább eszköztelenné akarják tenni őket.
Ez az okfejtés senkit nem akar lebeszélni arról, hogy közéleti tevékenységet fejtsen ki. Sőt. Mindazonáltal kimondom, hogy ez még kevés. Vagy missziós Egyház leszünk, vagy pusztulunk, veszünk.
Surján László
.
