2005. március 17. csütörtök 23:58
Buda Ferencet is köszöntötte
március idusán a költészet
„Ma
ne gondolj semmi gonoszra, szennyre, halálra, vérre. Tárj ablakot, húzd a
függönyöd félre, hisz március tizenöt van” – írta Buda Ferenc, tizenhat
esztendeje, az ünnepre készülődvén. Alkalmi versét másnap a kecskeméti városi
köszöntőn mondta el. Másfél évtized, s egy kicsivel több, múltán pedig
Kossuth-díjat vehetett át. Az ünneplés forgatagában zavarom meg kérdéseimmel,
elsőként kitüntetéseivel szembesítve. Amelyekről így írt nem oly régen, a
Forrásban:
„Az egyik: a minap egy tíz-tizenkét éves forma kislány köszönt rám a megyei könyvtárral szemközti könyvesbolt előtt. … Én olvasom ám a verseket, amiket ír, és tetszenek nagyon. És úgy tetszenek legjobban, ahogy ön mondja. Miért is titkolnám-tagadnám: napokig boldog voltam a szavaitól. A másik: a halasiak meghívóján Kossuth-díjasként van kiírva a nevem. Ugyan miféle elismerésre vágynám még mindezeken felül?”
- Azért, természetesen, jól esik – mosolyog szavai felidézésén Buda Ferenc. - Voltaképpen ezzel én már azokkal is elégedett voltam, de azért nem rossz a családdal, a barátokkal együtt ünnepelni a „hivatalosat” is… Persze, ennél sokkal többet jelenthetett volna, ha a szüleim is megérik. És néhány korán elment barátom, mint Szécsi Margit, Ratkó József, Kalász László, vagy a nemrég eltávozott Körmendi Lajos.
- Megemlítek két további nevet – úgy gondolom, érteni fogja, mit is kérdezek általuk. Bugár Béla, Farkas Árpád…
- Megértem a gesztust, amit tettek, de hasonló az én fejemben, bevallom, meg sem fordult. Mert a megítélésem szerint ezt legfeljebb átadta nekem az, aki átadta… A „szakma” pedig nem első ízben ítélte oda. Már sokadik ízben, és most megkaptam. Nem tartom számon a dátumokat egyébként, de az ember óhatatlanul értesül arról, ha harmadszor, negyedszer is elutasítják a nevét „felsőbb körökben”. Nem gondolnám, hogy politikai gesztust kellett volna gyakorolnom egy nem politikai szituációban. Egyébiránt én nem vagyok sem ide, sem oda besorolható. Van, amiben baloldali, van, amiben jobboldali vagyok, ha egyáltalán ilyen kategóriában érdemes beszélni. A magam törvényei szerint szoktam viselkedni - eddig legalábbis így tettem. És ezután is így fogok…
- A kettős állampolgárságért zajló kampányban erősen hallatta a hangját. Ugyanakkor mintha ritkábban lehetett volna hallani verseit az utóbbi esztendőkben.
- Azt
mondtam: „becsületes ember elmegy szavazni. Igen, kapja meg az igent a külhoni
magyarság, így tisztességes. Hamis okoskodás, hogy majd Európa megoldja
helyettünk. Sem Ukrajna, sem Szerbia nem jut be egyhamar az unióba. Ne a
magyar állampolgárságot elsikkasztva gazdagodjanak meg ezek. Pedig én elég
szegény ember vagyok, de a magyar állampolgárság megadása az anyagiakon felül
áll.” Elmondtam, mert így gondoltam. Mindig úgy cselekedtem, ahogy a
lelkiismeretem diktálta. Mindenben ehhez igyekszem igazodni. Ha van, ami
parancsol, akkor az által parancsol. A kérdés másik részére utalva pedig azt
mondom: Nem baj. Én nem keresem a lehetőségeket, úgy sem tudnék, és
szándékomban sincs versenybe szállni azokkal, akik hangoskodnak. Nem szeretek
handabandázni. Hátha a szónak nagyobb a súlya, ha csendesebben mondják. Arany
János tanár úrhoz ebben is lehet igazodni; bár lennék még olyanabb természetű,
mint ő. Amikor megkérdezték tőle: mit csinál, amikor haragszik, azt felelte.
Ha haragszom, akkor hallgatok. Amikor jobban haragszom, akkor még jobban
hallgatok.
- Ha azt kérném, hogy egy saját verssel köszöntse a mai ünnepet, melyiket választaná?
- Egy alkalomra írt versemet, amelyet kerek tizenhat éve írtam, és Kecskeméten mondtam el. „Március tizenöt van. Jácintok, tulipánok lobognak, akár a gyertyalángok. Bizakodván levelet bont a bodza. Ma ne gondolj semmi gonoszra…” Vízválasztó vers: akkor írtam, amikor változóban volt a világ. S másképpen mennek azóta a dolgok; sajnos, nem minden a javára változott. De nem szabad mindig guggolva nézni a felhőket, és a dombokat. Reménykedni kell, hogy változhat még jobbra is, különben letehetjük a lantot meg a kapanyelet. A kor –múlandó. Kormányok jönnek, kormányok mennek; az emberek a maguk szakmájában, önmaguk ereje szerint teremtik meg az értékeket. A következő ciklus és a jövendő számára is. A többi - az pihe… Mert az értéket nem a politikusok teremtik. Ők szolgálatába szegődhetnek az értékteremtésnek, vagy nyomába szegődhetnek, vagy ellene szegülhetnek - de az értékeket elsősorban a szakmák művelői teremtik. A politika feladata a lehetőségek teremtése. Az igazi értékeket régen a lehetetlenségek ellenére is megteremtettük - ne felejtsük el, hogy annak ellenére is, hogy mi volt itt a negyven esztendő alatt, micsoda értékek teremtődtek! Ezeket ne tegyük semmissé… Annak ellenére, hogy a kilátások világviszonylatban sem túlságosan sok derűlátásra adnak okot, az emberben dolgozó – Veress Péter szavaival: vegetatív életösztön –azt sugallja: próbáljunk a magunk hervadásán is erőt venni. Mert különben értelmetlenné válik a létünk. Legyen a végszó ismét a Március címmel írt versem néhány sora: „Hiába mégsem volt, még sincs hiába! Háromszínű kokárda. Százezer fekete dárda. Foszforeszkál a fagyban Petőfi koponyája.”
Tamási Orosz János
.
