2005. március 31. csütörtök 09:41
A színházak világnapja
A színházak világnapját is köszönthetjük
vasárnap. Az Országos Színháztörténeti Múzeum több helyszínen is jelen lesz;
még szerdán is. A Fészek Művészklub, az Új Palatinus Könyvesház és az
Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet ugyanis március 30-án, szerdán
16–21 óra között rendezi a Színházi Világnap tiszteletére szervezett ünnepi
estjét. Elsőként a Pesti Cabaret (Igó Éva, Vallai Péter, Kocsis Gergely,
Fesztbaum Béla, Komlósi Zsuzsa) előadása kerül bemutatásra. Az elmúlt
századforduló többek között életre keltett egy új műfajt Budapesten, a
kabarét. Egy kiváló drámaíró és zeneszerzői gárda dolgozott és alkotott
ezidőtájt a fővárosban. Molnár Ferenc, Reinitz Béla, Nóti Károly, Harmath
Imre, Szép Ernő, Nádor Mihály, Gábor Andor, Emőd Tamás, Karinthy Frigyes.
Mindannyian azonnal fölfedezték a lehetőséget: szellemesen, ironikusan,
aktuálisan reflektálni a világra, amelyben élnek. A kávéillatot, a háborút, az
emberek vállára egyre nagyobb terheket rakó új adókat és a férfi – nő
kapcsolat buktatóit, fonákságait.
A
kabaréest ezt a világot idézi a műfaj ritkán látható, hallható klasszikusain
keresztül. Monológok, jelenetek görbe tükrében látjuk küzdeni, szeretni,
csalni, élni Pestet, a mi Pestünket, ezt a gyorsan változó, növekvő,
modernizálódó nagyvárost.
Ezt követi a Színház c. folyóirat és a Színház.hu által meghirdetett színikritika-pályázat eredményhirdetése, majd egy könyvbemutató („Színház az egész!...” – Játékos színháztörténeti kaleidoszkóp a múlt század színi világából. Palatinus Könyvkiadó.) Ez a könyv a színházról, színházi fogalmakról, azokról a régi színészekről, színházi emberekről szól, akik megteremtették a hazai színjátszást: és az utánuk következőkről, akik továbbadták tudásukat, tapasztalatukat, sugárzó önmagukat. Színházat csináltak, akár az életük árán is. Némelyek túlélték, mások belehaltak, de nap, mint nap mindegyikük árnyéka ott lebeg az elsötétülő nézőtér felett. Aki kezébe veszi ezt a könyvet, lapozgatja, nézegeti- „ne röstellje bevallani, hogy ez az a bölcső, amelyben a mai színházat ringatták. Körülnézve úgy tűnik, minden más, de amikor a nézőtér elcsendesedik, és a rivalda szélén beszélni kezd valaki, és York napsütése rosszkedvünk telét tündöklő nyárrá változtatja…- akkor rájövünk, hogy a felállás évszázadok, sőt évezredek óta ugyanaz: egy kéz hozzáér a dominóhoz, és a táj rövid időn belül romhalmazzá válik. A hős pedig fáradt mosollyal, kiterítve a lábunk előtt hever.
Csak az életben kerülhetünk ilyen kendőzetlenül közel valamihez, illetve valakihez. Ezért ölelhetjük szívünkhöz e könyvben szereplő régi színészeket, s ezért olyan szépek és esendőek itt körülöttünk e maiak.” Lapozgatva e könyvet, mintha megfoghatóvá válna az idő. Ismeretlen emberek törtetnek, törekszenek, küzdenek a mára már elfeledett világ színpadán. Nevetséges pózokban, avítt gesztusokkal, „korszerűtlen gondolatokkal”, érthetetlen korban nagy elszántsággal művelték különös, régi mesterségüket. Játszották, kitalálták – élték az életüket. Azt tették, amit ma is tennének, amit ma is tesznek utódaik. Itt élnek velünk.
Este „Nem a Váci utca kell nekem…” címmel zenés találkozás Behumi Dórával és Darvas Ferenccel. (Kuplék, sanzonok, slágerek és filmzenék). Jó szórakozást – mindenkinek.
***
A
Színházi Világnapra Ariane Mnouchkine, a világhírű francia rendezőnő írt
köszöntő üzenetet. Ebből az alkalomból az Országos Színháztörténeti Múzeum és
Intézet Ariane Mnouchkine rendezéseiről készült vetítés sorozatot tart a
Centrál Kávéházban. Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet videó tára,
a gyűjtemény anyagai csak helyben tekinthetőek meg. Így különleges alkalomnak
számít, hogy Ariane Mnouchkine munkáit szélesebb közönség előtt is bemutatják
ezen a napon. A programban szerepel az 1789. (1970-es előadás, egy történelmi
kavalkád, amelyben Mnouchkine arra keres választ, hogy milyen módon működik
egy forradalom, és milyen törvényszerűségek határozzák meg; a Molière: Le
Tartuffe - Mnouchkine erősen aktualizálta a darabot, amelyet arab környezetbe
helyezett. Tartuffe iszlám fundamentalista, akinek a testőrei az utasítására
mindenkit elvernek, aki nem úgy gondolkodik és viselkedik, ahogy ő helyesnek
tartja. Valamint Ariane Mnouchkine: Moliere. Bár Mnouchkine nem tér el az
ismert életrajzi tényektől, mégsem
életrajzi filmet alkotott. A társadalmon kívül élő közösség életének
bemutatására helyezi a hangsúlyt, valamint azt is megmutatja, milyen udvaronci
szerepre kényszerült a drámaíró-komédiás.
***
Az 1939-ben született Ariane Mnouchkine pszichológiát tanult az oxfordi egyetemen. 1964-ben alapította meg Théâtre du Soleil (Napszínháza) néven saját társulatát, amelynek tagjai a hagyományoktól eltérően egyforma jogokat élveztek, és egyforma fizetést kaptak. Első korszakának előadásai az improvizáció, a kollektív alkotás jegyében születtek. A kiugró sikert a Montmartre-i Cirkuszban 1967-ben bemutatott Wesker: Konyhája aratta, melyet 63 400 néztek meg.1970-ben foglalták el máig is működő színházukat az akkoriban még külvárosnak számító Vincennes-i erdőben lévő Cartoucherie-ben. Itt adták elő az 1789-et, amely a világsikert hozta számukra. Ezt az előadásukat 281 370 néző láthatta.
A második szakasz a Molière filmmel indul. Ettől kezdve már nem kollektív alkotásokat mutatnak be. Színházi rendezéseiben pedig a Shakespeare sorozat hozta meg az azóta is követett irányt, amelyre elsősorban a keleti színházi kultúrák hatása nyomja rá bélyegét, valamint a kezdetek óta meglévő, egyre erősödő szociális és politikai elkötelezettség. Mnouchkine az 1980-as évek közepén találkozott Hélène Cixous írónővel, aki állandó szerzője lett a Théâtre du Soleil társulatának. A színházi világnapra szánt üzenetének címe:
|
.
Vissza a kezdőlapra