2005. február 12. szombat 19:50
Szeretet nélkül nincs üdvösség
A szentestén földre szállt szeretet a nagypénteki Golgotán válik látható valósággá, mert a második isteni személy teljes szolidaritást vállalt a küszködő, szenvedő és végül a halál karmaiba zuhanó emberrel. S tette ezt csupa szeretetből.
„Nem mi szerettük Istent, hanem ő szeretett minket, és elküldte Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért" (1 Jn 4,10). Erre a végtelen szeretetre az emberiség válaszát Szent János apostol egy mondatban így foglalta össze: „tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be" (Jn 1,11).
Annak, aki a világmindenséget alkotta, még anyja méhében meg kellett tapasztalnia a betlehemi megaláztatást, kitaszítottságot. Következett a gyermekgyilkosság, a menekülés Egyiptomba. Kortársai, sőt rokonai is eszelősnek tartották názáreti fellépésekor. Az élet kenyeréről szóló beszéde után tanítványai közül sokan hátat fordítottak neki. Ez kétezer évvel ezelőtt történt, és ma, a 21. század elején sem történik másként.
Ma is több az aluszékony és álmos ember, ma is nehéz a virrasztás azokkal szemben és mellett, akikben maga Jézus szenved. Akik a mai társadalom kitaszítottjai, a reményt vesztett és haláltusát vívó, a keserűségtől vért izzadó embertársaink. Nagyon sokszor halált kiáltunk a minket szerető Istenre, mert szívünket elfoglalta a hatalomvágy, mindenre képesek vagyunk, csakhogy meg- őrizhessük pozíciónkat. Századunkban sem ismeretlen a farizeusi lelkület. Keresztre feszítenénk mindenkit, aki szemünkbe meri mondani az igazat, aki rámutat üres, tartalom nélküli életstílusunkra. Magunk alkotta isten kell nekünk, mert az igaz Isten, Jézus Krisztus életformája nem a mi elképzelésünket tükrözi. Pilátus gyávaságával engedünk a hangadó vezetők akaratának, s inkább vállaljuk a júdási lelkületet, mint Mária Magdolna bűnbánattól felfűtött kitartó szeretetét. Képesek vagyunk megtagadni a testvért is, ha számunkra kellemetlen óhajai vannak. Ezek a legtipikusabb emberi bűnök. Mindnyájunk lelkében ott van valamelyik ezek közül.
Megváltásunk ünnepére készülünk, társadalmunk, a mai kor szellemének a megváltásáról is beszélünk. De hogyan? Első lépés, hogy térjünk vissza arra az útra, amely egyben az igazság és az élet is. Az első lépést ne mástól várjuk, hanem ki-ki maga tegye meg ezt saját életében. Erre figyelmeztet a nagyböjt. Nézzünk szembe őszintén önmagunkkal és kiáltsuk a világba: „takarodj, sátán!" Magam legyek az az első kő, amely, ha vízbe dobják, elindít az egész tó területére kiterjedő hullámzást.
Kovács
Sándor írása nyomán
Vasárnap Romániai Magyar Katolikus Hetilap
Ui.: A szeretetről, gyermekeknek és gyermek lelkű felnőtteknek.
.
